Donald Trump egy február közepén tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a 2015-ben megkötött iráni atomegyezmény nem áll biztos lábakon. Az amerikai elnök február 3-án szankciókat is kiszabott Iránra, ezek következményét azonban nehéz előre megjósolni – véli Ross Harrison és Alex Vatanka a Foreign Affairs-ben.
Az iráni vezetés egyelőre úgy véli, hogy Trump intézkedései csupán fenyegetések, konkrét erőszakgyakorlást azonban nem eszközöl Irán ellen. A cikk szerzői szerint az Egyesült Államok elnökének kemény és határozott fellépése az üzleti életből átültetett stratégia lehet. Az adok-kapok alapokon nyugvó alkudozás, a határozott álláspont már a folyamat elején kifejezheti az üzletelő jártasságát, és a tárgyalási pozíció csorbulása nélkül is megvalósítható egy jól időzített visszalépés az előzetes, magabiztos pozícióból.
A külpolitika művészete azonban nem engedi meg az efféle rugalmas keretek alkalmazását. A határozott véleménytől való visszalépés a gyengeség és befolyásolhatóság jeleként mutatkozna.
Harrison és Vatanka szerint Trump kormányzatának óvatosan kell alakítania a kapcsolatokat az iszlám köztársasággal, mert könnyen az Egyesült Államoknak kedvezőtlen pozíció alakulhat ki. Az iráni vezetés jól tudja, hogy alkupozíciói nem sérültek sem az Egyesült Államokkal szemben, a Közel-Keleten sem; és Trump hangzatos fenyegetései csupán – ahogy a szerzők fogalmaznak – „hősködésnek” tudhatók be, amelyekkel Iránt behódolásra akarja kényszeríteni. A populista hozzáállás miatt kiszámíthatatlan külpolitikai játszmába kezdhet Irán. A két fél közti ellenségeskedés további fejtörést eredményezhet Trumpnak, ugyanis a közel-keleti országgal való romló viszony megkérdőjelezheti az amerikai elnök ígéretét, amelyet az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elpusztítására tett. Donald Trump jelenleg az Oroszországgal való stabil viszony kialakításában látja az ISIS felőrlését, ám Vlagyimir Putyin csupán légitámadásokkal gyengíti a szíriai központú iszlamistákat, a teljes sikerhez viszont Irán szárazföldi hadereje és síita milíciái szükségesek.
Irán jól érzékeli a nemzetközi közösség államainak tartózkodását attól, hogy az iszlám köztársasággal szemben feszültebb viszonyt alakítsanak ki. A szerzők szerint Washington ettől eltérően vélekedik, ugyanis a közel-keleti probléma részének, és nem a megoldás kulcsának tekintik Iránt. Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője februárban felhívta Washington figyelmét arra, hogy erősítse meg elköteleződését az iráni atomegyezmény mellett, az ezen túlmenő intézkedések azonban Irán ellenséges magatartását válthatják ki. Mogherini emlékeztetett az Európai Unió érdekeire az Iránnal való gazdasági és politikai kapcsolatok terén.
Donald Trump helyzete nem könnyű egy ilyen nemzetközi kapcsolatrendszerben. Az Egyesült Államoknak továbbra is a 2015-ös atomegyezmény szerint kell eljárnia, mert ez biztosítja azt, hogy Irán 15 évig nem állíthat elő atomfegyvert. Ugyanakkor pedig korlátozni és formálni kellene Irán politikai terjeszkedését a Közel-Keleten.
Mindezek megoldásához okos külpolitikai taktikázás során juthat el az USA. A szerzők úgy vélik, hogy az elmúlt közel négy évtizedben Irán felül tudott kerekedni az Egyesült Államok szankcióin, ám az USA vezette nemzetközi koalíció nyomásgyakorlása érzékenyebben tudja érinteni Irán gazdaságát és politikai törekvéseit.
Ezért köttetett meg az atomegyezmény is multilaterális szinten. Az Európai Unió jelenleg baráti viszonyt igyekszik kialakítani az iráni vezetéssel, és a jövőben ebből előnyt is kovácsolhat. Emellett az EU-nak meg kell győznie Trumpot, hogy kötelezze el magát mind az Európai Unió, mind a NATO mellett. Az egyeztetett stratégia kialakítása pedig hatékony nyomásgyakorlást eredményezhet Irán Közel-Keleten folytatott politikai irányultságára.
A jelek mind afelé mutatnak, hogy Donald Trumpnak a szövetségen keresztüli problémakezelés jelentheti a leghatékonyabb módot Irán sakkban tartására, valamint az Iszlám Állam eltörlésére a közel-keleti összetett helyzetben.
Szemlézte: Pastrovics Martin
