2022. február 21. 07:00 - Danube Institute

Berlin és Brüsszel ellen a francia jobboldal

Ahogy közeledünk a francia elnökválasztás első fordulójához, úgy a jelöltek is igyekeznek minél jobban magukra vonni a választók és a média figyelmét. A balliberális Politico európai kiadása ezúttal a Republikánusok elnökjelöltjének a szavaira kapta fel a vizet, amelyek elsősorban Berlin és Brüsszel ellen szólnak.

paris-g87b6907c7_1920.jpg

Valérie Pécresse – akivel korábban külön cikkben is foglalkoztunk – nemrég egy üzletembereknek adott ebéd alatt szólalt fel Németország és az EU túlságosan nagy befolyása ellen. Az elnökjelölt azt mondta, hogy szerinte

Európában az NGO-knál és a németeknél van a valódi hatalom.

Később konkrétumokkal is alátámasztotta állításait. Beszélt például az EU karbon adójáról is. Szerinte ugyanis az eredeti tervek alapján 15 milliárd eurós bevétel származott volna belőle, de végül csak 800 milliót sikerült „összeszedniük”. Ennek egyszerű oka véleménye szerint, hogy a német ipar és lobbisták túl nagynak találták az összeget, s végül a háttérben lejjebb alkudták az adó mértékét. Pécresse szerint „nem fair”, hogy a németek jobb színben tüntetik fel a környezetszennyező gáztüzelésű erőműveiket, miközben a francia energiatermelés az atomerőművek miatt valóban dekarbonizált. Az EU korábban olyan tervekkel is előállt, hogy mind a földgázt, mind az atomenergiát „zöldként” jelölné meg. Ez azonban komoly törést okozott Franciaország és Németország között, mivel a német kormánykoalícióban azok a Zöldek ülnek, akik a ’70-es, ’80-as években az atomellenes mozgalmakból nőttek ki. Azt már csak halkan jegyezzük meg, hogy ezeket a csoportokot gyakran a Szovjetunió titkosszolgálata pénzelte, mondván az atomellenes felszólalásokkal csak az Egyesült Államok és a NATO pozícióit gyengítik a kontinensen.

A lap szerint ezen ügy mentén a francia elnökjelölt könnyen egy szövetségesre találhat Németországon belül Frederich Merz személyében. A CDU friss elnöke már korábban is kritizálta az egyre erőszakosabb környezetvédelmi korlátozásokat, amivel szerinte csak a szabadpiacot és kereskedelmet ölik meg.

A lap kiemeli, hogy nem csak ezen kérdések mentén képvisel más álláspontot Pécresse az EU-val és Berlinnel szemben.

Egy francia televíziós műsor alatt a republikánus jelölt az unió jelenlegi bevándorlási politikáját „migrációs Waterloo-nak” titulálta.

A baloldali Politico szerint Pécresse már trump-i populista szövegeket mond fel, csak azért mert az elnökjelölt szerint igenis fontos a határok védelme. A Republikánus politikus száját még olyan „meghökkentő” és „elfogadhatatlan” mondatok is elhagyták, mint hogy

az európaiaknak joguk van megválasztani, hogy kikkel szeretnének együtt élni, s hogy kiket engednek be az országukba.

A Politico szerint Pécresse szavai elsősorban a „szélsőjobboldali” szavazóknak szólnak, s ezzel a retorikával csupán Le Pen vagy Zemmour vitorlájából próbálja meg kifogni a szelet. Az valahogy fel sem merül a lap újságíróiban, hogy Pécresse-nek igaza van, s hogy talán nem ördögtől való gondolat az európai értékek és határok védelme.

A francia elnökválasztással kapcsolatos korábbi cikkeinket itt találod.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!

komment
süti beállítások módosítása