Itt az ideje tanulni a radikális változásokból, amik szerte a világon vidéken történnek – állítja Rem Koolhas építész a The Economist-nak írt cikkében.

Felesleges volna tagadni, hogy a modernitás elsősorban a városokkal van elfoglalva. Az emberiség több mint fele városokban él, amiket a gazdaság és a kultúra központjaiként szoktunk azonosítani. „2018-ban én a vidékre fogok koncentrálni” – írja Koolhas – „egyrészt, mert jóval radikálisabb változások történnek arrafelé, mint a városokban, másrészt pedig mert szinte semmilyen megfigyelést nem végzünk arrafelé”.

Koolhas már bele is kezdett a kutatómunkába, mint írja, az inspiráció Svájcban érte: „egy férfi, akit farmernek véltem, valójában egy elégedetlen nukleáris fizikus volt Frankfurtból. A falu, ahova huszonöt éve visszajártam, drasztikusan megváltozott. Egyszerre növekedett és vált egyre üresebbé”. A háziállatok eltűntek a farmerekkel együtt, minimalista házak épültek mindenfelé. Koolhas szerint az élelmiszertermelés, a házak karbantartása és az állattartás más országok dolgozóira lett hagyva virtuális, egy-egy hétvégére visszalátogató tulajdonosok által.

Az építészt ez az élmény további kutatásra ösztönözte. A vidék már nem különálló egységként funkcionál, hanem a világ hatalmas, racionális szigorral működtetett hátsó kertjeként, aminek feladata az örökké hízó városok etetése és fenntartása. A változások – eltérésekkel – nyomon követhetőek az egész világon.

„Amerikában például” – írja Koolhas – „az ország közepén végignyúlik egy zóna, ahol a GPS-információknak direkt hatásuk van a földművelésre. A föld minden négyzetméteréről gyűjtött adatok a farmerek laptopjaira vándorolnak, és a farmer megeteti információval az óriási, robotizált traktorokat, amik aztán kimennek a földekre.” A traktorok a szezon elején megindulnak Délről Észak felé, akár egy nagy katonai művelet részesei lennének, és kettéválasztják az országot.

Oroszország másfajta példát kínál: az Aeroflot légitársaság egykor kiterjedt kapcsolataiból mára már csupán töredéknyi maradt meg. Ez azzal jár, hogy egyes városok hirtelen a perifériára szorultak, kikerültek a vérkeringésből, izolálódtak, és visszalépve a repülők nélküli 19. századba, új célokat kell találniuk maguknak. „Bizonyos esetekben megpróbálják ebből az akaratlan térképről lekerülésből a legjobbat kihozni, múzeumokat nyitnak, melyben a vidéki élet minden kis tárgyát piedesztálra állítják” – írja Koolhas. Mindezek tetejébe persze nem lehet elfeledkezni a globális felmelegedésről sem, az olvadás nyomán ugyanis egykor művelhetetlen területek nyílnak meg a mezőgazdasági művelés előtt, ami a fókuszt Északra irányítja.

A példák számosak Németországtól kezdve, ahol a parlagon maradt, félig elnéptelenedett területek művelését bevándorlók becsatornázásával igyekeznek megoldani, egészen a kínai vonatépítkezések hatásáig Afrikában. Az EU is, grandiózus politikai tervet követve, átalakította a vidék struktúráját. „Röviden: ha jó, ha rossz (gyakran mindkettő), de a vidék szerves része a modernizációnak globális szinten.”

Koolhas szerint az építészetben a teljes funkcionalitásra és pragmatizmusra törekvés lesz majd az új, egyre elterjedtebb formanyelv. „Építészként lenyűgöz a Szilícium-völgy virtuális propagandájának hatása” – írja. „Az épületek egyre nagyobbak és nagyobbak lesznek, egyre kevesebb emberi kezelővel. Az emberi tényező egyre irrelevánsabb; bizonyos modern üvegházakban a fény kizárólag a növények növekedéséhez szükséges spektrumra van leszűrve, az emberi esztétikum nem érdekes.” Bizonyos értelemben a kódolás és az effektív működést biztosító algoritmusok kialakítják a maguk esztétikáját. „Van egyfajta szépség benne” – írja Koolhas – „ami önmagában véve csodálatos.”

Szemlézte: Szegőfi Ákos