2021. november 05. 16:00 - Danube Institute

Lemondásra kényszerítették a transgender ideológiát kritizáló professzort

Kathleen Stock brit professzornőt az elmúlt években rengeteg támadás érte a nemiségről alkotott nézetei miatt, napokban pedig lemondott egyetemi állásáról. Esete mutatja, hogy a brit egyetemeken a szólásszabadság joga komoly támadás alatt áll.

shutterstock_535347250.jpg

Kathleen Stock filozófusnő megpróbáltatásaival már két korábbi blogbejegyzésünkben is foglalkoztunk. Az egyik cikk a bántalmazó munkakörnyezetet mutatta be, hiszen a Sussexi Egyetemen mind kollégái, mind pedig diákjai nap mint nap egyértelművé tették, hogy nézetei nem elfogadhatók. Rendszeresen megalázták és kellemetlen helyzeteket teremtettek számára annak érdekében, hogy elhallgattassák. A másik cikk a professzornő II. Erzsébet királynőtől kapott kitüntetése után kialakult vitával foglalkozott – sokan ellenezték ugyanis Őfelsége döntését, hiszen Stock „őskori” és nem modern, haladó nézeteket vall a nemi identitásról. Kathleen Stock nézete a nemekről két fő gondolatban összegezhető. Először is,

úgy véli, hogy a transz nők (tehát azok a férfinak született személyek, akik nőnek tartják magukat) férfinak tekinthetőek.

Számos transz nő női ruhát hord és feminin magatartásformákat vesz fel, de nem műtetti át magát (sokan még a női nem felé való vonzódásukat is megőrzik). Ez a többi között ahhoz vezetett, hogy a nyugat-európai progresszívek úgy vélik, hogy van olyan, hogy ’női pénisz’. Mivel ezen transznemű nők – a transznemű ideológia értelmében – teljesen hölgynek számítanak, bemehetnek a női mosdókba és zuhanyzókba (pl., uszodákban). Ezen felül női menedékhelyekre is kerülhetnek (pl., ahova szexuális zaklatás elől menekülnek a nők). Amennyiben elítélik őket valamilyen bűncselekményért, kérelmezhetik azt, hogy női börtönökbe zárják őket. Természetesen a sportban is női atlétákkal versenyezhetnek. Professzor Stock ellenzi a transznők (tehát születési nemük alapján férfiak) ilyennemű privilégiumait –

véleménye szerint ugyanis rengeteg biológiai nő jogát sérti, hogy férfi nemi szervvel rendelkező transz nők látogathatják a kizárólag hölgyeknek fenntartott helyiségeket;

ez nemcsak kellemetlenségeket okoz a nőknek, hanem megalázó helyzetbe is hozhatja őket. Továbbá úgy véli, hogy sok (pl. nőket bántalmazni akaró) férfi a transzneműséget ürügyként használhatja fel arra, hogy nőknek fenntartott helyekre mehessen be.

Kathleen Stock gondolatainak második alapvetése az identitásképzéssel kapcsolatos. A transgender ideológia úgy véli, hogy az egyén határozhatja meg saját maga nemi identitását (teljesen függetlenül a társadalom normáitól vagy biológiai adottságoktól) és ezt a körülötte lévőknek minden körülmények között el kell fogadnia. A The Critic Magazin cikke úgy érvel, hogy az individualizmus, amin ez az ideológia nyugszik a liberalizmus szülötte – ugyanis nem a társadalom, hanem az individuum van a központban. A transgender ideológia szellemében a gyermekek mindenféle szeszélyeit is el kell fogadnia a szülőknek – amennyiben a gyermek ellenkező neműnek vallja magát, a hormonkezelést és a műtétet engedélyezni kell számára, hiszen egyes-egyedül ő tudja, ki akar lenni. Ezzel ellentétben

Stock úgy véli, hogy a környezetnek és külső adottságoknak is hatásuk van az identitásra – így azt nem teljes mértékben az individuum határozza meg.

A The Critic Magazin a gyermekek nemi identitásával kapcsolatban úgy fogalmaz: „a gyermeknevelés szerves része, hogy megtanítjuk nekik, hogy hogyan kövessenek szabályokat és hogy nem kaphatnak meg mindent, amit akarnak, mindegy mennyire rúgnak és kiabálnak. Néha ezek az órák szorongáshoz vezetnek, de minden jó szülő tudja, hogy a felelősség azt is jelenti, hogy csak kegyetlenül lehet kedvesnek lenni”.

Bár éveken keresztül – minden rágalmazás és verbális bántalmazás ellenére – szilárdan megállta a helyét a professzornő, múlt héten lemondott az egyetemi székéről. Úgy érvelt, hogy nem tehette meg tovább a családjával, hogy folyamatosan érzelmileg kiélezett helyzetekben és feszültségben tartja őket az őt ért támadások miatt.

Lemondása – és a tény, hogy támadói elhallgattatták – hatalmas intellektuális veszteség és a szólásszabadság szempontjából a modern brit akadémia szégyene.

Douglas Murray, brit konzervatív gondolkodó, aki a Danube Institute korábbi vendégkutatója volt, Twitter bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy „a Sussexi Egyetem egy másodvonalbeli intézmény, amely éppen most veszített el egy élvonalbeli professzort. Remélem professzor Stock jobb helyre kerül. Kiérdemelte.”

Szemlézte: Zemplényi Lili Naómi

komment
süti beállítások módosítása