2020. november 23. 19:01 - Danube Institute

Spórolásba fogott a brit kormány

westminster_2.jpg

Először Rishi Sunak pénzügyminiszter közalkalmazotti bérek befagyasztásáról szóló tervezete borzolta fel a kedélyeket Nagy-Britanniában, majd azt is megszellőztették, hogy Boris Johnson miniszterelnök a külföldi segélyezések összegét kétharmadára csökkentené. Előbbi lépést a közszolgálati szakszervezet, utóbbit a kormányfő két elődje – nevezetesen David Cameron és Tony Blair – támadta.

A pénzügyminiszter jövő héten a költségvetési kiadások áttekintésekor az állami szféra dolgozóinak béremelkedését maximum az inflációt kompenzáló szintre fogja korlátozni – számol be a Sky News hírcsatorna. A döntés értelmében kivételt csak a közegészségügyben dolgozó orvosok és ápolók fognak jelenti, akiknek a világjárvány alatti munkájukat kívánják meghálálni béremelésekkel.

Matt Wrack, a tűzoltók szakszervezetének főtitkára elégedetlenségének hangot adva elmondta, szervezetének tagjai kőkeményen dolgoztak a járvány idején. „Már nyáron is figyelmeztettük a minisztereket, hogy a tapsikolás nem rendezi a számlát. A dolgozók nem fogják elfeledni, hogy az ő bérüket megvágják, míg a kormányhoz közel állókat milliárdokkal tömik ki. Ha annyira komoly a pénzügyi válság, akkor a járvány alatt vagy az éppen abból meggazdagodó cégekre vessenek ki válságadót” – fejtette ki álláspontját.

Sunak szerint azonban ennél szélesebb gazdasági kontextusban kell tekinteni az intézkedésre. Főleg azt hangsúlyozta, hogy a vírusveszély idején a közalkalmazotti bérek nőttek, míg a privát szférában dolgozók súlyos gazdasági károkat szenvedtek. Ezen érvelését alátámasztotta a Politikai Tanulmányok Központ, melynek kimutatásai szerint a közszférában dolgozók bérének háromévi stagnálása 23 milliárd fontos többletet jelentene a költségvetésben, és még akkor is 15 milliárdot, ha a közegészségügyet kivonjuk a képletből. Ez az összes pedig igen jelentős hányadát jelentené a koronavírus okozta deficitnek. A kutatóintézet igazgatója úgy gondolja, az egészségügyi dolgozókat leszámítva nehezen lenne megmagyarázható a közalkalmazottak bérének nagyvonalú emelése, miközben a magánszektorban folyamatosan zuhannak a bérek.

Mindeközben a Daily Mail úgy értesült, hogy a szigetország kormánya a külföldi segélyek mértékét is csökkentené. Jelenleg a GDP 0,7 százalékát fordítják erre a célra, ez azonban a hamarosan 0,5 százalékra csökkenhet – Boris Johnson nem tagadta a hírt. A tervezett csökkentéssel alig 5 milliárd font maradna az országban, ami a járvány által eddig okozott 210 milliárdos deficit töredéke.

A felvetést erősen bírálta, s több szempontból helytelennek tartotta két korábbi miniszterelnök is. „A jelenlegi 0,7 százalékról való elmozdulás morális, stratégiai és politikai hiba lenne” – mondta David Cameron. Állítását azzal indokolta, hogy a kormány először is fittyet hányna a humanitárius felelősségvállalására, másrészt gyengítené az ország globális vezető szerepét, s nem utolsósorban aláásná pozíciót a jövő évi G7-csúcs előtt.

Tony Blair szerint a költségvetés átalakítása „alapos stratégiai hiba lenne”, mondván a segítségük nem jótékonykodás, hanem „felvilágosult önérdek”. Mint magyarázza, a brit segélyből részesedő afrikai országok kulcsfontosságú stratégiai szerepet töltenek be a koronavírus, a klímaváltozás és az extrémizmus elleni harcban. A jó viszonyt ápoló politikusok közös közleményükben azt is megjegyezték, hogy a frissen megválasztott Joe Bidennel szintén negatív diplomáciai kiindulópontot teremtene egy ilyen döntés.

Egyébként 2005-ben éppen Blair volt az, aki ígéretet tett a 0,7 százalék elérésére. Ez végül 2013-ban, Cameron elnöksége idején valósult meg, 2015 óta pedig törvénybe is foglalták megtartását. Most a kabinet a szorult pénzügyi helyzettel indokolta az ideiglenes eltérést: „ilyen helyzetben abszolút jogszerű minden spórolási lehetőséget megragadni” – jelentette ki Robert Jenrick államtitkár. A helyzetet érdekes perspektívába helyezi a kormányfő pár nappal korábbi – még a kincstárnoki kancellárral is szembemenő – döntése, mellyel a védelmi szektorba pumpálna jelentős extra milliárdokat a következő négy év folyamán.

Szemlézte: Irlanda Balázs

komment
süti beállítások módosítása