2021. október 23. 16:00 - Danube Institute

Woke polgárháború tört ki a Netflixnél

Úgy tűnik, Dave Chappelle már nagy falatnak bizonyult az eltörléskultúra élharcosainak, akik évek óta igyekeznek transz- és homofóbnak bélyegezni a világhírű humoristát.

netflixwoke_nyito.jpg

Nagy port kavart Dave Chappelle október elején megjelent utolsó Netflixes különkiadása. Az amerikai showmant már korábban is érték kritikák, amiért – humorista lévén – kényes társadalmi témákat taglalva a rá jellemző lazasággal, szókimondóan nyilvánult meg a színpadon. Az őt sértőnek találó szűk, ámbár hangos réteg leginkább a szexuális orientációval kapcsolatos poénjait vette rossz néven az utóbbi pár évben. Nem véletlen tehát, hogy legutóbbi fellépése csak olaj volt a tűzre, hiszen azt tulajdonképpen az LMBTQ-közösség vádjai köré építette,

a transzneműséggel kapcsolatban pedig ezúttal sem volt rest viccelődni.

Chappelle egyébként előadása során többször is megerősítette, hogy elfogadja a transzneműeket, ugyanakkor véleményét, miszerint az emberek neme születéskori tény, továbbra sem volt hajlandó feladni sőt, a hasonló álláspontot képviselő, szintén hevesen támadott J.K. Rowlingot is védelmébe vette. A nagysikerű humoristát ráadásul azzal sem lehet vádolni, hogy mondandóját akármilyen politikai ideológia vezérelné (nem lehet szélsőjobboldalinak bélyegezni, mint azt ilyenkor egyesek megpróbálják), hiszen a gyakran mély eszmefuttatásokkal átszőtt fellépései során a spektrum valamennyi oldaláról érkező, neki nem tetsző véleményt, s annak gazdáit (pl. Fox News-os és CNN-es kommentátorokat egyaránt) alaposan kifigurázott már. Ő egyszerűen csak egy vérbeli komédiás, aki azt vallja, hogy a finomkodásnak és a politikai korrektségnek nincs helye a humorban, legyen szó akár fehér konzervatívok, akár fekete transzneműek kikarikírozásáról.

Az utóbbi években hírességek és hétköznapi emberek tucatjai kerültek bajba olyan kijelentések miatt, amelyek felháborították a progresszív aktivistákat és (látszólag) a mögöttük álló intézményeket.

A világ egyik, ha nem a legbefolyásosabb humoristája viszont (egyelőre) túl nagy falatnak bizonyult előbbi csoportnak, miután az egyébként progresszív tartalmak egyik legfőbb platformjának számító Netflix ezúttal nem az ő oldalukra állt.

A globális streamingszolgáltató transznemű munkatársai élesen kritizálták Chappelle-t, sőt, saját munkáltatójukat is, amiért az képernyőre tűzte, és továbbra is sugározza az ominózus különkiadást. A „Kedves fehér emberek” című sorozat egyik írója rögvest felmondott, míg egy másik heves bírálót kirúgtak, miután az illető bizalmas információt szivárogtatott ki Chappelle fizetésével kapcsolatban – számolt be a Variety magazin.

A show továbbra is elérhető, Ted Sarandos társigazgató pedig egy belső köre-mailben leszögezte, hogy az is fog maradni.

Levelében persze igyekezett hangsúlyozni a Netflix sokszínű és befogadó mivoltát, de abban nem tágított, hogy a humor természetes velejárójaként kezelik a határok feszegetését, amíg az nem szít erőszakot – közvetítette szavait a The Verge. Nagyon úgy fest tehát, hogy Dave Chappelle továbbra is eltörölhetetlen marad.

Szemlézte: Irlanda Balázs

komment
süti beállítások módosítása