A második részben feszegetett szakpolitikai elképzelések tekintélyes támogatói bázissal bírnak, mégsem gördülékeny előttük az út.

Cikksorozatunk előző részében James B. Meigs összegzése alapján bemutattuk azokat a konkrét éghajlatvédelmi terveket, amelyekkel az amerikai jobboldal ringbe szállhat a zöldpolitikai kommunikációt uraló demokratákkal. A Klímavédelmi Tanács által javasolt, széndioxid-kibocsátás alapján beszedett és az egyéneknek visszautalt járulékok és vámtarifák rendszerét több mint háromezer közgazdász, köztük négy korábbi jegybankelnök támogatja. A terv a választópolgárok körében is népszerűvé válhat, jóllehet az arról szóló, túlnyomórészt pozitív visszajelzéseket hozó közvélemény-kutatásokat maga a Klímavédelmi Tanács készítette.

A szakértők érvelése szerint a javasolt lépésekkel

úgy lehetne innovációra és hatékonyságra ösztönözni a piaci szereplőket, hogy közben a gazdaságon sem esne aránytalanul nagy csorba;

sőt, az egyes szektorokban végbemenő fejlesztések (pl. kis moduláris atomreaktorok) akár gyarapodást is eredményezhetnek. Mindez elméletben jól hangzik. Ugyanakkor Meigs figyelmeztet, hogy – habár az ötletgazdák kerülik a szót – mégiscsak egyfajta karbonadóról van szó, amelyet nem lehet olyan egyszerűen eladni a választópolgároknak és az őket képviselő politikusoknak. Mint arra a szerző visszautal, a republikánusok még emlékezhetnek Bob Inglis kongresszusi képviselőre, aki 2010-ben alulmaradt egy libertariánus jelölttel szemben, miután támogatta a szóban forgó séma egy kezdeti stádiumú változatát.

Ráadásul az előterjesztőknek a saját oldal megnyerésének nehézségei mellett a demokraták ellenállásával is számolniuk kell, hiszen annak ellenére, hogy számottevő klímavédelmi lépésekről van szó, a módszer miatt azokat a baloldalon túlságosan üzletbarátnak találják, illetve megvalósulásukat „szennyezési engedélyként” fogják fel. Hillary Clinton volt kampánymenedzserének egyik kiszivárgott e-mailje nemkülönben arról árulkodik, hogy a demokrata főáram nem hisz már a szénadóban.

A szorult politikai helyzet nyomán bizonyos kutatók egyelőre csak egy kompromisszumos megoldásban látnak lehetőséget.

Az adók ebben az esetben mérsékeltebbek lennének, felhasználásuk pedig javarészt a zöld energiával kapcsolatos kutatások és a szükséges infrastruktúra kiépítésének finanszírozására irányulna. A károsanyag-kibocsátást ez a megoldás önmagában nem fogná drámaian vissza, mégis teret engedne az innovációnak – véli Ted Nordhaus, a Breakthrough Institute kutatási igazgatója. A szerző végül megjegyzi, hogy ha a republikánusok a várakozásoknak megfelelően az év végén megfordítják a kongresszusi erőviszonyokat, akkor terítéken lehet egy piacalapú tervezet, mivel a politikusok egyre inkább érdekeltek a kérdésben.

Szemlézte: Irlanda Balázs

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!