A brit konzervatív író szerint a baloldal ahelyett, hogy átgondolta és elemezte volna, mit üzent a nép a Brexittel és Donald Trumppal, rágalmazási hadjáratba kezdett.
A világhírű brit konzervatív író, publicista és véleményvezér, A tömegek tébolya és Az Európa furcsa halála című sikerkönyvek szerzője, Douglas Murray novemberben egy teljes hónapot töltött Budapesten a Danube Institute vendégkutatójaként, és számos televíziós, valamint rádiós beszélgetésben mondta el véleményét napjaink legfontosabb kihívásairól. Az ismert konzervatív szerző a Danube Institute kutatási igazgatójának, Pócza Istvánnak volt a vendége a Kossuth Rádió Az este című műsorában.
Murray szerint a brit kilépés tökéletes példa arra, hogy a baloldali világrend nem hallgat meg egy nemzetet, és annak hosszú távú, maradandó következményei lesznek. Murray a magyarokat arra is figyelmezteti, hogy ha az Európai Unió továbbra is azt képzeli magáról, hogy ő az „egész földrész egyedüli legitim és legitimáló politikai ereje”, akkor a Magyarországhoz hasonló államoknak nagyon nehéz dolga lesz, és érdemes lesz mérlegelni, hogy az EU-s tagság bár az elmúlt években előnyös volt, hosszú távon felülírná-e az adott nép szuverén akaratát.
Az interjú kezdetén felmerütl a kérdés, hogy a 2015-ös magyarországi, valamint a 2016-os események, azaz Donald Trump amerikai elnökválasztási győzelme és a népszavazás az Egyesült Királyság EU-ból való kilépéséről milyen hatást gyakorolhatott a liberális világrendre. Murray rögzítette, hogy milyen sajnálatos a liberális kifejezés torzulása, ahogyan az az elmúlt években beszennyeződött és a baloldaliság szinonimájaként ivódott be a köztudatba, hiszen a klasszikus liberális értelemben vett liberális világrend gondolatában nem lenne semmi kivetni való. A félreértések elkerülése végett ő személy szerint azt tartja a legjobbnak, ha inkább a „baloldali világrend” kifejezést használjuk.
Szerinte a baloldal „a teljes politikai szókincset elaknásította, és az aknákat a konzervatívokra élesítette”, hiszen ahelyett, hogy átgondolták és elemezték volna, mit üzent a nép 2015-ben és 2016-ban ezen történésekkel és választásokkal, rágalmazási hadjáratot kezdtek el folytatni. Murray kifejtette, hogy átérzi, milyen lehetett amerikai vagy magyar választópolgárként végighallgatni mindazt, amit ők britek is átéltek: rasszista jelzőtől az „oroszok fizetett ügynökein” át az alattomos jelzőkig mindennel illeték és illetik az általuk regresszívnek nevezett jobboldalt. Továbbá a sértegetés mellett óriási problémát jelent, hogy baloldali világrend a kommunikáció helyett megpróbálja megkerülni a jobboldalt.
Arra, hogy a baloldali világrend nem hallgat meg egy nemzetet, és annak hosszú távú, maradandó következményei leszenek, szerinte tökéletes példaként szolgál a Brexit. Amellett, hogy a britek már az 1970-es években is ódzkodva léptek be az akkori közös piacra, egyre inkább azt tapasztalták, hogy túl sok az afféle lényegi megválaszolatlan kérdés, mint például, hogy a fő EU-s tisztviselők kitől kapják a hatalmukat, hogyan szerzik azt meg, és hogyan vehető el tőlük a hatalomgyakorlás joga. Murray szemléltetésként Jean Claude Juncker esetét hozta, aki bármit is tett, nem lehetett eltávolítani. A megválaszolatlan kérdések mellett a másik fő probléma okozója a folyamatos mélyebb integrációra való törekvés, amellyel kapcsolatban szintén nem figyelnek a tagállami igényekre és a társadalmi támogatottság elvesztésére. A brit író felveti a kérdést, hogy „Miért ne lehetne egyszerűen csak unió és kész? Ne mélyüljön az integráció, ne legyen egyre szorosabb unió, legyen olyan unió, amely nem gyakorol elviselhetetlen nyomást a nemzetállamokra”. Szerinte jobb lenne egy kiterjedtebb kereskedelmi együttműködést fenntartani, és nem egy „szuperállam Európa” létrehozására törekedni.
Az európai rugalmatlanság és torzultság ékes példája, ahogyan a Brexit-szavazás után reagált az Európai Bizottság, Brüsszel és Strasbourg. Miközben elveszítette az EU a második legnagyobb költségvetési befizetőjét, nem gyakorolt semmiféle önreflexiót. Az, ahogy a Bizottság tagjaiban nem merült fel a kérdés, hogy hogyan veszthette el az Unió Nagy-Britanniát, érzékelteti, hogy nem is bánják a történteket. Murray szerint már más másnap le kellett volna mondaniuk, mivel elvesztették második legnagyobb befizetőjüket, és ezzel az egyik legnagyobb tagállamot. A reakciójukkal – vagyis annak hiányával – igazolást is nyert a britek döntésének alapja.
Murray nem tagadja, hogy az Európai Unió egészen jól elviselte az Egyesült Királyságot a sok vétójával, felmentési kérelmével, de ettől függetlenül még szükségesnek tartja az EU-s szintű önreflexiót, hiszen nem ők az egyetlen nemzet, akik elégedetlenek az Unió mostani formájával és haladási irányával. Kiemeli az EU főtárgyalóját, Michel Barniert, aki minden egyes tárgyalási lépésnél rosszul mérte fel Nagy-Britanniát: az Európai Unió először nem akarta elhinni, hogy az Egyesült Királyság ki fog lépni – pedig David Cameron korábban megpróbált kompromisszumot elérni, de süket fülekre talált. Majd Michel abban is kételkedett, hogy Nagy-Britannia hajlandó kereskedelmi megállapodás nélkül távozni. A brit vezetés azonban úgy áll ehhez a kérdéshez, hogy bármibe is kerüljön, ki kell lépniük, hiszen parlamenti demokráciaként a brit nép szuverén akarata kell, hogy érvényesüljön. Az pedig valamiért szintén nem tudatosul a Bizottság tagjaiban, hogy nem csupán a britek rovására fog menni, ha nem sikerült egy olyan országgal kereskedelmi megállapodást kötni, akivel eddig partnerként éveken át árut cseréltek, hanem minden európai nemzet kárára lesz.
A világhírű konzervatív író kifejtette: „óriási mértékben az EU rovására megy, hogy olyan emberek vezetik, akik nem tudnak kompromisszumokat kötni, olyan tárgyalóik vannak, akik félreértetik mindazt, amit mondanak nekik. Az EU-t rosszul vezetik. Olyan emberek vezetik, akik nem képesek odafigyelni arra, amit mondanak nekik”. Örülne, ha ez megváltozna, és mindannyian jól járnánk. Véleménye szerint az Európai Uniónak meg kellene tanulnia odafigyelni. Murray itt egy példával szemlélteti az Unió jelenlegi viselkedését: most olyan az EU, mint egy „szigorú osztályfőnök”, aki fegyelmezni próbálja a rakoncátlan osztályát. Ehelyett azonban inkább „tanácskozó testületi” formát kellene öltsön, ami elősegíti a tagállamok közötti együttműködést és kereskedelmet.
A brit véleményvezér figyelmeztetette az interjú hallgatóságát, hogy ha az Európai Unió továbbra is azt képzeli magáról, hogy ő az „egész földrész egyedüli legitim és legitimáló politikai ereje”, akkor a Magyarországhoz hasonló államoknak nagyon nehéz dolga lesz, és érdemes lesz mérlegelni, hogy az EU-s tagság bár az elmúlt években előnyös volt, hosszú távon felülírná-e az adott nép szuverén akaratát.
Dougles Murray az eszmecserét az alábbi remények és lehetséges forgatókönyvek felvázolásával zárta: „Nincsen elkerülhetetlen haladási irány, csak az van, ahogyan a hatalmon lévő egyének reagálnak az eseményekre. Ez dönti el a történelem menetét. És ez dönti el, hogy jó vagy rossz irányba haladnak az események. Látok olyan szcenáriót, amelyben jobb emberek vannak hatalmon Európa-szerte, akik jobb és észszerűbb döntéseket hoznak, amelyek kedveznek az embereknek. És látok olyan forgatókönyvet is, amikor a hatalmon lévők továbbra is a fülükre teszik a kezüket, és azt hajtogatják, hogy nem hallgatunk meg senkit, és Európa összes nemzetét a szakadékba vezetik. Minden lehetséges. A magyar nemzetnek, akárcsak mint másoknak, szüksége van arra, hogy védekezni tudjon azon legrosszabb döntések ellen, amelyeket mások szeretnének meghozni helyette. Meg kell védeniük magukat!”
