2022. november 09. 07:00 - Danube Institute

Kinek is érdeke az Amazonas megmentése?

A „Föld tüdejének” nevezik Amazónia gigantikus esőerdeit. A hagyományos narratíva szerint a külföldi vállalatok és az uralkodó osztályok zsákmányolják ki az esőerdőt, elpusztítva az őslakosok élőhelyét. Na de mi történik, amikor az őslakosok maguk fordulnak az erdő ellen?

shutterstock_1573751683.jpg

Az Amazonas esőerdeinek feltárása sokak számára a dél-amerikai szegénység elleni harc kulcsának tűnik. Az esőerdő legnagyobb részének ura, Brazília éppen azért telepítette új fővárosát a belső területekre az 1960-as években, hogy serkentse a belső területek, így az esőerdő övezetének gazdasági fejlesztését. Természetesen mindez hatalmas környezeti pusztítással jár. Az Amazonas erdeinek hatalmas biodiverzitása rohamosan csökken, a vékony esőerdei talaj pedig néhány aratás után kimerül, miután a fákat kivágták. Ráadásul az erdőben lakó közösségek hagyományos életmódjának is teljesen elvész a színtere.

A fősodratú média narratívája szerint a nagytőkések által irányított jobboldal felelős a környezetpusztításért, a helyi baloldal pedig az őslakosok érdekeit szem előtt tartva védi az erdőt.

Általában a globális kapitalizmus mohóságát szokás hibáztatni az erdő ilyen mértékű pusztításáért. A rengeteg értékes trópusi fa a külföldi cégek számára óriási hasznot hajt, s a helyi ásványok kiaknázásáért is nagy a harc.

Ám nem minden szól a globális kapitalizmusról. Peruban és Bolíviában a hegyvidék őslakosainak tömegei éltek és élnek nagyon nagy szegénységben. Mindkét országban nagy álom – majdhogynem a függetlenség kikiáltása óta – az Amazonas kincseinek állami feltárása, de a nagy vállalkozások próbálkozásai mind-mind kudarcba fulladtak. Azok ugyanis nem vállalták a két amúgy is instabil ország teljesen feltáratlan, járhatatlan alföldi esőerdeinek kiaknázását. Így az ottani őslakosok ezért sem tudtak kitörni a gazdasági nehézségekből, a szegénységből.

Az elmúlt húsz év azonban nagyot lendített előre az Amazonas erdeinek hasznosításán mindkét országot illetően. Ez abból következett, hogy a lakosság a saját kezébe vette a dolgot.

A hasznosítás elsősorban a folyók mentén bányászható arany kitermelésére korlátozódott – de legalább megkezdődött. A két országban majdnem 500 000 fő foglalkozik magánjellegű aranybányászattal (vagyis inkább aranymosással) a keleti alföldek esőerdeiben, amely jelentős szám, tekintve, hogy Bolívia munkaképes lakossága 6 millió, Perué pedig 18 millió fő.

Ezek a százezrek ma is komolyan profitálnak a bányászatból – s nagy részük kecsua és ajmara őslakosa az adott országnak. Valójában nem az esőerdőkből származnak, hanem a felföldről. Viszont a saját kezükbe vették a sorsukat és igyekeznek kitörni a szegénység évszázados sorsából.

Tevékenységük során azonban az arany kiválasztásához használt higannyal árasztják el az Amazonas mellékfolyóit, elképesztő pusztítást végezve az élővilágban.

A helyi politikai mozgalmakat persze nem hagyták hidegen ezek a csoportok. Bolíviában a 2006-ban hatalomra jutott Evo Morales elnök radikális baloldali pártja, a MAS (Movimiento Al Socialismo, Mozgalom a Szocializmus Felé) jelentősen támaszkodott az őslakos csoportokra, és így az aranybányászokra. A mozgalom valóban az őslakosok érdekeit próbálta képviselni – csak ez éppen ekkor nem vágott egybe az Amazonas megvédésével.

Az Amazonast védők ehelyett inkább a hagyományosan USA-barát jobboldal felé fordultak. Eleinte Evo Moralesnek sikerült a síkvidéki őslakosokat benn tartania a koalíciójában, azonban ez az évek során lassan, de biztosan széthullott. 2019-ben, amikor Morales újraválasztása során választási visszaélés gyanúja merült fel, a síkvidékiek már a Santa Cruz központtal szervezkedő jobboldal mellé álltak, küzdve az élőhelyüket felszámoló felföldi kecsuák és ajmarák ellen.

A baloldal 2020-ban azonban visszatért a hatalomba, az aranybányászokkal fennálló koalíciójával együtt. A legutóbbi időkig fenn is állt ez a szövetség,

egészen addig, amíg a súlyos anyagi problémákkal küzdő kormány úgy döntött, hogy itt az ideje a kitermelt aranyra kivetett adó emelésének az arany értékének 4,5%-áról 5%-ára. A bányászok heves sztrájkba kezdtek. Mivel ez egybeesett a népszámlálás elhalasztása – és így a kongresszusi körzetek újraosztásának elmaradása - miatti ellenzéki tüntetésekkel, a kormány számára könnyű volt felállítani a narratívát: a bányászok is a jobboldal mellé álltak. Egészen addig tartott ez, amíg meg nem egyezett a két oldal az adó 4,8%-ra emelésének kompromisszumában.

Fontos azonban megjegyezni, hogy az Amazonas medencéjében okozott pusztításukról szó sem esett. A kérdés csak az volt, hogy mekkora árat kell fizetni mindezért. A kormánynak ezentúl még érdeke is, hogy minél több aranybányász legyen, hiszen így a haszna is több lesz. A jobboldal egyik politikusa, Luis Eduardo Siles ki is emelte ennek fonákságát. A politikus szerint a fővárosban a kormány „megalkudott” a védett területek elpusztításának áráról a bányászokkal.

Miközben Brazíliában a baloldalt Amazónia megmentőjeként ünneplik, egy országgal nyugatabbra más a helyzet. Fontos látnunk, hogy Dél-Amerikában nem minden őslakosnak érdeke Amazónia megmentése, s nem minden jobboldali, fehér politikus törekszik az elpusztítására, sőt. Az Amazonas kérdése nem világnézet, hanem aktuális pártstratégia kérdése a kontinensen. Ennek megfelelően érdemes figyelni a hatalmas esőerdő sorsát, s az ezt körbevevő politikai manővereket.

Források:

Alliance for Responsible Mining

Prensa Latina

Página Siete

la Razón

Szemlézte: Farkas Dániel

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

süti beállítások módosítása