„A koronavírus végzett a nemzetköziséggel, vagyis pontosan fogalmazva, véget vetett a nemzetek és országok közti szabad mozgásnak és a nemzeti költségvetések feletti nemzetközi felügyeletnek” – idézi Charles G. Mills a Fitzgerald Griffin Foundation oldalán megjelent írását a The European Conservative.
2020. Az év, amikor egy világjárvány következtében a már több mint egy évszázada fennálló nagymértékű nemzetköziségen alapuló rendszer megszakadt. Innentől valószínűleg nem fognak feltétlenül minden és mindenki előtt nyitva állni a határok, nem lesz olyan zökkenőmentes a nemzetközi kereskedelem, és nem lesz olyan egyértelmű a teljes mértékben nemzetköziesedett világpolitikai rendszer működése és létjogosultsága sem, mint amilyen az a 20. század végén volt.
A fő kérdés azonban az, hogy vajon ebből a világ majd profitál-e vagy sem? Ezt legkönnyebben pedig úgy tudjuk megállapítani, hogy megnézzük, mit is adott nekünk a 20. század nagy nemzetközisége.
A 20. század egy olyan, korábban soha nem tapasztalt helyzetet hozott magával, melyben szinte rögtön a század elején kirobbant az első világháború. Woodrow Wilson és néhány európai hatalom a világháborút és az azt követő érát egy korábban még kevésbé ismert okkal magyarázták: szerintük a cél ugyanis az volt, hogy végre „biztonságossá lehessen tenni a világot a demokráciák számára”. Ennek fényében jött létre a rövid életű Népszövetség, és a kialakult helyzet bizarr módon lehetőséget és felhatalmazást adott országoknak arra, hogy felvegyék a harcot más államokkal az esetben, ha azokat nem tekintették eléggé demokratikusnak.
Az 1920 és 1930 közti rövid időszakban a nemzetközi politika egy fordulatot véve újra a nacionalizmusnak kedvezett, azonban a nemzetköziség hívei továbbra sem adták fel álmaikat. A második világégés idejére a demokrácia mint fogalom már elvesztette tényleges jelentését. És ez után jött csak mindennek a csúcsa, a világkormány létrejöttét előirányozó ENSZ létrehozása. Ez ugyanis az, ami megkoronázza az egész nemzetköziséget. „Giuseppe Antonio Borgese, a Chicagói Egyetem professzora egy könyv hosszúságú leírást is közölt a kialakulóban lévő világkormányról és a nemzetköziség magas szintre emelkedéséről” – írja Mills. Az ENSZ-be azonban – valószínűleg a Népszövetség gyors bukásából fakadóan – nem vetettek nagy bizalmat: sokan azzal kezdtek viccelődni, hogy „két világháborút átéltem, de nem hiszem, hogy két világszervezetet is át tudnék”.
A nemzetköziség két nagy győzelme egyértelműen a schengeni egyezmény és az eurózóna létrejötte. A Schengen-térség tagjai mindenféle határellenőrzést leépítettek maguk között, így „bármiféle akadály – így például útlevélhasználat – nélkül fel lehetett szállni egy repülőgépre vagy egy vonatra Madridban vagy Rómában, és ugyanígy le lehetett szállni Berlinben, esetleg Párizsban”. A másik győzelem az euró: az euró jelenleg 19 EU-s ország hivatalos pénzneme, közös valutája.
A koronavírus azonban mindent felborított: a Schengen-zóna országainak határai lezárultak. A világ korábban leglazább határai mára nehezen átjárhatóvá váltak. A Covid-19 hatására az euró stabilitása is veszélybe került, például a vírus olaszországi hatásai miatt az Európai Unió felhagyott az olasz költségvetés pénzügyi ellenőrzésével. Az eddig tapasztalható nagy nemzetköziség tehát megszűnt.
Jelenleg olyan mértékben került le minden a nemzetközi szintről és került vissza nemzeti szintre – ezzel megerősítve a nemzetköziséggel szemben a nacionalizmust –, hogy eljutottunk oda: már nem lehet komolyan venni a nemzetköziség híveinek álmait, a határok átjárhatatlanságának és a teljes gazdasági szuverenitásnak a leküzdése ugyanis egyaránt alapelemei a nemzetköziségnek. Azonban, ha áttekintjük, mit is adott a 20. század és a nagy nemzetköziség, már nem is olyan biztos, hogy visszasírjuk majd. Mills szerint ugyanis „a nemzetköziség halála áldás lesz az egész világ számára”.
Szemlézte: Markó Alíz Izabella
