„Ki az, aki otthonába engedne olyan embereket, akik a meggyilkolását tervezik?” − teszi fel a kérdést a National Review oldalán megjelent cikkében David French.
A szerző szerint a modern politika rejtélye, hogy egyes értelmesnek számító emberek miért alkalmaznak teljesíthetetlen kettős mércét Izrael állammal szemben. Példának az úgynevezett „Nagy Márciusi Visszatérést” hozza fel French, amikor több ezer gázai palesztin tüntető rohamozta meg az izraeli határt, az izraeli hadsereg pedig éles lövésekkel válaszolt, megölve közel 60 embert.
A konfliktus oka jelen esetben az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe helyezése, amivel a kritikusok szerint megakasztják a palesztin-izraeli békefolyamatot. Az USA ezzel a gesztussal támogatásáról biztosította Izraelt.
„A nemzetközi jog elég világos a kérdésben. Egy államnak joga van megvédeni a határai integritását, és az önvédelem jogával élni mikor egy ellenséges külső erő fenyegeti. A Gázát uraló Hamász pedig szakadatlanul háborúban áll Izraellel” – írja French.
Minden jól informált ember tudja, hogy a Hamász – amit terrorszervezetnek tart a nemzetközi közösség jelentős része – hosszú ideje használja emberi pajzsnak a civil tüntetőket és elvegyülve közöttük szítják a konfliktust Izraellel – állítja French. Ezután pedig Izrael vádolják azzal, hogy szükségtelen mértékű erőszakkal lép fel a „békés tüntetők” ellen. Azt, pedig mindenkinek tudnia kellene, hogyha egy ilyen tömeg átjut a határokon, abból csak vérfürdő lehet.
Ezután French két Izrael-kritikus tweetre reagálva ezt a kérdést teszi fel: „Mit tettek volna Izrael helyében, amikor ezrek menetelnek a határ felé, fegyveresek és fegyvertelenek egyaránt? Mit tettek volna Izrael helyében, ha tudják, hogy ebben a tömegben terroristák is vannak, akik szívesen gyilkolnának izraeli civileket?”
Nem engedhették be őket az országba és az izraeli haderőnek sincs emberek feletti képessége, hogy kizárólag nem halálos fegyverekkel kezeljen és oszlasson fel egy ilyen tömeget. Erre még egyetlen haderő sem volt képes a világon. A könnygáz itt már nem használ és ezt minden a szakmában járatos ember tudja – írja French.
A szerző szerint a nemzetközi közösség komoly hiányossága, hogy alábecsülik a palesztin tüntetők elszántságát és erőszakosságát. A Hamász mélyen Izrael-ellenes és fő küldetésének tekinti a zsidó állam elpusztítását, hogy Palesztina ismét iszlamisták irányítása alá kerüljön. Ennek a szervezetnek nem drága a civilek élete a céljaik elérése érdekében.
Ha Izrael holnap enyhítene az álláspontján, a Hamász minden percét kihasználná, hogy jobb pozícióba kerüljön csempészalagutak és katonai létesítmények újraépítésével. Sokan, főleg a baloldali liberálisok között – írja a szerző – látják ugyanolyannak az amerikai és palesztin tüntetéseket, ami a valóság erős torzítása, mikor a palesztin tüntetők lángoló gumikerekekkel és Molotov koktélokkal dobálják az izraeli biztonsági erőket. Ezt pedig azzal „igazolják”, hogy az IDF-nek ezzel szemben harckocsik és nehézfegyverek állnak rendelkezésére.
A konzervatívok ugyan jót mulatnak French szerint a „békés tüntető” elnevezésen, de minden esetben felmentik az izraeli és az amerikai haderőt, akkor is, amikor valódi túlkapások történnek. Pedig az IDF – az izraeli haderő – sokkal komolyabban veszi a civil veszteségek megelőzésének ügyét, mint az amerikai haderő.
Ennek ellenére Izrael sem hibátlan vagy tévedhetetlen, így szüksége van szövetségesekre, akik kritizálják és segítik. A szerző véleménye szerint a „Márciusi Nagy Hazatérés” elleni kemény fellépés szükséges volt. Izrael nem engedheti a határ áttörését vagy, hogy a külpolitikája palesztin tüntetések és terror befolyása alá kerüljön. A világnak pedig meg kell értenie, hogy Jeruzsálem mindaddig Izrael fővárosa marad, amíg Izrael állam létezik.
„Ez Gáza szomorú valósága. Ez a szomorú valóság pedig kevés jó lehetőséget hagy Izraelnek” – írja French.
Szemlézte: Berkes Rudolf
