Az amerikai elnök rögtön hivatalba lépését követően bedöntötte a nagy jelentőségű Keystone XL kőolajvezeték-projektet. A City Journal munkatársa, Nate Hochman részletesen kifejti, hogy a lépés miért tekinthető inkább szimbolikusnak, mintsem egy tényleges, a fenntartható fejlődés irányába mutató döntésnek.

A szerző azzal kezdi cikkét, hogy két táborra osztja a környezetvédő mozgalmat. Eszerint az egyik oldalon megfigyelhetjük azokat a természetvédőket, akik a levegő és a víz tisztaságáért, s egyúttal a klímahelyzet javításáért tesznek észszerű javaslatokat. A másik táborba pedig a nagy lármát csapó, progresszív aktivistákat sorolja, akik praktikus megoldások helyett heves retorikájukkal erkölcsi nyomás alá próbálják helyezni a politikusokat, szimbolikus cselekedetekre késztetve őket.

Biden elnöksége első napjától fogva világosan jelzi, hogy ez utóbbi, radikális szekértáborhoz tartozik, melynek ékes példája a Keystone XL csővezeték építésének beszüntetése” – jelenti ki Hochman.

A nagyszabású tervezet megvalósításával napi csaknem 1 millió hordó kőolaj áramolhatott volna a kanadai Albertából a Mexikói-öböl menti finomítókig, a projekt pedig nem mellesleg teljesen karbonsemleges lett volna a kivitelező szerint – kategóriájában először a világon. A baloldali klímavédelmi csoportok akár a fenntarthatóság győzelmeként is felfoghatták volna az építkezést, ehelyett azonban rögvest a vállalati kapzsiság ékkövének titulálták – nehezményezi a szerző.

Ha pedig jobban átgondoljuk a helyzetet, akkor rájöhetünk, hogy a károsanyag-kibocsátás még csak nem is lesz érezhetően alacsonyabb, sőt!

Az ország olajigénye aligha fog csökkenni attól, hogy a vezeték nem készül el; ráadásul a kieső energiahordozót a Föld különböző, jóval távolabbi pontjairól kell pótolni, nagy fogyasztású repülőgépek és tankerhajók segítségével, míg a Keystone XL ezek nélkül, zéró emisszióval biztosíthatta volna a szállítást.

A szerző hozzáteszi azt is, hogy a fogyasztói üzemanyagárak is magasabbra rúgnak hagyományos járműalapú olajtranszport esetén. Érdemes megjegyezni, hogy a megújuló energiahordozókra való fokozatos átállás üdvözítő; ugyanakkor a következő években még képtelenség lesz olyan mértékben csökkenteni a társadalom olajigényét, hogy egy ilyen vezeték megléte feleslegessé váljon.

Hochman azt is taglalja, hogy a demokrata elnök intézkedése hogyan hat hátrányosan a munkásosztályra, s ebből milyen következtetéseket lehet levonni. Mint megtudhatjuk, az áremelkedés mellett

a beruházás leállítása nagyjából tízezer építőmunkás foglalkoztatását töri derékba.

A kivitelező TC Energy több szakszervezettel is megállapodott hatvanezer munkahely (a közvetetteket is beleszámolva) megteremtéséről, melynek értelmében összesen 3,4 milliárd dollár ütötte volna a projekten dolgozók markát.

A fentiek Hochman szerint remekül mutatják a Demokrata Párt összetételének rohamos változását. A folyamat részeként a kékgalléros munkásréteget egyre inkább elnyomják a feltörekvő, progresszív értelmiségiek.

Ezzel párhuzamosan a klímaaktivisták és a szakszervezetiség mellett elkötelezett, baloldali demokraták szembenállásának fő harcszíntere a környezetvédelem lett” – világít rá a cikk írója.

Ezen törésvonalat kihasználva a Republikánus Párt képes lehet szélesíteni szavazóbázisát, ha politikusai jó érzékkel kiaknázzák a fragmentált ellentábor réseit. Az indokolt és reális cselekvésben gondolkodó természetvédőknek pedig a lehető legjobban el kell magukat határolni a radikális aktivistáktól. Hochman leszögezi, hogy igenis léteznek észszerű, a fenntartható fejlődés követelményeit kielégítő megoldások a klímaváltozás kezelésére, melyek minden bizonnyal kétpárti támogatást is élveznének – a Keystone XL lesöprése az asztalról azonban nem ezek közé tartozik.

Szemlézte: Irlanda Balázs