2022. szeptember 25. 09:00 - Danube Institute

Racionális lépés Putyin részéről a részleges mozgósítás

Vlagyimir Putyin orosz elnök szeptember 21-én, 209 nappal a háború kezdete után, elrendelte a részleges mozgósítást, amelyet korábban a legtöbb szakértő elkerülendőnek tartott, hiszen ez nemcsak a háború katonai, hanem más aspektusaira is jelentős – sok esetben negatív - hatást gyakorolhat. A következőkben feltérképezzük a mozgósítás okozta legfontosabb hatásokat, figyelembe véve mind a katonai, mind a politikai és társadalmi aspektusokat.

shutterstock_1949862952.jpg

Mennyi az annyi? – a katonai aspektus

Katonai szempontból a mozgósítással kapcsolatos központi kérdés, hogy a Putyin által bejelentett - feltehetően - minimum 300 ezer fő¹ behívása valójában elég lesz-e a hiánypótlásra, így megoldja-e Oroszország problémáit az ukrán hadszíntéren?

Ennek megválaszolásához érdemes először az eredetileg felsorakoztatott képességek mennyiségét és állapotát vizsgálni. Az orosz csapatok létszámáról számos forrás szolgáltat különböző adatokat, ezek értelmében az ukrán határ mellett első körben jelen lévő haderő lélekszáma 150 ezer és 190 ezer fő között mozgott, amely kiegészült a donyecki „népköztársaság” húszezres, valamint a luhanszki „népköztársaság” 14 ezer fős erejével².

Oroszország számára a legpozitívabb számokkal kalkulálva az Ukrajnát megtámadó csapatok létszáma összességében 224 ezer főre volt tehető.

A háború alakulásának függvényében - lényegében április óta - az orosz vezetés rejtett mozgósítással, egyéb erők átcsoportosításával, valamint katonai magánvállalatokkal igyekezte pótolni a kieső humán erőforrásokat, azonban ezek pontos létszámáról keveset tudunk.

A veszteségek tekintetében még ködösebb adatokkal rendelkezünk: az Amerikai Egyesült Államok kormányzati szervei júliusban három különböző számot hoztak nyilvánosságra. Ezeket intervallumként értékelve 60 és 80 ezer fő közötti veszteséggel számolhatunk, amelybe beletartoznak mind a halottak (az alsó határral számolva az elesettek száma 15-20 ezer között lehet³) , mind a sebesültek.

Ennek értelmében – a bevetett erők maximumával és a veszteségek minimumával számolva –

Oroszország elveszthette az Ukrajnába vezényelt erők majdnem 27%-át. Jelenleg tehát az orosz oldalon körülbelül 164 ezer fő teljesíthet szolgálatot a fronton.

A felszerelés veszteségeit szemlélve érdemes figyelmet fordítani arra a tényre, hogy Ukrajna számos eszközt nem megsemmisített, hanem zsákmányolt az agresszortól, például a harkivi területen folytatott ellentámadás során. Ezt szemlélteti például a gyalogsági harcjárművekre vonatkozó adat, amely szerint a Föderáció 1291 gyalogsági harcjárművet vesztett, amelyből 785 darabot semmisítettek meg, azonban a teljes szám csaknem harmadát szerezték meg az ukrán csapatok. Természetesen ezek a számok az orosz állomány kontextusában értelmezendők, hiszen Oroszország a Global Firepower adatai szerint több, mint 12 ezer tankkal, és kb. 30 ezer páncélozott harcjárművel rendelkezik, azonban ezek bevethetősége függ a karbantartottság szintjétől és más tényezőktől is.

diagr_4.jpg

Az oroszok veszteségei az Oryx adatai alapján 2022. szeptember 22-én

A veszteségek mértékével összevetve tehát kimondható, hogy

az Ukrajnában jelen lévő orosz csapatok létszámát a minimum 300 ezer behívott tartalékos megtriplázhatja, azonban ez nem jelenti azt, hogy Oroszország azonnal és problémamentesen arat katonai győzelmet.

Az egyik tényező, amely lelassítja az orosz katonai fölény kialakulását a behívott tartalékosok kiegészítő kiképzési kötelezettsége. Ahogy Putyin az orosz nemzethez intézett beszédében is hangsúlyozta, a behívottaknak kötelezően részt kell venniük ezen a fronton való szolgálat előtt. Ebből leszűrhető, hogy a putyini vezetés elnyújtott háborúra készül, hiszen ez rövidtávon lassítja az orosz humán erőforrás utánpótlását, hosszútávon viszont jobban kiképzett, magasabb harcértékkel rendelkező katonák lesznek jelen Ukrajnában.

Az emberi erőforrás növekedésével párhuzamosan megsokszorozódnak a logisztikával kapcsolatos problémák. Az orosz hadvezetésnek olyan kihívásokkal kell szembe néznie, mint a 300 ezer behívott élelmezése, elszállásolása, felszerelése és a frontra való eljuttatása. Ennek finanszírozása gazdasági kockázatokat is magában hordoz, amely tetézi azt a tényt, hogy a Világbank adatai szerint az orosz GDP csökkenése elérheti a 11,2%-ot 2022-ben. 

 

Legjobb védekezés a támadás... – a politikai aspektus

Az orosz vezetés a „különleges katonai művelet” időszakának egyik legfontosabb dilemmájára talált felemás megoldást a részleges mozgósítás meghirdetésével. Elsőre úgy tűnhet, hogy Putyin a katonai sikerek és a belső rezsim stabilitása közül – unikális módon – az előbbit választotta, azonban bizonyos logika mentén haladva a döntés éppen az utóbbit szolgálja.

Első körben érdemes áttekinteni, hogy az általános orosz narratívába hogyan integrálódott a mozgósítás ténye. Az egyik legszembetűnőbb tényező ezzel kapcsolatban, hogy az Ukrajnában folytatott tevékenységet továbbra is „különleges katonai műveletként” (специальная военная операция) aposztrofálják, és nem váltotta fel azt a háború szó (война). Bár a Duma által elfogadott törvénymódosításban – amelyben megemelték a dezertálás büntetési tételét – szerepel a hadiállapot és a háborús időszak kifejezés, a jogszabály viszont kiterjed a fegyveres konfliktusokra is.

Emellett egyfajta inkonzisztencia is megfigyelhető a Putyin elnök beszéde által vázolt narratívában. A különleges katonai művelet elkerülhetetlenségével kapcsolatban említi meg az elnök, hogy Oroszországot közvetlenül fenyegették az ukránok. Ez esetben viszont felmerülhet a kérdés az átlag orosz állampolgárban, hogy miért csak most rendelnek el mozgósítást és ez miért nem vonta maga után a hadiállapot kihirdetését?

A Putyin-beszéd továbbá igazolta az orosz minimumcélokban május óta bekövetkező változást, hiszen az elnök már a Donbasz „felszabadítását” (értsd annexióját) jelölte ki fő irányként.

Természetesen Putyin ezt úgy prezentálta – ahogy a májusi interjújában Lavrov külügyminiszter is tette – mintha a háború kezdettől fogva csupán a két szakadár „köztársaságról” szólt volna. Ez értelemszerűen nem igaz, hiszen februárban az orosz előrenyomulás fő csapásiránya Kijev volt, amelynek elfoglalása biztosította volna a „denacifikáció” (értsd rezsimváltás és oroszbarát bábkormány felállítása) létrejöttét.

A narratíva mellett meg kell említeni, hogy a mozgósítás nemcsak katonailag, hanem stratégiai szempontból is változást jelent a háború menetében. A mobilizáció elrendelése gyakorlatilag megszüntette az orosz vezetésre nehezedő tehetetlenség nyomását.

Azzal, hogy Putyin meg merte lépni ezt az intézkedést - vállalva a narratívába való integráció nehézségeit és a belső instabilitás veszélyét - kiküszöbölte az ukránokkal szembeni lépéshátrányát, amit a teljes humán erőforrás bevethetőségének hiánya jelentett.

Amennyiben nem hozza meg ezt a döntést, minden nappal nagyobb előnyt adott volna az ukrán ellentámadásnak, amely végül fenyegette volna Oroszország minimumcéljainak megvalósulását, így kockáztatta volna a belpolitikai arcvesztést.

Ezen felül nem hagyható figyelmen kívül a háborúpárti társadalmi csoportok igényeinek időleges kielégítése és konszolidációja sem, azonban ennél fontosabb tényező, hogy Putyin megerősítette saját pozícióját az eliten belül. Tatjana Sztanovaja fogalmazta meg a Foreign Policy hasábjain, hogy az elitek egyik fele vakon követi az elnököt, viszont a másik rész azon az állásponton van, hogy a Kreml döntésképtelensége miatt tenniük kell valamit az orosz háborús siker érdekében. A mozgósítással Putyin mindkét csoport szempontjainak megfelelt, hiszen az előbbi nem kérdőjelezi meg az utasításokat, míg az utóbbi számára igazolta saját vezetői kompetenciáját.

 

Divide et impera – a társadalmi aspektus

Ahogy a politikai, úgy a társadalmi aspektus elemei is konzekvensen arra mutatnak, hogy a mozgósítás destabilizáló hatásait kiegyenlítik annak Putyin hatalmát (ezzel együtt Oroszország hipercentralizált voltát) megerősítő tényezői.

Sokan úgy gondolják, hogy a mozgósítás, mint intézkedés azért veszélyes az orosz rezsim biztonságára, mert ezáltal az emberek közvetlenül fogják érzékelni a háború hatásait. A társadalom saját bőrén fogja tapasztalni a veszteségeket, hiszen családtagok, barátok, ismerősök esnek majd el a fronton. A gyászból fakadó düh és általános társadalmi elégedetlenség minden bizonnyal nagyobb hatású lesz, mint az Oroszország ellen alkalmazott szankciók jelenlegi következményei: az ezekből adódó, enyhe, rövidtávú hátrányokhoz képes volt adaptálódni a népesség (a Levada Központ adatai alapján a többség semlegesen viszonyul hozzájuk ), a hosszútávú hatások pedig még nem érzékelhetőek az átlag orosz számára, a GDP korábban említett visszaesésének ellenére.

Ennek ellenére érdemes a szankciók ingerlő hatásait elválasztani a mozgósítástól, hiszen annak részleges jellege lényegében meghatározza és csökkenti a destabilizációs hatásokat.

Először érdemes technikai szempontokat figyelembe venni a mozgósítás következményeinek meghatározása során. Logisztikai és időnyerési szempontból a leglogikusabb az volna, ha a mobilizációt a nyugati, a déli, és a központi katonai körzetekben hajtanák végre – ezt bizonyítja a NEXTA által nyilvánosságra hozott ábra is.

Ennek azért nagy a jelentősége, mert ezen körzetek területén fekszenek Oroszország legnagyobb városai, ideértve Moszkvát és Szentpétervárt is. Mind a „különleges katonai művelet” kezdetekor, mind a mozgósítás bejelentésekor ezen városokban láthattunk háború ellenes tüntetéseket, nem pedig a keleti területeken. 

Ahogy a Carnegie Endowment for International Peace tanulmánya is alátámasztja, a háborúellenes véleménnyel rendelkezők leginkább a felső-középosztály tagjai, valamint az említett nagyvárosokban élő fiatalabb generációk.

Ennek fényében logikus, hogy a mobilizáció inkább a háborút ellenzőkre legyen közvetlen hatással, mint azokra, akik eredetileg támogatták azt. Így egyik csoport véleménye sem fog elmozdulni számottevő mértékben – és ezzel kiküszöbölhető, hogy a mozgósítással kapcsolatos ellenállás kiterjedjen Oroszország teljes területére.

Ezen a ponton érdemes megemlíteni, hogy a mozgósítás fent említett logikája szerint, azaz hogy az átlag (etnikai) orosz polgár minél kevésbé érezze annak hatásait, az Oroszországban élő etnikai kisebbségeket, így például a burjátokat, aránytalanul nagy mértékben érintik az intézkedés következményei. Erre hívta fel a figyelmet az Ukrán Elnöki Hivatal is.

A fentiek értelmében tehát a részleges mobilizáció egyik legfontosabb hatása: a vélemények régiónkénti polarizációja. Ez a Föderáción belüli ellentét lehetőséget ad Putyin hatalmának megerősítésére, azonban ez okos balanszírozást kíván. A megosztottság semmiképp nem szolgálja az orosz emberek érdekeit, hiszen a rend fenntartásának érdekében a politikai rendszer a jelenleginél is központosítottabb verziójává nőheti ki magát, amit jól mutatnak a Duma korábban említett intézkedései.

 

Összefoglalva

Az eddig leírtak alapján tehát a Putyin által bejelentett mobilizáció nem azt mutatja, hogy az orosz elnök irracionális döntéshozó volna. Ahogy a társadalmi és politikai szempontok alátámasztják, a részleges mozgósítás nem a rezsimbiztonság katonai céloknak való alárendelését jelenti, hanem azt, hogy éppen ezen célrendszer vitális feltétele a rezsim fennmaradásának.

¹A nyilvánosságban megjelent 300 ezres létszám csupán alsó határnak tekinthető, mert az elnöki rendelet 7. pontja, amely a pontos számokról rendelkezik, titkosítva van.

²Military Balance 2022, IISS

³A halottak és a sebesültek számát az általánosan elfogadott 1:3-1:4 aránnyal kalkulálva.

Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.

Írta: Szenes Eszter

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

süti beállítások módosítása