2017. március 13. 11:01 - Danube Institute

Befuthat a holland Donald Trump?

geert_wilders.jpg

Újabb választás, újabb iszlámellenes nacionalista – figyelemreméltó szőke frizurával. Még egy populista politikus okozhat meglepetéseket és ingathatja meg az elitet, illetve a fennálló hatalmi rendszert a szavazásokon. A hollandiai országos választásokat március 15-én tartják, a közvélemény-kutatások jelenleg szoros versenyt mutatnak, a hagyományos pártok mellé a radikális Szabadságpárt is felzárkózott. Stan A. Veuger a Foreign Affairsen megjelent elemzése bemutatja Geert Wilders és pártja felemelkedését.

A legutóbbi, 2012-es választások óta a holland kormány a jobbközép, liberális Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (VVD), valamin annak tradicionális ideológiai ellenpólusa, a balközép Munkapárt (PvdA) szövetségéből tevődik össze. A koalíciót a jelenleg hivatalban lévő miniszterelnök, a néppárti Mark Rutte vezeti, akinek mind ez idáig nem sikerült jelentős előnyre szert tennie a közvélemény-kutatásokon. Ezzel szemben Geert Wilderst, a Szabadságpárt (PVV) vezetőjét – „a kívülálló jelöltet” – jelentős figyelem övez, mivel sokan tekintenek úgy rá, mint a következő lehetséges Donald Trumpra. A felméréseken sikerült szorosan Rutte közelében maradnia, sőt, néhány korai közvélemény-kutatáson képes volt megelőzni is őt.

Wilders iszlámellenessége azonban még Trump nézeteinél is szélsőségesebbnek tekinthetők. Trumphoz hasonlóan Wilders politikai platformja is úgy törekszik a szavazatok maximalizálására, hogy nem rendelkezik koherens kormányzási vízióval – sőt, még annak látszatával sem. Vannak lényeges eltérések is, például Wilders karrierpolitikus, nem pedig celebritás-szerepben tetszeleg. A szabadságpárti politikus pályafutása akkor kezdődött, amikor jobbközép színekben bekerült a parlamentbe, ám a későbbiekben igencsak eltávolodott e mainstream politikai nézetektől.

Geert Wilders a főiskola befejezése helyett Frits Bolkestein stábjának munkatársa lett. Bolknstein, a Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért akkori vezetője arról ismeretes, hogy ő volt az első köztiszteletben álló személy, aki nyíltan kifejezte a multikulturalizmussal kapcsolatos aggályait. Az 1998-as választásokon vele együtt Wilders is bekerült a parlamentbe, szintén a Néppárt képviseletében. Karrierje ekkoriban gyorsan ívelt felfelé, ám a 2000-es évek eseményei megváltoztatták látásmódját. A szeptember 11-ei támadások, illetve Pim Fortuyn alig egy évvel későbbi meggyilkolása radikálisabbá tették Wilders gondolkodását.

Fortuyn egy nyíltan homoszexuális, populista politikus volt, akinek népszerűsége szélsebesen emelkedni kezdett a 2002-es választások előtt. Arról vált ismertté, hogy szokatlanul nyersen fejezte ki rosszalló véleményét az iszlám holland társadalomban betöltött szerepéről. Fortuyn jó esélyekkel indult a 2002-es országos választásokon, ám a szavazás előtt néhány nappal meggyilkolták. A Pim Fortuyn Listája (LPF) nevű újonnan alapított pártja 17 százalékot szerezve második helyen végzett, ezzel a holland politika legsikeresebb debütálását tudhatja magáénak. Más kérdés, hogy a szervezet a vezető halála után néhány hónappal szétesett. Fortuyn nemcsak zűrzavarosabbá tette a politikai életet, gyors népszerűsége arra engedett következtetni, hogy igény mutatkozott a populista, bevándorlásellenes „színes egyéniségekre”.

Lehetséges, hogy ez folytatódik Wilders-szel? A 2000-es években a politikus figyelme az iszlám szélsőségesek felé fordult, főként azután, hogy a Munkapárt korábbi tagja, az iszlámkritikus Ayaan Hirsi Ali csatlakozott a Néppárthoz, így Wilders kollegája lett a parlamentben. 2004-ben Wilders kivált a liberálisoktól, mert nyíltan ellenezte Törökország EU-csatlakozását, illetve a fejkendő-viselést is. Éppen ebben az időben történt a második terrormerénylet Hollandiában: egy marokkói származású férfi meggyilkolta Theo van Gogh filmrendezőt, aki akkoriban fejezte be közös filmjét Hirsi Alival, melynek témája az iszlám és a nők elleni erőszak volt.

Ebben az időben Wilders több halálos fenyegetést is kapott, a szigorú biztonsági intézkedések miatt elszigetelten élt. 2005-ben az Európai Unió tervezett alkotmányának sikertelen elfogadása lendületet adott Wildersnek, 2006-ban alapította meg a Szabadságpártot (PVV), melynek nyíltan ellenezte az európai integrációt, a bevándorlást, illetve az iszlámot. A 2006-os országos választásokon kilenc parlamenti helyet szerzett a százötven fős alsóházban.

Látható tehát, hogy a párt rendelkezik valós politikai múlttal – ellentétben Trumppal vagy a Brexit-pártiakkal. Wilders – eddigi – legnagyobb sikerét a közvetlenül a gazdasági válság beütése utáni választások hozták. A Szabadságpárt második helyen végzett a 2009-es európai parlamenti választásokon, a 2010-es országos választásokon pedig 24 helyet szerzett. A párt EU-, bevándorlás- és iszlámellenessége az évek során tovább fokozódott. Jócskán megelőzve Trumpot, Wilders javaslatot tett egy ügynökség létrehozására, amely nyomon követi a bevándorlókat, akik valamilyen bűnt követtek el. A politikus úgy tartja, hogy az iszlám nem egy vallás, hanem egy ideológia, ezért szorgalmazza a Korán betiltását, miközben látszólag a vallásszabadság mellett áll. Ellenzi az új mecsetek építését, a lakóövezetekben lévőket pedig bezáratná, ahogyan az iszlám iskolákat is, támogatná a fejkendők megadóztatását, ezenfelül többször is kijelentette, hogy „kevesebb marokkóit” akar Hollandiába. Az EU-s kérdéseket tekintve sokat változott álláspontja: az integráció mélyítésének elutasításáról a kilépés, vagyis a Nexit követelése felé mozdult el. Gazdaságpolitikai szemlélete az angolszász típusú klasszikus liberalizmus felől egyre inkább balra tolódott; ám alapvetően nem a gazdasági kérdések határozzák meg a párt programját.

A Szabadságpárt legnagyobb problémája a belső demokrácia hiánya: a Wilders által dominált párt célja egy egységes üzenet közvetítése, ám – Trumphoz hasonlóan – nehézségekbe ütközik számukra a megfelelő emberek megszerzése; emellett a párt folyamatosan botrányokba keverednek. Mindez azonban nem érinti túl mélyen Wilderst és támogatóit, míg a politikai paletta fennmaradó része meglehetősen töredezett körülötte. Korábban a Szabadságpárt a szavazatok nagyjából 10-15 százalékát tudta megszerezni, a 2017 elején készült közvélemény-kutatások eleinte népszerűsége növekedését mutatták, majd ahogyan a párt a wildersi retorikával kezdett kampányolni, úgy egyre inkább elfogadhatatlanná vált a nagyobb pártok számára. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a holland politikai élet visszatért volna nyugalmi állapotába, hiszen a választás után az is elképzelhető lehet, hogy öt különböző pártnak kell koalícióra lépnie, akik meglehetősen eltérő érdekekkel és célokkal rendelkeznek. Ilyen például az 50 felettiek pártja (50Plus), a Baloldali Zöldek (GL), az állatvédő párt (PvdD), egy török nacionalista párt (DENK), továbbá egy oroszbarát párt (Demokratikus Fórum). A bonyodalmas egyezkedés azonban egy olyan működőképes többséget hozhatna létre, amely nem a radikális politikák felé orientálódna, továbbá nem folytatódna az eltávolodás az EU-tól.

Szemlézte: Szalai Réka

komment
süti beállítások módosítása