2021. március 22. 16:00 - Danube Institute

Bomlik a baloldali spanyol kormánykoalíció

Egyre több repedés kezd megjelenni a madridi baloldali kormány szerkezetében. A többi között erről is értekezik Guy Hedgecoe a Politico európai kiadásában.

spanyolkoalicio.jpg

Spanyolországban jelenleg a szocialista PSOE (Partido Socialista Obrero Español - Spanyol Szocialista Munkáspárt) kormányoz a szélsőbaloldali politikai tömörüléssel, az Unidas Podemos-sal. Az utóbbi több pártot foglal magába. A legmeghatározóbb és legnagyobb közülük a névadó, a szocialistáknál is radikálisabb Podemos. A koalíció pártjai között már korábban is voltak feszültségek, amelyekről blogunkon is beszámoltunk.

A nagyobbik kormánypárt igyekszik az ellentéteket zárt ajtók mögött, a háttérben elintézni, ez azonban nem mindig sikerül. Az utóbbi hetek egyik legfontosabb történése, hogy letartóztattak egy rappert, aki a királyi család ellen hergelt és baszk terroristákat éltetett. A Pablo Hásel elleni rendőri intézkedések után tüntetésekre és zavargásokra került sor Barcelonában.


Érdekes módon, ha a szocialista Spanyolországban tartóztatnak le művészeket az európai balliberális elit mélyen hallgat.


A rendőri akció ráadásul a kormánypártokat is megosztja. Míg ugyanis a szocialisták hagyományosan támogatják és elfogadják a monarchikus berendezkedést, addig a szélsőbalos Podemos nem. Ugyanez mondható el a rendőrség, vagy a bíróság intézményéről is. A Podemos szóvivője szerint Hásel egy hős antifasiszta, aki kiáll a sajtószabadságért és az igazságért. E megjegyzése pedig komoly vitát szült a spanyol politikában. A konzervatív, polgári jobboldal joggal illette kritikával a Podemos szóvivőjét.


Ami viszont inkább meglepő, hogy a szocialisták is azzal vádolták meg saját koalíciós partnerüket, hogy erőszakot szít az utcákon.


A Podemos vezetője, Pablo Iglesias (aki azóta bejelentette, hogy Madrid főpolgármestere szeretne lenni) ugyanakkor úgy véli, hogy jelenleg nem megfelelő a demokrácia állapota az országban. Kijelentéseit azzal indokolja, hogy politikusokat zárnak börtönbe a véleményük, álláspontjuk miatt. Itt azokra a katalán megválasztott képviselőkre gondol, akik az alkotmányellenes népszavazás és szeparatizmus miatt vannak rács mögött. Iglesias-nak nem ez volt az első kirohanása saját országa ellen. Legutóbb a spanyol államot képviselő királyt nem volt hajlandó megtapsolni az országos parlamentben egy ünnepi beszéd után.

Pabló Simon politológus szerint e megnyilvánulások és tettek csupán szimbolikusak. Azért van szükség minderre, hogy a Podemos megkülönböztesse magát a régi, rendszerbarát szocialistáktól.

Ezzel magukat egy erősen rendszerkritikus, köztársaságpárti és modern politikai formációként tüntetik fel, amitől azt remélik, hogy újabb szavazatokat tudnak szerezni.

spanyolkoalicio_belso.jpg

A koalíciós kormány nemrég egy lakhatási törvényen is összekülönbözött. A Podemos azzal vádolta a szocialistákat, hogy visszatáncoltak attól, amiben már korábban megállapodtak. A párt katalán szárnyának vezetője meg is kérdőjelezte a koalíció értelmét, hiszen szerinte, ha egy ilyen törvényjavaslatról sem tudnak megegyezni, akkor nem sok haszna van a közös kormányzásnak.


Egyesek szerint hamarosan egy újabb vita is kirobbanhat a szélsőbaloldali párt genderrel kapcsolatos törvényjavaslata kapcsán.

A Podemos tervezete ugyanis megkönnyítené a nemváltoztatást, míg a szociálisták ennél sokkal hagyományosabb álláspontot foglalnak el a kérdésben. Pabló Simon mindezek ellenére úgy véli, hogy nem valószínű a kormány összeomlása, mégpedig azért, mert a szocialisták nem lennének képesek egyedül kormányozni. Úgy véli, hogy egy előrehozott választás sem kedvezne a jelenlegi koalíció pártjainak a rossz gazdasági helyzet miatt.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell

komment
süti beállítások módosítása