Messze még a kínai kereskedelmi háború vége

2019. október 16. - Danube Institute

dollar_1.jpg

Hiába kötött „fegyverszünetet” a Fehér Ház Kínával, a konfliktus akkor is megmarad – kezdi cikkét Daniel Tenreiro a National Review hasábjain.

A legfrissebb jelentések szerint az Egyesült Államok és Kína kormányzata gátat szab a további vámemeléseknek a kétnapos kereskedelmi megbeszélések eredményeként. A találkozón megkötött megállapodás értelmében Kína fokozza majd az amerikai eredetű mezőgazdasági termékek behozatalát, valamint felhagy a valuták állítólagos manipulálásával. Természetesen a Fehér Ház üdvösnek tartja az egyezmény létrejöttét, de sajnos nem valószínű, hogy ennyitől hirtelen újabb reformokra lehet számítani – írja Daniel.

Másrészről viszont egyre nagyobb aggodalmat kelt a kínai helyzet, és nem csak azok körében, akik elítélik Kína gazdasági és kereskedelmi módszereit. Sokak szerint az Egyesült Államok kormányzata nem a megfelelő irányba halad a kereskedelmi háború kérdésében, viszont miután az USA csaknem 250 milliárd dollár értékű kínai termékre vetett ki különvámokat, ezekből akár a legkisebb engedmény is kapitulációnak tűnhet a kínai kormány szemében.

Oren Cass, a Manhattan Institute rangidős tagja, valamint Mitt Romney 2012-es belügyi tanácsadója a következőként fogalmazta meg a helyzetet: „Épp farkasszemet nézünk, bár az egész nem túlságosan építő jellegű.” Habár Trump jogosan próbált meg reagálni a kínai machinációkra, nem sikerült egy egységes stratégiát kidolgoznia – írja a szerző.

Akárcsak egy igazi háborúban, egy kereskedelmi háború vívásához is elengedhetetlenül szükséges, hogy a népesség hajlandó legyen áldozatokat hozni. Trump viszont ahelyett, hogy nehézségekre készítette volna fel az országát, rendületlenül azt szajkózta, hogy a vámok egyenesen hasznosak lesznek az amerikai társadalom számára. „Képzeljük csak el, milyen lett volna, ha Roosevelt a második világháború kezdetén feláll és kiböfögi, hogy a világháborúkat amúgy is könnyű megnyerni” – teszi hozzá Cass.

Egy koherens vámrendszer – egy lista a vámolás alá eső termékekről, az adóztatás mértéke vagy a fokozatosság – könnyen minimalizálhatta volna a gazdasági rizikót az országon belül. A Fehér Ház viszont váltig állította, hogy a büntetővámok egyszerre fogják enyhíteni a kereskedelmi deficitet, liberalizálják majd a kínai piacot, megállítják majd a szellemi tulajdonjogok folyamatos megsértését, valamint függetlenítik majd az amerikai és a kínai piacot. Ezek a célok azonban igen nehezen egyeztethetőek össze.

A Cato Institute munkatársa, Scott Lincicome szerint a többoldali megállapodások élénkebb használatával valószínűleg jobb eredményeket lehetett volna elérni, különösen a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) intézményén keresztül. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis Kína legalább olyan gyakran fogadja el a WTO döntéseit, mint az USA. A szervezettel és a többi taggal együttműködve könnyen ki lehetett volna dolgozni egy olyan stratégiát, amivel a hazai piac károsítása nélkül gyakorolhattak volna nyomást Kínára.

A helyi koordináció elemi szerepet játszana egy többoldali megállapodásokon keresztül működő szankciós politikának. A WTO-n belül lehetőség lenne termékszintű megállapodásokat kötni a hasonló politikát folytató országokkal, továbbá szabadkereskedelmi egyezmények megkötését is lehetségessé tenné – teszi hozzá Lincicome.

Lincicome nézete szerint az egyoldali szankcióknak is megvan a maguk helye, de azoknak meg kell felelnie az amerikai szankciós politikának, tehát „kizárólag a hibás aktorok ellen szabad irányulnia, továbbá minimalizálnia kell a hazai piacra gyakorolt hatást”.

Derek Scissors, az American Enterprise Institute munkatársa is egyetért, azonban azt is hozzáteszi, hogy az exportok átmeneti csökkenése valószínűleg nem készteti arra Hszi Csinpinget, hogy egész politikáját radikálisan új útra terelje. Ennélfogva úgy gondolja, hogy Amerikának a lehető legkisebb mértékre kell szorítania a Kínának való kiszolgáltatottságát. Ezt például a tőkeáramlás hatékonyabb irányításával lehetne elérni, valamint kereskedelmi és befektetési tiltásokkal, de a különvámok kivetése semmiképp sem egy hatékony megoldás.

Mindezen alternatívák létezése ellenére az USA kormánya ragaszkodik a már megkezdett politikájához. Trump sarokba szorította saját magát, hiszen ha most eláll döntésétől, akkor az Hszi Csinping számára győzelemnek fog tűnni. Így hát ez az átmeneti fegyverszünet koránt sem jelenti a kereskedelmi háború végét – zárja cikkét a National Review újságírója.

Szemlézte: Faragó Bence