Március elején Recep Tayyip Erdoğan török elnök bejelentette, hogy Ankara hamarosan megindítja az ajánlatok bekérését a tervezett Isztambul-csatorna (Kanal İstanbul) építésére, amely a Fekete-tengert kötné össze a Márvány-tengerrel, elkerülve a Boszporuszt. Azt reméli, hogy a nagyságrendileg 25 milliárd dolláros projektet a modern Törökország 100. évfordulójára, 2023-ra be lehet fejezni. Paul Goble összefoglalója a The Jamestown Foundation oldalán.

A bejelentés Moszkvában természetesen megkongatta a vészharangot, ugyanis Ankara már azt is felvetette, hogy az új útvonalon haladó hajókra nem lenne érvényes a montreux-i egyezmény. Oroszország aggodalmait az is fokozza, hogy szerintük Törökország a létező alternatív útvonalra hivatkozva a későbbiekben akár teljesen felmondhatja a megállapodást, amely erősen korlátozza a fekete-tengeri partvidékkel nem rendelkező országok flottái számára a török szorosokon történő átjutást és a Fekete-tengeren való állomásozást.

Oroszország attól fél, hogy egy olyan csatornán keresztül, amelyre nem érvényes a montreux-i egyezmény, a NATO és egyéb Oroszország-ellenes csoportosulások bármekkora hadiflottát vezényelhetnek a Fekete-tengerre bármikor; és ezzel amellett, hogy közvetlen fenyegetést jelentenének az orosz nemzetbiztonságra, a partmenti országokat is felbátorítanák arra, hogy elforduljanak Oroszországtól. Az ettől való félelmek Moszkvában már régóta jelen vannak: ezeket foglalja össze két orosz elemző, Aleksey Baliyev és Andrey Areshev egy frissen megjelent írásukban.

Ahogy kiemelik, egy hasonló elkerülő csatorna terve először a 16. században merült fel, majd pedig az 1990-es években lett újra felvéve Mustafa Bülent Ecevit akkori miniszterelnök által. Ecevit 2004-ben meghalt, ezzel a terv Erdoğanra öröklődött, aki aztán 2009-ben és 2012-ben előleges helyszíni felméréseket és tanulmányokat végeztetett az építkezés megkezdése érdekében. Már egészen a '90-es évektől Törökország fő érve a Boszporusz zsúfoltsága, de azért többször előkerültek a geopolitikai vonzatok is, mindig komoly aggodalmakat keltve Moszkvában.

A jelenlegi tervek alapján a vízi útvonal Isztambultól 25-30 kilométerrel nyugatra valósulna meg, és évi 85 ezer hajót tudna kiszolgálni – tervezett 25 méteres mélysége és 150 méteres szélessége miatt akár a világ legnagyobb kereskedelmi és hadihajói közül is sokat. Ha ez így lesz, akkor lehet valamennyi igazság Erdoğan azon kijelentésében, hogy geopolitikai fontossága a Szuezi- és a Panama-csatorna korabeli jelentőségéhez lesz fogható.

Azonban az orosz elemzők szerint a globális olajárak összeomlása és a nemzetközi kereskedelem hanyatlása negatívan befolyásolhatja a projekt hosszú távú életképességét. Következésképpen, a csatorna csak akkor fog megépülni, ha a NATO-tagállamok vállalják a költségei jelentős részét – ezzel pedig a Nyugat elismerné, hogy az Isztambul-csatorna elsősorban azért jönne létre, hogy erősítse a NATO befolyását a Fekete-tenger térségében, és nem azokból a gazdasági érdekekből, amelyekre a törökök elsősorban hivatkoznak.

Alekszej Jerkov, Moszkva ankarai nagykövete világosan kifejezte országa szilárd álláspontját, hogy ha a csatorna valóban megépül, Montreux-nek az azon áthaladó hajókra is vonatkoznia kell. Ezenkívül a diplomata és az orosz kormány támogatja (valószínűleg a nyilvánosságon kívül a háttérben is) azokat a törökországi személyeket, akik a beruházás ellen lépnek fel – jellemzően vagy a várható környezeti hatásai, vagy az óriási költségei miatt.

Balijev és Aresov úgy gondolja, annak a kockázata nagyon alacsony, hogy a törökök a csatorna nélkül mondják fel a montreux-i egyezményt. Gondolkodásuk arra utal, hogy Moszkva mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az ne épülhessen meg: akár a belső török ellenzék erősítésével, akár a nemzetközi finanszírozást akadályozva.

Törökországon belül néhányan már hangoztatják az egyezményből való kilépés szükségességét, és várhatóan a hangjuk csak erősödni fog, ahogy közeledik a csatorna megvalósulása. Bármi is legyen az eredménye, jelentős hatással lesz a török-orosz és a keleti-nyugati kapcsolatok jövőjére.

Szemlézte: Kiss Dávid