2024. március 09. 09:00 - Danube Institute

Miért nem segítenek a segélyszállítmányok a Gázai övezetben?

A WHO bejelentése óta, mely szerint gyermekek halnak éhen és körülbelül 300 000 palesztin él minimális élelem- és ivóvíz ellátással, az USA megkétszerezte erőfeszítéseit a segélyszállításokat illetően. Azonban ez kevés sikerrel járt és legtöbbször káoszba torkollott. Sem a légi, sem a vízi szállítmányok nem működnek kellő hatékonysággal, valamint a teherautók is akadályozva vannak.

shutterstock_2167468769.jpg

Az Izrael és a Hamász közötti háborúban a segélyszállító teherautók az egyiptomi ellenőrzés alatt álló rafahi átkelőn és az izraeli ellenőrzés alatt álló Kerem Shalom átkelőn keresztül jutottak be Gáza déli részére. Az északi rész azonban - amely az izraeli szárazföldi offenzíva első szakaszának középpontjában állt - az elmúlt hónapokban nagyrészt el volt vágva a segítségnyújtástól.

Február 20-án a Világélelmezési Program (WFP) közölte, hogy felfüggeszti az élelmiszer-szállításokat Gáza északi részére, mivel az első segélykonvojok „a polgári rend összeomlása miatti teljes káoszt és erőszakot” tapasztaltak, ideértve az erőszakos fosztogatást is.

Nemrég pedig több, mint 100 palesztin halt meg, amikor tömegek igyekeztek elérni egy magánvállalkozók által üzemeltetett segélykonvojt, amelyet az izraeli erők kísértek Gáza városától nyugatra.

Az ENSZ egyik magas rangú segélyszervezeti tisztviselője a múlt héten arra figyelmeztetett, hogy a Gázai övezetben legalább 576 000 ember - a lakosság egynegyede - katasztrofális mértékű élelmiszerhiánnyal küzd, és minden hatodik két év alatti gyermek akut alultápláltságban szenved.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

WHO oPt (@who.opt) által megosztott bejegyzés

Az elmúlt hetekben több mint 20 légi segélyszállítást hajtottak végre Gázába az izraeli hadsereggel összehangoltan, az Egyesült Államok és Jordánia mellett Franciaország, az Egyesült Arab Emírségek és Egyiptom vezetésével.

Azonban a helyi lakosság szerint ez korántsem elég, mivel az ejtőernyőkkel ledobott csomagokat csupán 10-20 ember éri el és a többieknek semmi nem jut belőle.


A Biden-kormányzat egy olyan terven dolgozik, amely nagy mennyiségű segélyt juttatna el Gázába a tengeren keresztül, esetleg katonai hadihajókon. Ehhez azonban jelentős akadályokat kell leküzdeni, beleértve a csapatok védelmét és az ellátmány biztonságos szétosztását a palesztinok között. Bár a hajók jóval több segélyt tudnak szállítani, mint a repülőgépek vagy teherautók, a tengeri szállítás sokkal összetettebb művelet - mondta John Kirby, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője.

A tengeri útvonal, igen, nagyobb mennyiséget tud mozgatni, de a szárazföldön is nagyobb logisztikát és némi infrastruktúrát igényel, így nagy szükség lesz a szövetségesek és partnerek támogatására

- mondta Kirby.

John Miller az amerikai haditengerészeti erők korábbi közel-keleti parancsnoka azt mondta, nem hiszi, hogy az amerikai hadsereg csapatok küldése nélkül végrehajthatna egy ilyen műveletet Gázában. Joe Biden viszont egyelőre nem akar csapatokat küldeni a területre.

A tengeri segítségnyújtásról szóló vita rávilágít az Egyesült Államok és Izrael közötti feszültségekre, mivel Washington sikertelenül próbált nyomást gyakorolni Benjamin Netanjahu miniszterelnökre, hogy nyissa meg a hozzáférést több humanitárius konvoj számára. Nem világos, hogy Izrael támogatna-e egy ilyen tengeri műveletet, mivel vonakodik növelni a Gázába érkező segélyszállító teherautók számát, és aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a Hamász elfoghatná a civileknek szánt segélyeket.

A segélyszállítmányok kudarca a Gázai övezetben a logisztikai és politikai akadályok következménye, ami emberéleteket követel. A közelmúltban kialakult káosz és erőszak miatt a humanitárius segélyek eljuttatása egyelőre kérdéses marad.

Szemlézte: Veres Kata

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása