Az Egyesült Államok kivonná fegyveres erőit Afganisztánból, de ez közel sem fogja az ország felszabadulását jelenteni − véleményezi a Trump-adminisztráció új afganisztáni „béketervezetét” John Glaser és John Mueller, a Cato Institute két kutatója.

Az USA és az afganisztáni tálibok között több évtizedesre nyúló fegyveres konfliktusának Trump elnök nemrégiben kinyilatkoztatott béketervezete vethet véget, mely bizonyos feltételek mellett hullámokban vonná ki az amerikai expedíciós erőket a belső-ázsiai országból. Az ellenzéki sajtó ezt „visszavonulásnak” csúfolja, állítva, „Trump, Nixon vietnámi példáját követve, egyszerűen feltételek nélkül dobja be a törülközőt”.

Habár néhány fontos tényező tekintetében valóban hasonlít a mostani az 1973-as egyezményre, melyet hatalmas vereségként élt meg az amerikai nemzet, a hasonlóságok mégsem feltétlen jelentenek teljes megalkuvást. Az afganisztáni tervezet megköveteli a tálibok teljes elhatárolódását más nemzetközi terrorszervezetektől. Igaz, ez nem jelent nagy újdonságot, mivel az önmagában is több terrorakciót végrehajtó tálib mozgalom nem táplál jó kapcsolatot például az al-Kaidával.

Mi fog következni az amerikai csapatok kivonása után? Vietnám analógiáján elindulva várható, hogy a tálibok soraikat rendezve a kabuli kormány ellen vonulnak és rövid úton megragadják a hatalmat, ahogy azt a Ho Si Minh vezette erők 1975-ben tették. A kormányváltás után a két ország között egy rövid mosolyszünet után ismét a kapcsolatok kedvezőre fordulása feltételezhető.

Habár a két szituáció rendkívüli hasonlóságokat mutat, nem szabad biztosra venni az események ilyetén alakulását. Egyrészről elképzelhető, hogy a tálibok ereje nem lesz elegendő a kabuli rezsim megdöntésére, vagy hogy a jól képzett jelenlegi kormány ellenállva válsággócokat fog kialakítani, ezzel polgárháborúba taszítva az országot.

Másrészről Afganisztán nem csak két ellenséges félre oszlik, hanem számos törzsi alapon megoszló és egymással ellenségeskedő egységre. Ez elősegítheti egy föderatív állam kialakítását − mely egyébként az ország történelmi hagyatéka −, ami viszont a bűnözés, a drog- és emberkereskedelem, valamint a terrorszervezetek gyűjtőhelyévé válhatna. Mindez egyúttal magában rejti a kabuli kormány és a tálibok közötti konfliktus békés megoldásának (elodázásának?) lehetőségét is.

Az amerikai vezetés természetesen az optimistább jövőképek felé hajlik, remélve, hogy elkerülheti a vietnámi fiaskó megismétlődését. Az afgán civil lakosság és a környező országok is a béke felé hajlanak, ezért a konfliktus valóban békés lezárása nagy nemzeti és nemzetközi eufóriával zárulhatna. Habár ez a megközelítés esélyesnek tűnik, semmi sem szolgál biztosítékul a boldog lezárásra. Lehetséges, hogy az USA kivonulása nem fog katasztrófába torkollni, de ez egyáltalán nem szükségszerű. A következő hónapok, évek vezető személyiségei és eseményei fogják eldönteni Afganisztán sorsát a 21. században − ezúttal talán amerikai befolyás nélkül.

Szemlézte: Sajti Konor