Danube Institute Blog

Az orosz elnökválasztás és a szégyen csendje

2018. február 15. - Danube Institute

putyin_3.jpg

Vlagyimir Putyin irányított demokráciája miatt fogja megnyerni a márciusi orosz elnökválasztást. Ha ugyanez a választási manipuláció Iránban vagy Zimbabwében történne, a Nyugat felháborodása borítékolható volna. „Míg Putyin ellopja az orosz választást, a vezetőink szégyenteljes csendben maradnak” – ezzel a címmel jelent meg Simon Tisdall publicisztikája a közelgő orosz elnökválasztás témájában.

A Guardian külpolitikai publicistája szerint a választás kapcsán újra aktuálissá vált az orosz demokráciával kapcsolatos legfontosabb kérdés: hogyan lehetséges az, hogy olyan vezető, aki már három ciklust kitöltött és 1999 óta gyakorlatilag folyamatosan birtokolja az ország feletti hatalmat, ennyire biztos a győzelmében?

A szerző szerint a válasz pedig, hogy az orosz választás csak nevében választás. Az elnökválasztás igazából egy álca, ami elfedi az Oroszországban működő korrupt oligarchiát. Az orosz nép számára, amely már hozzászokott a feltétel nélküli uralomhoz, ez nem új keletű dolog. Ezért annyira meglepő az a „hanyatt fekvő hozzáállás”, amelyet a nyugati demokráciák tanúsítanak.

Tisdall megjegyzi, március 18-a után Putyin továbbra is egy olyan rendszer szerint fogja vezetni Oroszországot, amit legfinomabban is csak irányított demokráciaként ismerhetünk. Egy olyan rendszerben, amely nem tartogat meglepetéseket a rendszer vezetői számára. Az egyetlen hiteles választási ellenfelét, Alekszej Navalnij korrupcióellenes aktivistát jogilag kétséges módszerekkel tiltottak el a választáson való részvételtől, aki a hatósági döntés után választási bojkottra szólította fel az orosz szavazókat.

A szerző hozzáteszi, hogy az irányított demokrácia a rendszer valamennyi területére kiterjed. A putyini rendszer majdnem teljes körű médiauralma mellett olyan technikailag láthatatlan formátumokkal is a saját fenntartását szolgálja, mint az orosz Duma ellenzéki pártjai. A díszellenzéki szerep valamennyi rivális elnökjelöltre is kiterjed, köztük a szélsőségesen nacionalista Vlagyimir Zsirinovszkijra és a kommunista Pável Grugyininre.

A valódi alternatívákat tovább hitelteleníti Kszénija Szobcsak elnökjelöltsége. A volt televíziós műsorvezető liberális és a homoszexuálisokat támogató aspiránsként egy új irányt akar mutatni a választóknak, de származása és vagyoni háttere miatt legtöbben csak „Oroszország Paris Hiltonjaként” ismerik – jegyzi meg Tisdall.

Mindezen jelöltekkel szemben Putyin jelöltsége egységet, erőt és folytonosságot sugall, ami miatt biztos győzelmében. Az egyetlen kétség csupán, hogy milyen körülmények között nyeri majd meg a választást. Olyan választást akar, amelynek eredménye növeli nemzetközi hitelességét, amelyet valamennyi sztenderd szerint tisztességesen folytattak le és amelyet nem követnek több százezer fős tüntetéshullámok, mint hat évvel ezelőtti megválasztását követően. Más szavakkal, egy kockázatmentes, választásszerű győzelmet akar, amit úgy tűnik, meg is fog kapni – teszi hozzá a szerző.

A szerző szerint amennyiben egy ilyen manipulált rendszer Iránban, Zimbabwében vagy más autokratikus államban működne, a Fehér Ház hatalmas felháborodásnak adna hangot. Ugyanakkor Donald Trump továbbra is csendben marad. És hogy miért marad csendben, mikor Oroszországban tiporják a demokráciát? A válasz – ahogy a szerző írja –, hogy az amerikai elnök ezer szálon kötődik az orosz vezetéshez mind politikailag, mind üzletileg.

Trump hallgatása az oroszok által elkövetett beavatkozásról a 2016-os amerikai elnökválasztásba tovább erősíti ezt a véleményt. A Trump-adminisztráció hozzáállását az orosz elnökválasztáshoz viszont még az amerikai elnök normáihoz képest is megvetendőnek tartja a szerző. Ahelyett, hogy elítélte volna a Navalnij ellen hozott orosz bírósági döntést, ami minden valószínűség szerint politikailag manipulált határozat volt, Trump elhalasztotta a Kongresszus által decemberben hozott Putyin-ellenes szankciók bevezetését.

Mindazonáltal nem az amerikai elnök az egyetlen, aki hallgat Putyin tetteiről. Míg a brit kormány elítélte Putyint, mikor más választásokba avatkozott bele, hallgatott, mikor ez Oroszországban történt meg. Ez pedig elhitelteleníti azokat a brit törekvéseket, amelyek a demokrácia támogatásának adnak hangot Afrikában és a fejlődő világ más területein. Franciaország és Németország, az Európai Unió vezető államai pedig szintén hallgatnak az orosz helyzetről, habár az Unió elítélte a Navalnijjal szembeni bánásmódot – írja a publicista.

Tisdall véleménye szerint a nyugati bátortalanság Oroszország esetében politikai gyengeséggel is párosul, különösen az Ukrajnában, Szíriában és a Balkánon elkövetett illegális orosz tevékenységek kapcsán, amelyek aktívan próbálják aláásni az európai országok pozícióját.

A szerző felhívja a figyelmet, hogy valamennyi nyugati állam más-más indokkal marad csendben. Míg az európai vezetők feltehetőleg a gazdasági és energiaügyi kilátástalanságtól tartanak, Donald Trump valószínűleg csodálja a diktatórikus orosz vezetőt. Egy dolog azonban bizonyos: mindenki pontosan érti, hogy ami Oroszországban történik, nem más mint, csalás és hazugság.

A publicisztika a Guardian oldalán jelent meg.

Szemlézte: Istrate Dominik

süti beállítások módosítása