2022. szeptember 02. 06:00 - Danube Institute

A Szovjetunió első és utolsó elnöke: Mihail Gorbacsov

Mihail Gorbacsov 2022. augusztus 30-án, 91 évesen hunyt el egy moszkvai kórházban. A Szovjetunió első és utolsó elnökének halála önmagában is megrázta a nemzetközi közösséget, azonban Oroszország ukrajnai háborúja jelentősen rányomta a bélyegét a Gorbacsov hagyatékát tárgyaló visszaemlékezésekre. A volt SZKP főtitkár örökségével kapcsolatban azonban - a jelen helyzet átpolitizáltságától függetlenül – megoszlanak a vélemények.

shutterstock_107163596.jpg

Gorbacsov vitathatatlanul unikális személyiség volt a Szovjetunió politikai történetében, ami nem csupán hatalmának későbbi hagyatékában mutatkozott meg. A főtitkár, majd későbbi elnök ukrán-orosz paraszti családból származott, az Észak-Kaukázusban található Privolnojéból. Tanulmányait a Moszkvai Állami Egyetem jogi karán, valamint a Stavropoli Állami Agrártudományi Egyetemen folytatta, amely előrevetítette távolságtartását a nagyhatalmi politika kérdéseitől.

Gorbacsov a Jurij Andropovval való kapcsolatán keresztül került a legfőbb hatalmi pozíció közelébe. A korábbi budapesti szovjet nagykövet hirtelen bekövetkezett halála miatt azonban a pártelit nem tartotta késznek a hatalomátvételre, így az első titkár Kosztantyin Csernyenko lett. Ennek ellenére alig egy év múlva, Csernyenko halála után, mégis Gorbacsov vált az Párt első emberévé. Vladislav M. Zubok a Foreign Policy hasábjain megjelent írásában úgy fogalmaz, hogy

Mihail Gorbacsov „látta a kommunista ideológia és a szovjet valóság között húzódó szakadékot.

Gorbacsov mélyen hitt a kommunista ideológiában, amelyet kezdeti – sokak által radikálisnak nevezett – reformjai is tükröztek. A glasznoszty és a peresztrojka a szocialista idealizmus által hajtott újítások voltak, amelyek később Gorbacsov sajátos kormányzásának dugájába dőltek, hiszen – ahogy Zubok is leírja – „a birodalmat kizárólag a párttal lehetett irányítani”.

Annak ellenére, hogy Gorbacsov kormányzását eleinte erőszakos reformok jellemezték, a későbbieket a habozó döntéshozatal határozta meg.

Gorbacsov a biztonságpolitika terén kevéssé volt erőskezű, mint elődei, amely tükrözte kifinomultságát és intellektusát.

Felismerte, hogy az USA-val való folyamatos fegyverkezési verseny mennyiben gyengíti az egyébként is haldokló Szovjetuniót, így az első szovjet vezetővé vált, aki nukleáris tölteteket semmisített meg. Ahogy Michael Kimmage is leírja, „Gorbacsov kifinomultsága a nihilista és tömeges erőszak elutasításában rejlett”. A Szovjetunió liberalizálásának érdekében folytatott reformok, valamint az értelmetlen erőszaktól való elhatárolódás ellenére a hatalom fenntartásának érdekében Gorbacsov is alkalmazott erőszakot. Ezt példázza, hogy 1991 januárjában a litván fővárosban zajló tüntetés leverése közben 14 civil vesztette életét a szovjet haderő tevékenységének következtében, amelyről a litván külügyminiszter is megemlékezett.

Ennek ellenére a berlini fal leomlása, valamint a kelet-európai rendszerváltások során a szovjet haderőt nem vetették be, így a régióban megindulhatott az a demokratizálódási folyamat, amelynek előnyeit – így például az európai uniós tagságot ma is élvezhetjük.

Kimmage szerint e folyamatnak vannak hátulütői is, amelyek katalizátorként szolgálhattak például az orosz-ukrán háború kitöréséhez. Amint a Szovjetunió „visszahúzódott” Közép-kelet-Európából, egyfajta vákuumot hagyott maga után, amelyet a későbbi orosz vezetés – így Vlagyimir Putyin is veszteségként interpretálhatott. Ezzel párhuzamosan a Nyugat nem volt képes az említett űrt teljes mértékben betölteni, így alakulhatott ki például Ukrajna területén ütközőzóna a két hatalom között.

Mindezek ellenére – ahogy a The Economist cikke is fogalmaz – Gorbacsov sosem akarta lerombolni a Szovjetuniót, reformjai annak megerősítésére irányultak. Az első és egyben utolsó elnök hatalma igazán egyedi időszak volt a szovjet történelemben, hiszen egy olyan demokratikus hagyományt próbált meghonosítani, amelynek csupán apró foszlányait tapasztalhatjuk napjaink Oroszországával kapcsolatban. Gorbacsov 1991. december 25-én mondott le a széthulló Szovjetunió vezető pozíciójáról, hiszen intellektusából és vízióiból fakadóan „nem ragaszkodott a hatalomhoz csupán a hatalom kedvéért”. Az elnökségét övező ellentmondások és hibák ellenére, a nemzetközi békefolyamat előmozdításáért 1990-ben Nobel békedíjat kapott.

Szemlézte: Szenes Eszter

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása