2021. december 13. 16:00 - Danube Institute

Rasszista támadást szervezett maga ellen egy fekete színész

Jussie Smollett 2019 januárjában rendezte meg saját megtámadását. A fekete, meleg színész azt állította a rendőrségnek, hogy Chicago utcáin sétált késő este, amikor két férfi rátámadott. Elmondása szerint rasszista rágalmakat és trumpista szlogeneket kiabáltak neki, majd ráöntöttek valami ’vegyi anyagot’ és egy hurkot kötöttek a nyakába. A rendőrség 2020 februárjában eljárást indított ellene azzal a gyanúval, hogy hazudott és félrevezette a hatóságokat. A bíróság szerint a támadást a színész rendezte meg maga ellen, hogy híre menjen és így több pénzhez jusson.

smollett_nyito.jpg

A rendőrségnek és a bíróságnak is ’órákon keresztül hazudott’ Jussie Smollett – írta a BBC. Minden alkalommal, amikor megkérdezték a tárgyalóteremben, hogy ő maga rendezte-e meg a támadást, azt vallotta, hogy nem. Saját (a bíróság által hamisnak ítélt) tanúvallomása ellenére videók, üzenetek és a többi meghallgatott tanú elmondása is arról tesz bizonyságot, hogy a támadást valóban Smollett találta ki saját maga ellen. A bíróság öt vádpontban találta bűnösnek, mindegyik 3-3 év letöltendővel büntethető, de az, hogy pontosan hány évet kell majd börtönben töltenie, még nem ismert.

A tárgyaláson a két ’támadó’, Abimbola és Olabinjo Osundairo is tanúskodott – vallomásuk szerint Smollett 3500 dollárt fizetett nekik, hogy ’megtámadják’ őt, és hogy segítsenek neki megrendezni a verekedést.

Abimbola azt vallotta, hogy Smollett arra utasította őket, lökjék le a földre, okozzanak neki kisebb sérüléseket, zúzódásokat, majd pedig öntsenek rá fehérítőt és tegyenek egy kötelet a nyakába. Smollett azzal védekezett, hogy ő ételre és edzőtermi bérletre adta a pénzt Abimbolának, akivel különben korábban szexuális viszonyt is ápolt. Abimbola tagadta, hogy lett volna köztük intim viszony (az viszont ismert, hogy Abimbola illegális drogokat szállított Smollettnek több alkalommal is Nigériából). A két felbérelt támadó különben szintén fekete, pedig Smollett az első meghallgatáson azt vallotta a rendőrségnek, hogy fehérek voltak és rasszista szövegeket kiabáltak rá.

Smollett azért rendezte meg saját megtámadását, hogy növelje az ismeretségét, remélve, hogy így magasabb fizetést tud kicsikarni a munkaadójától,

hiszen közismerten elégedetlen volt a fizetésével. Smollett az ’Empire’ című musical dráma tévésorozaton dolgozott és epizódonként 100 ezer dollár fizetést kapott. A hamis támadás megrendezése miatt a sorozat készítői úgy döntöttek, hogy eltávolítják Smollettet.


A tény, hogy a bíróságon bizonyították a támadások hamisságát kellemetlenül érint több magasrangú demokrata politikust is, akik rögtön ráugrottak az eseményre, hogy elítélhessék a rasszizmust Amerikában.

A ’támadás’ után Joe Bidentől kezdve Kamala Harrisig mindenki kiállt Smollett mellett és felszólaltak a rasszista, homofób támadók ellen.

Biden azt mondta, hogy homofóbiának és rasszizmusnak nincsen helye az amerikai utcákon és szívekben, majd úgy folytatta, hogy ’veled vagyunk Jussie’. Kamala Harris azt mondta, hogy az esemény egy ’kísérlet volt a modern kori lincselésre’; Nancy Pelosi pedig azt állította, hogy a rasszista, homofób támadás az ’emberségünk megsértése’.

Az, hogy a színész (ideiglenes) hírnévhez ezzel az akcióval jól mutatja, hogy mennyire ’megszállta’ Amerikát az ezzel kapcsolatos túlfűtött gondolkodás. Természetesen vannak problémák Amerikában ezen a területen, de az a megszállottság, amiről az elmúlt években Amerika tanúbizonyságot tett, nagyon kihasználhatóvá tette a rasszok és rasszizmus körüli félelmeket.

Amikor Smollett ügyében először felmerült a kérdés, hogy esetleg megrendezte saját megtámadását, sokan már a vizsgálatot is elutasították, mondván aki ezt felvetette, az rasszista.
Smollett aljasan ki akarta használni saját meggazdagodására Amerika félelmét a rasszizmussal kapcsolatban – ez pedig mutatja, hogy mennyire sebezhető Amerika ezen a területen.

Szemlézte: Zemplényi Lili Naómi

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!

komment
süti beállítások módosítása