Douglas MacGregor, visszavonult amerikai ezredes arról ír a National Interestben, hogy szerinte az Egyesült Államoknak nem szabadna jelen körülmények között több pénzt költenie a Közel-Keletre.

Szíriában vége a polgárháborúnak, amelyben 400 ezer embert halt meg. Moszkva damaszkuszi szövetségese, Bashar al-Assad elnök a győztes.

Igaz, hogy van egy túlnyomórészt szunnita arab ellenállás − amely gyakorlatilag megkülönböztethetetlen a szunnita iszlamista terrorista csoportoktól –, amely ragaszkodik az életéhez Szíria Idlib térségében, de ennek a napjai már meg vannak számlálva. Vlagyimir Putyin orosz elnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök közötti megállapodásnak köszönhetően a szunnita dzsihádista erők végül elhagyják majd a demilitarizált övezetet, ezt pedig az orosz és a török haderők felügyelik majd.

Eközben az amerikai erők az orosz, iráni, a szíriai és az iráni síita félkatonai erőkkel együtt sikeresen letörölték az Iszlám Állam által irányított területet a térképről. Jogosan merül fel a kérdés, akkor most itt az idő, hogy az amerikai erők kivonuljanak, nem igaz?

Sajnos Donald Trump különleges küldötte, Jim Jeffrey nagykövet már javában azon dolgozik, hogy átdolgozza az észak-kelet-szíriai amerikai katonai missziót, amivel egyrészt biztosítani akarja az ISIS tartós vereségét, másrészt „aktívan küzd az iráni tevékenységek ellen, különösen Irakban, Szíriában és Jemenben”. Jeffrey hozzátette: „Ez azt jelenti, hogy nem sietünk, hogy kivonjuk erőinket a térségből.”

Szíria észak-keleti szegletében a nyugat-ellenes marxista kurdok továbbra is elkötelezettek egy független kurd nemzetállam mellett, amit Ankara egzisztenciális fenyegetésnek tekint Törökország számára. Mivel Szíriában az Egyesült Államok által felfegyverkezett kurd milícia biztosítja a gerincét a washingtoni ISIS-ellenes haderőnek, Washington különleges csapatokat tart Szíriában, hogy a kurdokokkal dolgozhasson, és ezáltal az Egyesült Államok csapatait bevethesse egy potenciális török támadás esetén.

Izraelt is határozottan érzékenyen érinti, ami Szíriában történik. Izrael eddig több, mint 200 légi és rakétatámadást indított az iráni katonai erők ellen Szíriában. Izrael azt akarja, hogy az amerikai sereg Szíriában maradjon és ütközőként tompítsa az esetleges Izraelt érő támadások erejét.

Összefoglalva, a szíriai polgárháború véget ért, és az „ellenségem ellensége” elv érvényes minden regionális szereplőre. A szunnita arab vagy a kurd frakciók között nincsenek mérsékeltek, Törökország legfeljebb papíron lehet az USA szövetségese, és Washington stratégiai partnerei − Izrael és Szaúd-Arábia − olyan érdekeket képviselnek, amelyek nem feltétlenül egyeznek Trump elnök kijelölt céljával a regionális stabilitás megteremtésében.

MacGregor szerint az Egyesült Államoknak nincs stratégiai érdeke Szíriában maradnia, és semmi sem igazolja az Oroszországgal, Iránnal vagy Törökországgal folytatott háborút. Az ilyen államok bármelyikével folytatott háború elpusztítaná azt a jólétet, amelyen Trump elnök fáradhatatlanul dolgozott. Ő úgy látja, érdemes lenne visszavonni az amerikai erőket. Egy amerikai katonai kivonulás Szíriából megszüntetné a szíriai orosz-török együttműködés törékeny stratégiai alapjait, és elejét venné az Irán-Oroszország között kialakuló kapcsolatnak is.

Ezt a stratégiai képet tekintve Michael Howard professzor, az eminens brit történész is azt a tanácsot adta Trump elnöknek, hogy egyszerűen szálljon ki Szíriából. 

MacGregor emlékeztet: mindkét párt tagjai készpénzt igényelnek újraválasztási kampányuk finanszírozására, és a liberális intervencionista-neokonzervatív külpolitikai gépezet szigorúan kétpárti. A gépezet bár készpénzzel rendelkezik, vesztes csatát harcol.

Szerinte az amerikaiakat nem érdekli a háború. 1975-ben „Ne legyen többé Vietnam” volt a jelszó, ma már azt mondhatnánk, „Ne legyen több Irak, Líbia, Szomália, Afganisztán...” Számtalan esetben csak visszafelé sült el a magasztos célokkal történő beavatkozás.

Szemlézte: Gyarmati Emese