2021. augusztus 20. 09:00 - Danube Institute

Szövetkezhet Kína és az USA - a sarkvidékért?

Az Egyesült Államoknak Kínával kellene szövetkeznie az északi sarkvidék ügyében - Oroszországgal szemben. Ezt javasolja a National Interest szerzője, Sarah Keisler.

gull-6507241_1920.jpg

A National Interest cikke emlékeztet, hogy Oroszország fokozott katonai jelenlétbe kezdett az északi sarkvidéken: újraszervezte az Északi flottát, bombázók kezdtek járőrözni a sarkvidék fölött, és újabb jégtörő hajókat kezdett építeni. Az USA alaszkai parancsnoksága azt jelentette, hogy több orosz repülőgépet fogott meg amerikai terület fölött, mint bármikor a hidegháború óta.

Miközben az oroszok régóta komolyan jelen vannak az északi sarkvidéken, most már Kína is bejelentkezett a térségbe.

A keleti óriás 2018-ban fogalmazta meg sarkvidéki stratégiáját, benne azt, hogy "sarkvidéki selyemutat" is nyitna. Felmerült az is, hogy Kína megvenné Finnország sarkkörön túli katonai bázisát - ez végül nem jött össze Pekingnek, de addig is orosz gázüzletet finanszíroz a sarkvidéken, amivel máris komoly arktikus játékossá lépett elő.

Peking és Moszkva azóta is folyamatosan erősíti sarkvidéki együttműködését. A National Interest szerzője szerint "ha Biden eddig nem vette számításba Kínát sarkvidéki szereplőként, akkor tegyen most így". A szerző úgy látja: Oroszország katonai és Kína gazdasági erejének szövetségét Washington nem hagyhatja figyelmen kívül.

Az USA-nak három alapérdeke van a sarkvidéken: az egyik a katonai dominancia és elrettentő erő megőrzése; a második az Arktisz kiaknázása; a harmadik a tudományos kutatás és az Arktisz természetének védelme. Kína és Oroszország szövetsége a szerző szerint mindhárom érdeket veszélyezteti - e szövetség az Egyesült Államok fölé tudna nőni ezeken a területeken. Ezért a National Interest azt javasolja,

az USA lépjen szövetségre Kínával a sarkvidékek ügyében. Míg Bidenék elég kemények Pekinggel, az Arktisz kapcsán más politikát is követhetnének.

Egy ilyen szövetség enyhítené a Kína és az USA között meglévő gepolitikai feszültséget; az USA jól járna Kína pénzügyi és gazdasági elkötelezettségével; és persze az USA-Kína szövetség jól jönne Washingtonnak az Oroszországgal szembeni versengésben is - javasolja a szerző.

Szemlézte: RG

komment
süti beállítások módosítása