Amerikában sem a fiatalok, sem az etnikai kisebbségek nem támogatják széleskörűen a politikai korrektség kultúráját – írja Yascha Mounk politológus a CityLab internetes magazinban megjelent véleménycikkében.

Az amerikai közösségi médiában az internetezők két versengő táborra oszlanak: hívhatjuk őket Felvilágosultaknak és Neheztelőknek. A Neheztelők képviselői főként idősebb fehér férfiak, ezzel szemben a Felvilágosultak általában valamilyen etnikai kisebbséghez tartozó fiatal nők, „fehér szövetségeseikkel” kiegészülve. A két csoport nagyjából megegyezik létszámát tekintve, leggyakoribb vitatémájuk pedig a PC-jelenség.

A valóság azonban ettől nem is állhatna messzebb. Egy nemrég megjelent tanulmányban – amely a Rejtett Törzsek: Tájkép a polarizált Amerikáról címet viseli (Hidden Tribes: A Study of America’s Polarised Landscape) – neves kutatók megállapították, hogy az amerikai emberek nagy része nem illeszthető be a fent említett két tábor egyikébe sem.

A tanulmány alapjául egy országos reprezentatív kutatás szolgált, amelyet összesen 800, hat különböző fókuszcsoportba tartozó válaszadó segítségével készítettek 2017 decembere és 2018 szeptembere között. A bevándorlásról, a fehérek privilegizált helyzetéről, valamint a szexuális zaklatások előfordulásáról szóló kérdésekre adott válaszok alapján a szerzők az emberek 6 csoportját különítették el, melyek a következők: progresszív aktivisták, klasszikus liberálisok, passzív liberálisok, politika iránt érdektelenek, mérsékeltek, hagyományos konzervatívok és elkötelezett konzervatívok.

A felmérés szerint az amerikai társadalom 25%-a hagyományos vagy elkötelezett konzervatív, akiknek nézetei a mainstreamtől meglehetősen távoliak. Ezenkívül az emberek 8%-a a progresszív aktivisták táborát erősíti, az általuk képviselt vélemények még kevésbé hétköznapiak.

Ezzel szemben Amerika kétharmada a „megfáradt többség”, akik egyik szélsőséges csoporthoz sem tartoznak. Tagjaikra jellemző az ingatag politikai elköteleződés, és tehetetlenül figyelik a polarizált nemzeti diskurzust, amelyben nem tudják hangjukat hallatni.

Ennek a „megfáradt többségnek” a jelentős része ellenszenvvel tekint a politikai korrektség jelenségére is. A társadalom 80%-a vélekedik úgy, hogy „a PC problémát jelent az országban”. Még a fiatalok is kellemetlennek érzik: a 24 és 29 év közöttiek 74%-a, a 24 év alattiak pedig 79%-a vélekedik így. A PC-t tekintve a Felvilágosultak egyértelműen kisebbségben vannak minden korosztályban.

Nyilvánvaló kérdésként merülhet fel, hogy az emberek mit értenek „politikailag korrekt” kifejezés alatt. A megkérdezettek válaszai alapján világosan kiderül: az emberek folyamatosan aggódnak, hogy egy témában való járatlanságuk vagy egy meggondolatlan szóhasználatuk szociális szankciókkal jár majd számukra.

Ami még meglepőbb, hogy míg a fehérek 79%-a tekint a politikai korrektségre problémaként, addig az etnikai kisebbségek még nagyobb arányban – az ázsiaiak 82, a latínók 87, az amerikai indiánok pedig 88 százalékban – ellenzik a PC-t. Egy Oklahoma államban élő 40 éves amerikai indián így fogalmazott: „Úgy érzem, minden egyes nap valami megváltozik. Mondhatom azt valakire, hogy zsidó? Fekete vagy afroamerikai? A PC azért ijesztő, mert soha nem tudhatod, milyen kifejezést kellett volna használnod”.

Egyébként az általános vélekedésnek azt a pontját megerősíti a tanulmány, hogy a feketék körében a legelterjedtebb a PC támogatottsága. Azonban a különbség köztük és más csoportok között kisebb, mint ahogy azt általában vélik: az afroamerikaiak háromnegyede ellenzi a politikai korrektséget.

Ha viszont nem az etnikum és az életkor, akkor vajon mi a meghatározó faktor a PC-ről való vélekedésben? A válasz a jövedelem és a végzettség.

Míg az 50 ezer dollárnál (kb. 14 millió 160 ezer forint) alacsonyabb éves jövedelemmel rendelkezők 83%-a elutasítja a politikai korrektséget, az évi 100 ezer dollárnál (kb. 28 millió 320 ezer forintnál) többet keresőknek csak 70%-a áll szkeptikusan a témához. Az elkötelezett konzervatívok 97, a klasszikus liberálisok 61 százaléka utasítja el a kérdést. A progresszív aktivisták az egyedüli csoport, akik teljes erővel támogatják a PC-kulturát: csupán 30%-uk tekint problémaként a jelenségre.

De vajon milyen tulajdonságok jellemzik a progresszív aktivista csoportot? Az átlaghoz viszonyítva a legnagyobb arányban találunk közöttük jómódú, művelt fehér embereket, akik az átlaghoz képest kétszer nagyobb valószínűséggel rendelkeznek 100 ezer dollár felettti éves jövedelemmel, valamint háromszor nagyobb valószínűséggel szereztek mesterszakos diplomát is. És míg az összes megkérdezett 12%-a afroamerikai, addig a progresszívok között arányuk csak 3%. Ez alapján az elkötelezett konzervatívok kis törzsét leszámítva, a progresszív aktivisták az etnikailag leghomogénebb csoport az országban.

A Hidden Tribes tanulmány megjelenése előtti napokban a cikk szerzője egy saját kutatást végzett a twitteres követői körében, azt a kérdést feltéve nekik, hogy szerintük az amerikai társadalom hány százaléka tekint problémaként a PC-kultúrára. Megdöbbentő eredmény született: az internetezők túlnyomó többsége alábecsülte az arányszámot, csupán 6%-uk adta meg a helyes választ. Egyértelmű, hogy a szerző követői nem tekinthetők reprezentatív mintának az amerikai társadalomra kivetítve. De mivel ahogy a politikai korrektség iránti elköteleződésük jelzi, valószínűleg reprezentatív adatokat szolgáltatnak egy bizonyos intellektuális körben: politikailag aktívak, művelt baloldali értelmiségiek, más szóval olyan személyek, akik az ország elit egyetemeit irányítják, a legfontosabb nemzeti hírlapokat és magazinokat szerkesztik, valamint demokrata párti jelöltek kampánytanácsadóiként tevékenykednek.

Az a tény, hogy a politikai elit egyáltalán nincs tisztában az emberek PC-ről alkotott véleményével, figyelmeztető jel lehet számukra, hogy átgondolják a társadalomról alkotott egyéb alapvető feltételezéseiket. Például lehetőséget ad a progresszívoknak az önkritika gyakorlására abban a tekintetben is, ahogyan az emberek kifejezésmódját a társadalmi megkülönböztetés eszközéül használják fel. A tanulmány alapján az elit által a nem megfelelő szóhasználatért megrótt állampolgárok ugyanis nem a társadalmi igazságtalanságok felszámolása iránti elköteleződést, hanem inkább a kulturális felsőbbrendűség nagyképű kifejezését érzékelik.

Sok-sok millió, mindenféle etnikumhoz és korosztályhoz tartozó ember – akik nem követik fokozott figyelemmel a politikai eseményeket, hanem inkább a számlák kifizetéséért aggódnak – ezt a sajátos kortárs bíráló kultúrát úgy érzékelik, mint eszközt arra, hogy tudatlanságukon gúnyolódjanak.

A progresszív aktivisták és a társadalom általános véleménye között tátongó szakadék veszélyt jelenthet egyéb intézményekre is. Egy hírlap, melynek szerkesztői abban a tudatban dolgoznak, hogy az ország többségéhez szólnak írásaik, míg valójában csak egy kisebbséget képviselnek, hamar befolyásuk és olvasottságuk csökkenésével találhatják szembe magukat. Vagy egy kampányoló politikus, aki úgy véli, hogy az emberek felének támogatását élvezi, míg valójában a társadalom egyötöde áll mögötte, valószínűleg el fogja veszíteni a választásokat.

Végül is egy demokráciában nagyon nehéz az állampolgárokat a saját oldalunkra állítani és többségi támogatást szerezni, amikor rosszul mérjük fel a világról való gondolkodásukat. Az orvosolni kívánt igazságtalanságok így más formában ugyan, de mindig újratermelődnek.

Szemlézte: Balogh Zita