2019. december 10. 08:58 - Danube Institute

Trump Hongkong kapcsán is szembeszáll Kínával

kina_usa_2.jpg

Az új amerikai törvény a hongkongi demokrácia mellett foglal állást, Peking viszont nincs elragadtatva – írja a Politico.

Trump aláírta a „Hongkongi Emberi Jogok és Demokrácia Törvényt”, amely egyértelművé tette, hogy az Egyesült Államok a tüntetők oldalán áll Kínával szemben. Trump a törvénnyel gazdasági nyomás alá szeretné helyezni a pekingi kormányt, hogy az mihamarabb megállapodjon a hongkongiakkal. Az elfogadott törvény előírja, hogy a mindenkori amerikai külügyminiszter évente egyszer vizsgálja felül Hongkong autonómiáját, és ha annak mértékét elfogadhatónak találja, akkor megmaradhat a terület különleges kereskedelmi státusza. Ezen kívül felhatalmazza az amerikai kormányokat, hogy szankciókat vessenek ki a kínai vagy hongkongi vezetésre, ha azok megsértik az emberi jogokat.

A tervezet kezdetektől fogva kétpárti támogatást élvezett, ami meglehetősen ritka az utóbbi időben. Az alsóházban csak egy képviselő szavazott ellene, míg a szenátus egyhangú döntéssel fogadta el.

Mindkét párt képviselői figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetéseket, miszerint a törvény több kárt okozhat a két nagyhatalom kapcsolatának, mint amennyit segít Hongkongnak. Wang Yi kínai külügyminiszter szerint a törvénnyel az Egyesült Államok beleszól a kínai belügyekbe, ami könnyen tönkreteheti a két ország egymásba vetett bizalmát.

Hongkong 1997-ben tért vissza Nagy-Britanniától kínai fennhatóság alá, méghozzá egy olyan egyezmény megkötésével, amelyben Peking garantálta a terület magas szintű autonómiáját, kivéve a kül- és hadügyekben.

„Ma már nem kérdés, hogy Kína végképp megszegte az ígéretét” – mondta a kongresszusban Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata elnöke. „Az Egyesült Államok évekig nézte, ahogy Hongkong autonómiája fokozatosan csökken, az emberektől megtagadják a jogaikat és még erőszakkal is szembe kell nézniük.”

Ez utóbbit a kongresszus egy második törvénnyel igyekszik valamelyest orvosolni, miszerint mostantól tilos az egyes tömegoszlató eszközök (mint a könnygáz, paprika spray, gumilövedékek vagy elektromos sokkolók) Hongkongba való exportálása.

Szemlézte: Orbán Tamás

komment
süti beállítások módosítása