Szemlénk első részében az USA-ban tapasztalható politikai és identitásbeli krízist mutattuk be Michael Lind professzor írásának segítségével. Most további 3 elemet vizsgálunk meg.

Elsőként az amerikai szociális válságot vesszük górcső alá. A szerző szerint azok a személyek, akik valóban egy-egy helyi közösség megbecsült tagjai, azok nem igazán hajlamosak arra, hogy az előző részben is említett elitek szándékai és elképzelései mellett kiálljanak, vagy ezek mentén radikalizálódjanak. Ezen személyeknek családi és munkahelyi kötelezettségeik vannak, amelyeket nem tudnak sem elnapolni sem elmulasztani.

A házas, gyermeket vállaló és stabil munkahellyel rendelkezők nem rohamozzák meg a Kapitóliumot.

A radikálisok csoportjai főleg társadalmilag és szociálisan elszigetelt egyénekből áll. Ez mind igaz a szélsőbaloldali BLM boltokat felgyújtó és fosztogató támogatóira valamint a MAGA (Make America Great Again) sapkás militánsokra is. Lind szerint ma már a közösségi oldalak segítségével bárhol, bármikor lehet mozgósítani ezeket a szélsőségeseket. A demokraták ezt elsősorban helyi, vagy országos NGO-kon és civil szervezeteken keresztül teszik meg. A „flash mob-ok” teljesen elveszítették az eredeti jelentésüket és céljaikat és mára a Demokrata Párt egyik eszközévé váltak a jobboldal elleni harcban. A szerző szerint a republikánusok sem sokban különböznek riválisaiktól, hiszen ők is a kényelmes luxuslakásaikból mozgatják a szálakat.

A demokraták által pénzelt tüntetések és zavargások azonban sokkal nagyobb támogatást kapnak a pénzügyi szektortól és a vállalati elitektől.

A szerző szerint a már korábban említett szociálisan elszigetelt, gyermektelen és nem házas radikálisok megléte és egyre nagyobb száma rámutat az amerikai rendszer népességi vagyis demográfiai válságára. Ezt statisztikákkal igyekszik szemléltetni: a termékenységi arányszám a 2007-es 2.12-ről ( 2.12 gyerek/ 1 anya) 2017-re 1.77-re esett vissza. Ahhoz, hogy egy népesség folyamatosan növekedjen és prosperáljon legalább 2.1-es érték szükségeltetik.

Lind megemlíti, hogy elméletben a bevándorlás megállíthatja a negatív trendeket. A tömeges bevándorlás azonban nem egy járható út, hiszen Trump is a többi között ennak köszönheti a népszerűségét.

Egy alacsony születési számokkal rendelkező országban a tömeges bevándorlás csak viszályokat és további konfliktusokat szülne.

Ezért is olyan nagy veszély a kontrolálatlan migráció Európában, hiszen itt a születési számok még alacsonyabbak. A szerző szerint paradox módon, ha nagyobb a helyi népesség gyermekvállalási kedve és elköteleződése, akkor az teret adhat egy nagyobb mértékű bevándorlásnak és letelepülésnek. Ez azzal magyarázható, hogy

ha arányosan nagyobb a helyi népesség száma, akkor a más kultúrákból érkezők asszimilációja, vagy integrációja egyszerűbbé válik. Ellenkező esetben (tömeges bevándorlás, alacsony helyi születési számok) párhuzamos társadalmak jöhetnek akár létre, amire már példát találhatunk Franciaországban, Németországban vagy éppen Belgiumban.

Az amerikai rendszert gazdasági válság is sújtja. Lind szerint az amerikai üzleti szektor megnehezíti a fiatal pároknak a gyermekvállalást és nem segíti elő a családalapítást. Szerinte a fiataloknál a pénzügyi instabilitás az egyik legnagyobb, gyermekvállalást akadályozó tényező.

A probléma ráadásul rendszerszintű és kialakulásában mind a demokraták neoliberális irányzata, mind a republikánusok libertárius gazdaságpolitikája szerepet játszott. Az üzleti szektor sokszor külföldre viszi a munkahelyeit, míg más iparágak az alacsony fizetéssel is megelégedő bevándorlókat részesítik előnyben. Ilyen például a mezőgazdaság, vagy az építőipar. Emellett szinte teljesen szétzúzták és lerombolták a szakszervezeteket, amelyek így nem tudtak ellenpólust képezni a bérek csökkentésekor. Szintén megfigyelhető trend, hogy a teljes munkaidőben dolgozókkal szemben a részmunkaidős, alacsony fizetést igénylőket részesítik előnyben, hiszen így az adott vállalat nagyobb profitra tud szert tenni és adott esetben könnyebben válhat meg a munkavállalótól.

A szerző szerint ráadásul nők és férfiak egyaránt szenvednek ebben a gazdasági konstrukcióban, amelyben a munkahelyek többsége instabil, gagyi és keveset fizet.

Ezzel szemben ma sokan úgy hiszik, hogy egy patriarchális társadalomban élünk, ahol a férfiak csak kihasználják és elnyomják a nőket. Ugyanakkor – mint arra Lind professzor rávilágít - a felsőoktatásban tanulók között többségben vannak a nők, sőt egyes felmérések szerint könnyebben találnak munkát, mint a férfiak.

A szerző kiemeli: a progresszívek azt mondják, hogy nem szabad a nemek közti különbségekről beszélni. Ha azonban ezt a diskurzust betiltják, vagy ellehetetlenítik, akkor az a társadalom kárára fog menni.

Úgy látja, hogy egy olyan stabil, iparosodott ország, mint az Egyesült Államok abban érdekelt, hogy nemre való tekintet nélkül mindenki érvényesülni tudjon az iskolákban és a munkahelyén. A munkanélküli, vagy sikertelen személyeket ugyanis könnyebben toborozhatják a saját soraikba a radikális és szélsőséges csoportok.

Lind szerint az amerikai rendszer újjáépítése komoly és megterhelő feladat lesz, amit csak több generáció kitartó munkája valósíthat meg. A legfontosabb ugyanakkor most az, hogy megállapítsák a hibákat és az okokat, amelyek az amerikai rendszer összeomlásához vezet(hetnek).

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell