2018. január 04. 12:01 - Danube Institute

London is megregulázná a tech óriásokat

fb.jpg

Adóbüntetéseket kellene kiszabni azon internetes vállalatokkal szemben, amik nem hajlandóak komolyan felvenni a terroristákkal a harcot – mondta az Egyesült Királyság biztonságáért felelős miniszter, Ben Wallace a BBC szerint.

A miniszter bírálta többek között a Facebookot, a Google-t és a Youtube-ot, mert azok szerinte túl lassan távolítják el az online terjedő szélsőséges tartalmakat. Úgy látja: helyettük a kormányzatnak kell milliókat beleölnie az internet ellenőrzésébe és a radikalizálódás visszafordításába.

Wallace állítása szerint az internetet „egy anarchikus és erőszakos térré teszik” azáltal, hogy az üzenetküldő szolgáltatásokon – mint például a WhatsApp-on – keresztül zajló forgalmat nem teszik elérhetővé a biztonsági szolgálatok számára. A titkosított adatok kezelése pedig rengeteg forrást emészt fel és lassítja a folyamatot.

A miniszter keményebb fellépést javasol az együtt nem működő vállalatokkal szemben, szerinte a kormányzatnak „minden eszközt számításba kellene vennie, például az adókat is”. Ezzel büntetné meg a cégeket, illetve kompenzálná a felelős szerveket.

A brit politikus „babzsákon ücsörgő, kegyetlen haszonlesőknek” nevezte az új generációs vállalatok képviselőit.

A tech óriások vezetői még nem reagáltak a miniszter szavaira. Még szeptemberben a Google képviselője elmondta, hogy önmagukban ehhez a vállalatok kevesek.

„Szükségünk van az emberek visszajelzéseire és megbízható kormányzati forrásokra, hogy azonosíthassuk az eltávolítandó tartalmakat” – mondta.

Szemlézte: Berkes Rudolf

komment
süti beállítások módosítása