„A csendes-óceáni országok csak pénzt akarnak tőlünk, piócaként élősködnek rajtunk” – mondta Heather du Plessis-Allan, a Newstalk ZB beszélgetős műsor házigazdája, valamint a Herald on Sunday rovatvezető újságírója. Kijelentéseit nagy felháborodás fogadta – írja a Stuff.co.nz.

Az ismert médiaszemélyiség Naurut a pokol egyik bugyrához hasonlította, valamint azt is kijelentette, hogy szerinte a miniszterelnöknek nem éri meg a térség államait tömörítő Csendes-óceáni Fórummal bajlódnia, mert ezek az országok „nem számítanak”. De miből is áll pontosan a szigetvilág országai számára nyújtott segélyprogram?

Új-Zéland több millió dolláros összeget fordít évente a csendes-óceáni térségre, azonban ez közel sem elvesztegetett pénz. Az országnak stratégiai céljai vannak a régióban, amelyeket szociális és gazdasági jellegű programok finanszírozásával kíván elérni, legfőbb célként az általános életkörülmények javítását jelölve ki.

A segélyprogram keretében a következő három évben Új-Zéland kb. 1.1 milliárd dollárt fog a térségre fordítani, nagyjából egyenlően elosztva tizenhárom nemzet között, amelyek a következők: Salamon-szigetek, Pápua Új-Guinea, Kiribati, Tokelau-szigetek, Szamoa, Vanuatu, Niue, Cook-szigetek, Tonga, Fidzsi, Tuvalu, és Nauru. Ezen kívül további 257 millió dollár kerül majd egy regionális alapba 2021-ig. A 2018/19-es évre előirányzott 339 millió dollárnyi segély Új-Zéland költségvetésének 0.4 %-át teszi majd ki. A támogatást rengeteg különböző programba fektetik bele, ezek közül kiemelkedik az oktatás és az egészségügy fejlesztése, a stabil kormányzás támogatása, valamint a klímaváltozásra való felkészülés.

Új-Zéland azonban nem pusztán jótékony célból költekezik, a szívesség nem egyirányú. A szigetvilág nemzeteitől évről-évre tízezres nagyságrendben érkeznek szezonális munkások Új-Zélandra, hogy az ország munkaerőhiánnyal küszködő iparágaiban, azon belül főként a kertészetekben és borászatokban végezzenek alacsony képesítést igénylő fizikai segédmunkát. Új-Zéland népességének 7.4 %-a csendes-óceáni térségiként azonosítja magát, akiknek még a felmenői vándoroltak be a szigetvilágból szintén munkavégzés céljából az utóbbi évtizedekben.

Emellett a külgazdasági minisztérium kimutatása szerint a csendes-óceáni szigetállamok fontos kereskedelmi partnerek is, hiszen nagy mennyiségű új-zélandi importot fogadnak be.

Végül a biztonságpolitika is szerepet játszik a segélyprogramban. Winston Peters külügyminiszter így fogalmazott: „mai modern világunk határokon átívelő biztonsági kihívásokat rejteget, mint például a kábítószercsempészet, a kiberbűnözés, és a határőrizeti válságok”. Az új-zélandi kormány jól felfogott érdeke és hosszútávú célja, hogy a térség stabil és virágzó legyen, ezek közül elsődleges a fenntartható gazdasági fejlődés, valamint a közpénzekkel való hatékonyabb gazdálkodás elősegítése.

Szemlézte: Balogh Zita