Mondhatnánk, hogy a baloldal teljesen elfogadó közeg, és senkit és semmit nem illet kritikával, főleg nem ideológiai alapon, így például az iszlamizmust sem kritizálja. Azonban ez az állítás nem állná meg a helyét, főleg nem Németországban – írja Deniz Yücel a Welt hasábjain.
A Spiegel magazin posztjában a Jusos elnöke (Németország Szociáldemokrata Pártjának az ifjúsági szervezete), Kevin Kühnert a baloldal „vakfoltjának” nevezte az iszlamizmust és felszólította őket a „kellemetlenül észrevehető csend” megtörésére. A cikk Samuel Paty tanár lefejezése után jelent meg. Röviddel a drezdai gyilkosság iszlamista és homofób indíttatásának megismerése után Sascha Lobo publicista is egyetértett Kevin Kühnertel. Véleménye szerint míg a jobboldali szélsőséges gyilkosságokat azonnal „a baloldal felháborodása” követi, az iszlamista gyilkosságokat csupán csend kíséri. Első hallásra még igaznak is tűnhetnek a vádak, azonban nem azok, főleg nem Németországban.
Az első német földön történt iszlamista gyilkosság 1980. január 5-én történt, az áldozat Celalettin Kesim, 36 éves szakiskolai tanár volt, aki a török szovjet marxista-kommunista párt szimpatizánsa volt, és szórólapokat terjesztett a Kottbusser Tornál. A szórólapok nemcsak figyelmeztettek egy törökországi katonai puccsra, hanem üdvözölték a néhány nappal korábban kezdődött szovjet afganisztáni beavatkozást is. Török iszlamisták és jobboldali szélsőségesek támadták meg Celalettin Kesim szórólapterjesztő csoportját. A támadás során Kesim combartériáját késszúrás érte. A német médiában mindösszesen annyi jelent meg, hogy „török háború henteskéssel: 1 halott” (Bild magazin). A baloldal azonban együttérzést mutatott, több mint tízezren vettek részt a temetésen, és a tanárok szakszervezete is kiállt Kesim mellett. Követeléseik közé tartozott a fasiszta szervezetek tiltása és kiutasítása.
Manapság persze elképzelhetetlen lenne, hogy egy ilyen eseményt ne kövessen fokozott érdeklődés a nyilvánosság részéről, és hogy a baloldaliak deportálást követeljenek. Bár mindez már régen történt, és azóta az 1989-ben bekövetkezett fordulóponttal az antirasszizmus a baloldali énkép központi elemévé vált, a francia értelmiség nemrégiben azzal kritizálta a baloldalt, hogy ők azok, akik újból felfedezték az iszlámot „új forradalmi témaként” – olvasható Pascal Bruckner Az elképzelt rasszizmus: az iszlamofóbia és a bűntudat című esszéjében. Franciaország esetében megjegyzendő, hogy Michel Foucault, a nem marxista baloldal nagy gondolkodója lelkes támogatója volt az iráni iszlám forradalomnak. Németországra, a holokauszt országára nézve azonban nem érvényes a megállapítás.
A cikk írója bemutatja a szeptember 11-e utáni káoszba torkollott muszlim világot. A második intifáda 2000 szeptemberi kezdetének pillanatai és a következő év szeptemberében bekövetkezett New York-i és washingtoni terrortámadások után az Izrael iránti gyűlölet rohamosan terjedt a világban, Nagy-Britanniában a szociáldemokraták körében ugyanúgy, mint az USA-ban a baloldali egyetemi közegben.
Vannak olyan újságírói körök és antifasiszta csoportok, akik az iszlamizmust és önmagában az iszlámot is fasiszta ideológiának tekintik. Deniz Yücel érdekességként említi, hogy a (baloldali!) kurd milícia oldalán mintegy 250 németországi önkéntes harcolt, akiknek körülbelül a felét Ivanának vagy Konstantinnak hívták. Együttesen messze a legnagyobb mértékben járultak hozzá Szíriában és Irakban a 21. század legbarbárabb szervezetének elfojtásához, ami óriási emberveszteséggel járt.
Ezután magát a franciaországi iszlamizmust veszi górcső alá Deniz Yücel, „a baloldal az iszlamisták szövetségese” címszó alatt. Azzal válaszol Kühnert és Lobo kritikájára, hogy attól függetlenül, hogy semmit nem tudunk egy dologról, avagy a saját Twitter idővonalunkon nem látunk ráutaló megjegyzéseket, még nem azt jelenti, hogy nem létezik. A tanárgyilkosságnál, akárcsak a Charlie Hebdo esetében, voltak, akik megértést tanúsítottak a gyilkos iránt és tettesnek a tanárt kiáltották ki. A baloldal elsősorban elutasítással és undorral reagált a történtekre.
Az író bemutatja, hogy Európa-szerte számos török egyházi intézmény és muszlim vezető sarkall radikális cselekedetekre. Ezen egyházak a szíriai török hadsereg győzelméért imádkoznak, akárcsak Mehmet Alparslan Celebi, a németországi muszlimok központi tanácsának alelnöke, aki az alábbi üzenetet tweetelte: ,,Allah áldjon meg és támogasson láthatatlan hadseregével”.
Azonban a muszlim közösségen belül vannak, akik másképp állnak kérdéshez. Deniz Yücel Murat Kayman, bloggert és a Ditib központjának korábbi jogi tanácsadóját hozza fel példaként, aki az alábbiakat írta: „Magam is muzulmán vagyok. Nem hibáztatom a közösségemet és egyesületeinket az erőszak támogatásáért. Mindazonáltal szemrehányást teszek nekik, hogy nem kérdőjelezik meg kritikusan, melyik utat nyitják meg azzal, ahogy hisznek, beszélnek és az említett módon cselekszenek.”
Szemlézte: Spiesz Bianka
