2022. március 22. 16:00 - Danube Institute

Mosdatnák Tuskot Lengyelországban, miután Jakab Péterrel találkozott

Míg a szlovák, cseh és lengyel vezetők Kijevben találkoztak Zelenszkijjel kiállva Ukrajna szuverenitása mellett, Donald Tusk a baloldal március 15-i nagygyűlésén vett részt Budapesten, ahol Jakab Péterrel, a Jobbik elnökével is találkozott - a WPolityce lengyel portál szerint azzal a céllal, hogy beavatkozzon a magyar választásokba.

shutterstock_1046635558.jpg

Tusk budapesti útjával kapcsolatban a legnagyobb felháborodást az váltotta ki, hogy annak a Jobbiknak az elnökével is találkozott, amely nemcsak, hogy nem ítélte el Oroszország katonai akcióit 2014-ben, hanem szimpátiatüntetést szervezett Moszkva mellett. A lengyel lapok a Jobbikos Kovács Béla ügyére is emlékeztetnek, akit másodfokon bűnösnek találtak az oroszoknak való kémkedés vádjával. Az ügy nemcsak a Jobbik oroszpártisága miatt váltott ki nagy visszhangot Lengyelországban, hanem

a lengyel Wikipédia Jobbikról szóló szócikkének rejtélyes változásai miatt is, amely hirtelenjében pozitívabban és kedvezőbben mutatja be a Jobbikot.

Néhány órával Donald Tusk és Jakab Péter találkozója után ugyanis a lengyel Wikipédia szócikke megváltozott a Jobbikról. A pártot a portál nemrég még „neonáci” és „fasiszta” szavakkal jellemezte, mára ezeket a jelzőket jóval enyhébbre cserélték. A Wikipédia módosítása egyértelműen a párt megítélésének javítása, nemzetközi elismertségének növelése érdekében történt.

A szócikken korábban hónapokig nem voltak módosítások, de a találkozó után több változtatás is történt néhány óra alatt. A Wikipédia korábban „szélsőjobboldali” és „eurószekptikus” pártként jellemezte a pártot, de ezek a szavak „Európa-pártira”, „konzervatívra”, „kereszténydemokratára” és „mérsékeltre” módosultak. A „jobboldali populista” kifejezéseket, pedig a „modern konzervatívizmus” váltotta fel.

A jelzők radikális megváltoztatása mellett, több a Jobbikot jellemző mondat átkerült jelen időből múlt időbe.

Korábban a szócikk úgy fogalmazott, hogy „a Jobbikot neofasisztának tartják” (jelen idő) – ez múlt időben arra módosult, hogy „a Jobbikot neofasiszta pártnak tartották”. A múlt és a jelen idő felcserélését a Jobbik antiszemitizmusára is kiterjesztették – míg korábban a lengyel Wikipédia azt írta, hogy a „Jobbik több aktivistája is antiszemita nézeteket vall” (jelen időben) mára már a szócikk úgy szól, hogy „korábban a Jobbik több aktivistája is antiszemita nézeteket vallott” (a Wikipédia módosításai után természetesen már senki sem vall hasonló nézeteket a pártban).

Talán a legmeglepőbb módosítások a Jobbik Európai Unióról vallott nézeteiben következtek be. Az Európa-pártiságról a Wikipédia úgy ír, hogy habár a párt korábban euroszkeptikus volt, a Brexitnek köszönhetően felismerte, hogy az Európai Unió mégis hasznos lehet a tagállamok számára, ezzel pedig a párt teljesen levetkőzte korábbi Európa-ellenes hangvételét. Az Európa-pártiság felé való elmozdulást mindemellett a lengyel Wikipédia úgy állítja be, hogy ez együtt járt az Oroszországtól való elfordulással is.

A lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki szerint „Tusk úr szemén hályog jelent meg”, amikor úgy döntött, hogy egy erősen „oroszbarát párt vezetőjével” megy Budapestre találkozni Jakab Péter személyében.

A Wikipédia szócikk módosításai egyébként azt is egyértelművé teszik, hogy Tusk és körei minden eszközt hajlandóak felhasználni arra, hogy igazolják lépéseiket. Ha kell még radikális ideológiák veszélyét is kisebbítik, csak hogy az általuk preferált oldalt támogassák.

Szemlézte: Zemplényi Lili Naómi

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!

süti beállítások módosítása