2021. október 06. 07:00 - Danube Institute

Elmérgesedett a viszony Joe Biden és az amerikai határőrök között

Utóbbi csoport tagjai nehezen viselték, hogy az adminisztráció azzal a hamis váddal kritizálta őket, hogy lóhátról, ostorral csapdosták az illegális határátlépőket.

hatarorok_nyito.jpg

A napokban igazi adok-kapok alakult ki az amerikai elnök és a fokozott nyomás alatt lévő déli határnál szolgálatot teljesítő határőrök között. A természeti katasztrófák, a szegénység és a politikai bizonytalanság elől menekülve haitiak ezrei jelentek meg az egyébként is válságos hónapokat maga mögött tudó amerikai-mexikói határon, s illegálisan kísérelték meg átlépni azt a Rio Grande-folyón keresztül.

Az Egyesült Államok határőrsége igyekezett megvédeni a határt, és visszafordítani a migránsokat. Ehhez lovakat vettek igénybe, amely módszer a fejlett államokban is bevett gyakorlat maradt, hiszen a jószágokkal lehetséges olyan nehéz terepen manőverezni, ahol a gépjárművek elakadnának, a gyalogos közlekedés pedig túl lassú volna. A lovas rendvédőknek természetesen elengedhetetlen eszköze a gyeplő, amivel képesek irányítani az állatokat, és adott esetben akár azt is meg tudják akadályozni, hogy azok elgázolják a menekülteket.

Az intézkedésről kiszivárgó felvételek ugyanakkor fútótűzként terjedtek a médiában, s olyan (hamis) hírek láttak napvilágot, hogy „amerikai határőrök lovon üldöztek, és ostorral vertek migránsokat”, természetesen széles körű felháborodást előidézve.


Egy újságírói kérdésre reagálva Joe Biden kifejtette, hogy teljesen elfogadhatatlannak tartja a történteket.

Ígérem, hogy a tettesek meg fognak fizetni. Mindenképp várhatók következmények az eset kivizsgálása után

– fogalmazott a demokrata vezető. A Fox News azóta arról értesült, hogy a határőrök minimális büntetésre, néhány nap felfüggesztésre számíthatnak,  továbbá az összes szolgálatot teljesítőnek tilos lesz mostantól lóhátra ülnie.

Természetesen Kamala Harris sem ment el szó nélkül az események mellett. Az alelnök úgy véli, hogy a mostani képsorok a rabszolgaság sötét korszakát idézik, tehát meg van győződve róla (nem is egyedül), hogy az intézkedésnek rasszista indíttatása volt és nem az ország törvényeinek betartatását célozta.


Azóta persze kiderült, hogy a határőrök közel sem olyan durván jártak el, mint ahogyan azt eleinte sokan állították. Ostorcsapkodásról szó sem volt, a lovakkal pedig senkit nem gázoltak el; egész egyszerűen a betanult taktikát valósították meg a gyakorlatban, hogy végrehajthassák azt a feladatot, amelyet egyébként nyilván felsőbb utasításra kaptak – magyarázta Brandon Judd, a határőrség személyzetét képviselő szakszervezet vezetője.

A rendvédelmi szerv tagjai ezért rendkívül frusztráltak az adminisztráció megjegyzései kapcsán; úgy érzik, hogy bűnbakként használják őket, hiszen ők csak a Washingtonból érkező direktívák szerint végzik a munkájukat.

Mondhatni úgy is, hogy ha valakin tényleg csattant az ostor, akkor azok ők. Az egyik érintett egyenesen úgy értelmezte a helyzetet, hogy az elnök háborút indított a határőrség ellen – közölte szavait a National Review.  Kérdés, hogy a morál megcsappanása és az elmérgesedő viszony hogyan lesz kezelhető. Alejandro Mayorkas belbiztonsági miniszternek minden bizonnyal kulcsszerep juthat, hiszen ő lehet az összekötő kapocs a felek között.

Szemlézte: Irlanda Balázs

komment
süti beállítások módosítása