Egyre több és több baloldali vezető kerül uralomra Latin-Amerikában, de vajon egyet jelent-e ez azzal, hogy a kontinens igazán baloldali irányba fordul? Egészen más folyamat szemtanúi lehetünk - írja Simeon Tegel a Foreign Policy hasábjain.
A 2000-es évek a „pink tide”, azaz a mérsékelt – tehát nem teljesen „vörös”, kommunista – baloldali vezetők jegyében telt Latin-Amerikában. Hugo Chávez Venezuelája jól működőnek tűnt, az első elnöki ciklusait töltő Ignácio Lula de Silva egy felemelkedő Brazíliát irányított és a sokat szenvedett Bolíviában is hatalomra jutott Evo Morales elnök „Mozgalom a Szocializmus felé” (MAS) elnevezésű formációja. Ezek a vezetők azonban időközben megkoptak. Morales 2019-ben megbukott, heves tüntetések közepette. Lula átadta ugyan a hatalmat Dilma Rousseffnek a Dolgozók Pártján belül, azonban Brazília első női elnökét hatalmas korrupciós botrány söpörte el 2014-ben, aminek végén maga Lula is börtönbe került. Chávez továbbra is Venezuelát irányítja. Vagy inkább csak azt, ami az országból maradt a 2010-es évek katasztrofális gazdasági összeomlása után, amely Latin-Amerika történetének legnagyobb migrációs hullámát indította el.
Az elmúlt években azonban egy újabb baloldali hullám körvonalazódik. Lula ismét Brazília elnöki posztját tölti be, míg Chilében nyert Gabriel Boric, egy horvát származású fiatal baloldali politikus. Peruban először nyert a „hegyvidék” őslakos, földműves származású jelöltje, Pedro Castillo.
Kolumbiában Gustavo Petro szintén heves Amerika-ellenességgel és a drogháború befejezésének hagyományosan baloldali jelszavaival lép fel.
Újabb baloldali hullám, újabb „pink tide” jött el tehát a kontinensre? A felszínen úgy tűnik, hogy valami ilyesmiről van szó, de a valóság nem ilyen egyszerű. Egyrészt
nagyon fontos, hogy ezek a vezetők kicsi előnnyel nyertek ellenfeleik előtt.
Az állítólag nagyon kompetens politikusnak tartott Lula mindössze 50,9%-kal nyert a hírhedten alkalmatlan vezetőnek számító Bolsonaro előtt. Gustavo Petro 50,4%-os győzelmet aratott, ugyanúgy, mint Peruban Castillo, akinek Keiko Fujimorival, a bebörtönzött diktátor Alberto Fujimori gyűlölt lányával kellett megmérkőznie. Ma népszerűsége a mélyponton van, ugyanúgy, mint Gabriel Boricnak, aki valamivel kényelmesebb győzelmet – 56% - aratott vetélytársával szemben. Boric ezenkívül egy nagyon fontos politikai projektjét is elbukta: az új, radikális baloldalinak szánt alkotmányról szóló népszavazáson a „nem”-ek nyertek Chilében. A Bolíviában ismét hatalomra jutott baloldal pedig heves tüntetésekkel néz szembe, még az őslakosok között is. Az ok, hogy a kormány igyekszik késleltetni a népszámlálást, ugyanis az előnyt adna a parlamentben a hagyományosan jobboldali többségű régióknak.
A demonstrator stands outside the vandalized farmer's union building during a protest as part of a general strike demanding authorities hold a census before elections in 2025, in Santa Cruz, Bolivia. More photos of the week: https://t.co/urwu1UICql � Andrea Martinez pic.twitter.com/dULEjULM4D
— Reuters Pictures (@reuterspictures) November 19, 2022
A mai baloldali elnökök ráadásul jóval kevésbé radikálisak elődeiknél.
Gabriel Boric határozottan elítélte a kontinens radikális baloldali rezsimjeit. Ez egy olyan kijelentés, amelyet néhány évtizeddel ezelőtt radikális Amerika-barát állásfoglalásnak tartott volna mindenki a kontinensen. Ma ez már ismét normálisnak számít, és a latin-amerikai baloldal hosszú távú hanyatlását jelzi. Már nem ők határozzák meg a közbeszéd fő értékeit. Lula da Silva és Castillo is határozottan kiállt a konzervatív szociális értékek ellen, Castillo még az őslakos nyelvek oktatását is korlátozta – pedig ez nem is új „woke” őrület, hanem a perui baloldal évszázados törekvése.
De mégis, miért alakult ki új baloldali győzelmek sorozata a kontinensen, ha a közvélemény konzervatív irányba mozdult az évek folyamán? Az alapvető válasz az, hogy a neoliberális kormányok alatt a kontinens válságba jutott. Ezt fejezte ki a protestszavazások sorozata. Azonban a közvélemény elégedetlenségén lovagló baloldali politikusoknak igazodniuk kell szavazóikhoz, s a „pink”-nek indult hullám egyre és egyre halványul.
Szemlézte: Farkas Dániel
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
