2021. április 07. 16:00 - Danube Institute

Egymástól félti a kvantumtudást az EU és Kína

Brüsszel és Peking tavaly decemberben kötött egy átfogó befektetési megállapodást. Különleges érdekeit azonban az Unió továbbra sem kívánja figyelmen kívül hagyni, amint az a Politico cikkéből is kiderül.

technology-3395927_1920.jpg

Cikkünk első részében beszámoltunk róla, hogy az EU és Kína 2019 óta folytat tárgyalásokat egy olyan megállapodásról, amelynek célja a kétoldalú együttműködés elősegítése a kutatási és innovációs projektekben. Eddig ez olyan területekre korlátozódott, ahol a felek érdekei egybeestek: ilyen például az élelmezésbiztonság, a mezőgazdaság és a biotechnológia. A megbeszélések igencsak lassan és nehézkesen haladnak és van egy terület, amelyen különösen távol esik egymástól a két fél érdekes és így természetesen az álláspontja is.

Ez pedig a kvantumtechnológia. Peking ugyanis milliárdokat pumpál az első működő kvantum számítógép kifejlesztésébe,

amely feltörheti a titkosítás legerősebb formáit és forradalmasíthatja a számítástechnikát - ez természetesen komoly következményekkel járna mind a politika, mind a gazdaság területén.

Maga Hszi Csin-ping kínai elnök is kiemelte a kvantumtechnológia fontosságát az ország biztonsága és stratégiai versenyképessége szempontjából. A Politico emlékeztet, hogy Kína akkor ébredt rá a kvantumtechnológia jelentőségére, amikor Edward Snowden 2013 júniusában szigorúan védett információkat szivárogtatott ki, melyekből kiderült, milyen nagymértékű az USA Peking elleni kémkedési tevékenysége.

Úgy tűnik, hogy Snowden leleplezései fokozták a kínai információbiztonság, valamint a kiber-kémkedés és befolyásolás által okozott sérülékenység miatti aggodalmakat,

amelyek az őshonos fejlesztésű új kiberbiztonsági megoldások felkutatását indították el az országban – írta az amerikai Center for a New American Security agytröszt egy tanulmányában.

Az EU diplomatái szerint Thierry Breton, az EU belső piaci biztosa arra törekszik, hogy a blokk az EU-n kívüli összes országot zárja ki a kvantumtechnikával kapcsolatos kutatási együttműködésekből, főként az EU kutatóinak a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatos aggályai miatt. Csakhogy ennek eredményeként az olyan Európai Unión kívüli országokat, mint például Nagy-Britannia, Izrael és Svájc - amelyek régóta együttműködnek az EU kutatóival - szintén ki kellene zárni a kvantumkutatásra irányuló uniós finanszírozásból.

A Politico beszámolója szerint az EU diplomatái nemrég meg vitatták a Bizottság kvantum javaslatát, amelyen 19 tagállam - köztük Németország, Spanyolország, Ausztria és Olaszország, de különösen Franciaország - aggodalmát fejezte ki Nagy-Britannia, Izrael és Svájc kizárása miatt. Ez véleményük szerint nem vezetne máshoz, mint a projektek jelentős szakértelemtől való megfosztásához, és az Unió Kínától és az Egyesült Államoktól való lemaradása csak tovább nőne.

Szemlézte: Tóth-Bíró Zsófia

komment
süti beállítások módosítása