David French a National Review-ban arról ír: mindenáron ellen kell állni annak a kísértésnek, hogy Amerika kivonuljon Irakból az Iszlám Állam legyőzése után.

Tekerjük vissza egy pillanatra az időt 2008-ig, amikor az al-Kaidát sikerült végre visszaszorítani a csatatérről. Sikerült megtörni a harci kedvüket, egyre másra adták fel harcosaik azt a „szent harcot”, amit mártírhalálukig esküdtek folytatni. Úgy tűnik, van az a pont, ahol a terroristák is megtörnek.

Ám amint az egyik harcnak vége lett, kezdődött az újabb. Az iraki hadsereg felsorakozott ismét a kurdok ellen. A közös ellenség legyőztével újra felszínre törtek a kurd függetlenség kis híján háborúba torkolló kérdései. Az amerikai haderő befolyása és jelenléte a térségben akkor elegendő visszatartó erőt képviselt ahhoz, hogy a felek visszavonulót fújjanak.

Kilenc év elteltével keleten a helyzet ismét a régi. Az Iszlám Állam terrorszervezet az összeomlás küszöbén áll Irakban és Szíriában. Kalifátusa romokban, követői menekülnek, halottak, vagy megadják magukat a felszabadító erőknek.

A menyországot ígérte követőinek valaha az Iszlám Állam, és most végre a 2014 óta folyó intervenciós intézkedések diadalmaskodni látszanak a terrorszervezet felett. Számtalan külföldi nagyhatalom szállt harcba az Irak és Szíria területén kikiáltott ISIS-szel, és számtalan légi- és szárazföldi támadás, több tízezer áldozat után úgy tűnik, képesek voltak diadalmaskodni.

Amerikai becslések szerint több mint 80 ezer dzsihadista vesztette életét a hadműveletek során, és French szerint, ha egy hadsereg felbecsülhetetlen károkat szenved, megtörik. A New York Times riportja szerint pontosan ez történt az ISIS harcosaival is: sorra adják meg magukat az amerikai erőknek, megszegve mindhalálig tartó esküjüket. A kurd hírszerzés információja szerint az utolsó csapást a dzsihadisták harci kedvére az a közel 1000 fős hadtest mérte, akik Dibisnél adták meg magukat október elején. Egy olyan szervezet számára, ami híres törhetetlenségéről, és amelyről köztudott, hogy harcosai inkább a halált választják, mint a megadást, ez a fejlemény egyenértékű az összeomlással.

A több évig tartó fenyegetettség után ezek kiváló hírek, ám David French arra hívja fel a figyelmet, hogy egy győzelem a Közel Keleten mindig következményeket von maga után, amely következményekre botorság volna nem felkészülni. A háború sújtotta Irak területi integritása például ismét megkérdőjeleződik a kurdok álltal. Az iraki hadsereg és a kurd Pesmerga csapatai között baljós összecsapásokról számoltak be Kirkuk városánál, az Irak területén élő kurd kisebbség egyik fővárosánál. A kurd állam kérdése ismét izzasztó kérdéssé válik az Amerikai Egyesült Államok számára, hiszen a kurdok az egyik legfőbb szövetségeseik a térségben, és az Iszlám Állam elleni harcok során jelentős területeket birtokolnak Irak és Szíria északi felében. Ugyanakkor, létjogosultságukat több egyéb szövetséges állam, többek között a NATO-tag Törökország is tagadja, amely miatt a Trump-adminisztráció ellenzi a kurd függetlenségről szóló népszavazást. A helyzetet bonyolítja az orosz, illetve iráni jelenlét a térség politikai palettáján.

French szerint a „Győzni és kivonulni” taktika nem működhet. Túl nagyok az ellentétek és túl nagy az ára annak, ha a helyzet háborúvá fajul. Itt az ideje, hogy az USA felfedezze a hosszútávú stratégiai beavatkozás előnyeit − írja.

Szemlézte: Kiss Bíborka