Theresa May kormányát leggyakrabban az a támadás éri, hogy többek között a Brexit szellemében minden áron próbálják lebontani a David Cameron által vezetett adminisztráció reformtörekvéseit, melyek többször progresszív, a baloldal számára is esetenként szimpatikus töltettel bírtak. Ha azonban kizárjuk a mainstream médiát és megvizsgáljuk a miniszterek nyilatkozatait és a kormány intézkedéseit, akkor épp az ellenkezőjével találkozhatunk – állítja Ed West, a The Spectator újságírója.

West rámutat, hogy a May-kormányt ért vádak ellenére – mely olyan állítás, amit ha elégszer ismételnek a sajtóban, akár igaznak is tűnhet – a konzervatívok az utóbbi időben olyan ügyek mellé álltak be, mint a rabok szavazójogának biztosítása, a Közel-Keletről visszatérő dzsihádisták lakhatásának biztosítása és a különböző genderelméleti törekvések. „Gyermekmigránsok, gyűlöletbűnök, mentális egészség, modern rabszolgaság” – mind olyan ügyek, melyek prominensnek tekinthetők a progresszív baloldal számára.

Mi lehet az oka annak, hogy mint láthatjuk, a May-kormány a valóságban mérföldekkel megelőzi elődjét, Cameront a konzervatív pártprogram modernizációját illetően, mégsem sikeresek a baloldalon, de még saját táboruk is kezd kiábrándulni belőlük?

A szerző szerint May a legnagyobb hibát akkor követte el, amikor hivatalba lépése – miután David Cameron miniszterelnök lemondott a Brexit-referendumot követően – nem tette azonnal világossá, hogy az EU-ból való kilépés során nem fogják hazaküldeni azt a hárommillió európai munkavállalót, aki a szigetországban tartózkodik.

West szerint ez egy óriási stratégiai hiba volt. Helyes lépésnek tekintette volna, ha a miniszterelnök barátságosan megnyugtatta volna ezeket a munkavállalókat és biztosította volna őket, hogy a jövőben nem kell számítaniuk deportálásra. Így May egyszerre nyerhette volna el hárommillió lakos és megannyi európai állam szimpátiáját. A helyzetet pedig tovább rontja a kormány terroristákhoz való túlságosan szabadelvű hozzáállása.

A konzervatív értékek melletti rendíthetetlen kiállás mellett azonban „a kormány a legbolondosabb és legkevésbé népszerű progresszív ügyek mellé áll be, mint egy elkeseredett öregember, aki úgy próbál közös hangot találni a fiatalokkal, hogy felsorolja a szerinte menő zenekarokat – amiket igazából a tinik utálnak – és öt éve elavult szlenget használ. Nem mondanám, hogy ez életem legrosszabb kormánya, de mindenképpen a lista alsó felén helyezkedik el” – zárja sorait a szerző.

Szemlézte: Csepregi Dávid