Hollandiában idén márciusban tartottak parlamenti választásokat. Az arányos választási rendszeréről híres ország pártpolitikája azonban annyira fragmentált, hogy azóta sem sikerült új kormányt felállítani.

A választás következményeivel egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk. Az eredménynek köszönhetően pedig most úgy néz ki, hogy a nyugat-európai államot - a demokrácia nevében - ügyvezető kormánya élén Mark Rutte vezeti, demokratikus felhatalmazás nélkül úgy, hogy korábban már le is kellet mondania egy családtámogatási botrány miatt. A visszalépés okairól és körülményeiről mi is beszámoltunk korábban.

Hollandiában tehát csaknem 200 napja nincsen demokratikusan megválasztott kormány.

De miért nem tudtak azóta sem megegyezni a pártok, miért nem állt fel az új kabinet? Sokan arra számítottak (választók és pártok egyaránt), hogy az előző ciklus kormánypártjai (a Rutte vezette VVD, a liberális D66 és a kereszténydemokrata CDA és CU) ismét összefognak, s a „jól bevált módon” irányítják majd együtt az országot. A választások azonban jelentősen átalakítottak az erőviszonyokat. Míg a VVD mellett korábban a CDA dominált, addig a választásokon a vártnál rosszabbul szerepelt, s helyét az erősorrendben a kormány legbaloldalibb pártja, a D66 vette át. A liberális formáció ebből a pozícióból vágott neki a jelenleg is zajló koalíciós tárgyalásoknak, amelyek során

az egyik legfontosabb céljuk, hogy minél inkább balra tolják az esetleges új kabinetet. E terv részeként szinte kizárták a tárgyalásokról a tőlük jóval jobboldalibb CU-t, s a helyükre baloldali pártokat hívtak meg a kormányba.

A D66 elsősorban a szocialista PvdA-val vagy a zöld GroenLinks-el lépett volna szövetségre. E formációk közül már egy párt is elég lett volna, hogy megszerezzék a többségüket a holland alsóházban (lásd lentebb). A két párt azonban felismerve a zsarolási potenciált – királycsináló pozícióban lennének, azaz tőlük függene a többség – kijelentette, hogy csak együttesen lépnek be az alakuló kormányba. Rutte pártja és az időközben tovább gyengülő CDA (legismertebb politikusuk elhagyta a pártot a belső ellentétek miatt) azonban hallani sem akart erről, hisz szerintük ezzel már túlságosan balra tolódnának, s így a D66-nak még nagyobb befolyása lenne. A CDA a gyengülése miatt ráadásul kényszerhelyzetben is van, s ők egy sikeres jobboldali kormányzástól várnák, hogy visszaszerezzék a támogatottságukat. Az ellentétek miatt a papíron szövetséges pártok között az utóbbi időben annyire elmérgesedett a viszony, hogy Sigfried Kaag – a D66 pártelnöke – már nyíltan, egy parlamenti vitában is kritizálta a VVD-t. A vita során felszólalt

Geert Wilders, a PVV vezetője szerint, látva az ellentéteket, nem működhet egy egészséges koalíció a VVD és a D66 között, így ő előrehozott választást sürget.

A pártpolitikai csatározások nem hozták könnyű helyzetbe az informátort (az a parlament által megbízott személy, aki a koalíciós tárgyalások lebonyolításáért felel), aki több hónapos megbízatása alatt sem tudta közelebb hozni a formációkat. Az utolsó hetekben így már le is tett egy többségi kormány létrehozásáról, s a legfrissebb holland hírek szerint a pártok egy kisebbségi kormányzásra készülnek, amelynek a gerincét továbbra is a VVD-D66-CDA hármas alkotná. Kérdéses, hogy mennyire lenne stabil ez a felállás a jelenleg is tapasztalható ellentétek mellett.

Érdekes azonban, hogy miközben hetekig uralta a híreket a baloldali pártok esetleges részvétele az új formációban, addig szinte szó sem volt arról, hogy a győztesek esetleg a jobboldal erőivel fogjanak össze.

Pedig erre megvan minden lehetőségük, csak az akarat hiányzik. Igaz, hogy a többséget megszerezzék, a CU-tól kezdve a református SGP-n keresztül az eurorealista PVV-ig mindenkivel össze kellene fogniuk. De még csak ha a teljes összefogást zárták volna ki! A koalíciós tárgyalások alatt ugyanis sosem volt tervben az, hogy esetleg az egyik kisebb jobboldali pártot bevonva alakítsanak kormányt. Sokatmondó az is, hogy inkább egy kisebbségi kormánnyal kockáztatják az ország stabilitását, mintsem a holland keresztény-jobboldali erőkkel fogjanak össze Rutte-ék.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell