2025. július 03. 07:00 - Danube Institute

Képes lehet-e Dél-Korea lavírozni a nagyhatalmak között?

Dél-Korea új elnöke, I Dzsemjong új fejezetet kíván nyitni országának külpolitikájában. A korábbi értékalapú megközelítést egy józanabb, érdekalapú irányra cserélné, amely nem ideológiai szövetségeket keres, hanem a nemzeti gazdasági és biztonsági érdekeket helyezi előtérbe — mindezt egy geopolitikai viharzónában, ahol a mozgástér szűk és az ellentmondások számosak.


I Dzsemjong külpolitikai váltása leginkább abban új, hogy elutasítja elődje, Jun Szogjol „demokráciák kontra autokráciák” elvű diplomáciáját, amely a nyugati liberális szövetségi rendszeren belüli ideológiai elköteleződésre épült. Dzsemjong ezzel szemben a „pragmatikus diplomáciát” hirdeti: bár nem számolná fel az Egyesült Államokkal és Japánnal való együttműködést, de annak természetét átalakítaná — kevésbé ideológiai, inkább tranzakcionális és érdekalapú irányba.

Ez a hozzáállás, amelyet egyesek „rugalmas diplomáciának” neveznek, lehetővé teheti Dél-Korea számára, hogy újraértelmezze helyét a világrendben;

nem egyszerű végrehajtó partnerként, hanem autonóm döntéshozóként, amely a saját gazdasági és stratégiai előnyeit próbálja maximalizálni. Ugyanakkor ez az egyensúlyozás veszélyesen közel jár a stratégiai kétértelműséghez, különösen a két nagyhatalom, az USA és Kína közötti feszültség fényében. 


Két szék között? — USA és Kína

Az Egyesült Államok továbbra is Dél-Korea első számú biztonsági partnere, ráadásul a két ország biztonsági együttműködésének már a regionális szerepe is jelentős és Dzsemjong ezt nem is kívánja megkérdőjelezni. A katonai együttműködés, a nukleáris elrettentés, sőt, a Trump-adminisztrációval való személyes kapcsolatok építése is fontos eleme politikájának. Ugyanakkor

nem akar „egyoldalúan sodródni” Washington mellett.

Ez azonban nehéz feladat, különösen Trump újraválasztása után, aki vámokat vetett ki a koreai exportra, megkérdőjelezte az amerikai haderő jelenlétének finanszírozását, és nyomást gyakorol Szöulra, hogy álljon be az USA és Kína versenyébe a technológia és kereskedelem terén. Eközben Kína továbbra is Dél-Korea legnagyobb kereskedelmi partnere, különösen a félvezetők és akkumulátorok piacán. Peking viszont érzékenyen reagál minden olyan dél-koreai lépésre, amely a tajvani kérdésben vagy a regionális biztonsági együttműködésekben Kína-ellenes éllel bír.

delkoreakereskedelem.png

Forrás: 2023-as OEC adatok


Történelmi örökségek, közeledés és távolságtartás — Japán és Észak-Korea

Japánnal szemben I Dzsemjong meglepő nyitottságot mutat. Bár kampányában még bírálta az előző kormányt a történelmi sérelmek figyelmen kívül hagyása miatt, elnökként már külön kívánja kezelni a múltbéli vitákat és a jövőbeni stratégiai együttműködést. Ennek célja, hogy Szöul és Tokió közösen erősíthesse meg szerepét a délkelet-ázsiai digitális gazdaságban, klímafinanszírozásban vagy infrastrukturális beruházásokban. A két ország együttműködése

az USA–Japán–Dél‑Korea trilaterális rendszer egyik alappillérévé is nőhet.

Washington erősen ösztönzi, hogy Szöul kapcsolódjon be az indo‑pacifikus ellensúlyozásba Kína növekvő befolyásával szemben, különösen a kínai nyomás miatt Tajvannál és a Dél‑Kínai‑tengernél.

Ugyanakkor Kína számára a trilaterális együttműködés egy Kína-ellenes blokk megerősítését jelentheti, amelyet Peking biztonsági és gazdasági fenyegetésnek értékel. Ezért

Szöulnak finom egyensúlyt kell tartania; előmozdítani a Tokióval való együttműködését, de elkerülni azt, hogy ez nyíltan Kína elleni üzenetté váljon.

Észak-Korea esetében az új elnök a realitásokra alapoz. Nem zárja ki a párbeszédet — támogatja a katonai feszültségcsökkentő egyezmények visszaállítását és a kommunikációs csatornák megnyitását — de tudatában van annak, hogy a Kim-rezsim jelenleg nem partnere a közeledésnek. Észak-Korea nyíltan „ellenséges államnak” nyilvánította a déli szomszédot, és egyre szorosabb szövetségre lép Oroszországgal. Ennek ellenére Dzsemjong nyitott lenne arra is, hogy Trump újraindítsa a nukleáris tárgyalásokat, akár dél-koreai közvetítéssel.

Az amerikai védőernyő és közvetítő szerep tehát kulcsfontosságú Észak-Korea miatt, de Szöulnak ügyesen kerülnie kell a vele járó Kína-ellenes fellépéseket az egyensúly megtartása érdekében.

Középhatalmi vízió

Képes lehet-e tehát Dél-Korea lavírozni a nagyhatalmak között? I Dzsemjong pragmatikus külpolitikája akkor lehet sikeres, ha Dél-Koreát a nagyhatalmak nem sakkfiguraként tologatják, hanem saját kormányrúddal navigál. Ennek alapja lehet az ipari és technológiai kiválóság (például hajógyártás, félvezetők, zöld energia), a délkelet-ázsiai együttműködések és az európai kapcsolatok erősítése.

Ehhez azonban világos stratégiai iránytű kell. A pragmatizmus önmagában nem külpolitikai filozófia, hanem eszköz. A kihívás az, hogy ezt az eszközt úgy használja, hogy közben Dél-Korea ne tűnjön következetlennek, megbízhatatlannak, vagy épp ellenkezőleg, túl szervilisnek. A valódi középhatalmi szerep nem egyensúlyozás, hanem önálló alakítás, amihez

belpolitikai stabilitásra és társadalmi támogatottságra is szükség van. Egy olyan országban, ahol az elnöki ciklus nem megújítható, a politikai konszenzus ritka, és az ideológiai törésvonalak mélyek, különösen nehéz következetes külpolitikát fenntartani.

I Dzsemjongnak nemcsak a külső partnerek felé kell világos üzeneteket közvetítenie, hanem saját belpolitikai ellenfeleit és a közvéleményt is meg kell nyernie ahhoz, hogy a pragmatizmus ne tűnjön pillanatnyi taktikázásnak.
Ha ezt a kettős megfelelési kényszert sikerül kezelnie, akkor lehet esélye valóban új minőséget hozni a dél-koreai külpolitikai gondolkodásba. A kérdés pedig nem az, hogy Dél-Korea válaszolni tud-e a geopolitikai kihívásokra — hanem az, hogy képes lesz-e kérdezni is?

Szemlézte: Varga Virág

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon 

komment
süti beállítások módosítása