Nagy médiacirkusz robbant ki Kanadában Mike Duffy szenátor felmentése körül. Három éve tart a huzavona a szenátor személye körül, melynek végül Charles Vaillancourt bíró vetett véget, visszaengedve a szenátusba minden jogával és privilégiumával együtt, ugyanabba a státuszba, amelyben kollégái is tevékenykednek.
Miután Duffy 2013-ban lemondott arról, hogy a konzervatívok táborát erősítse, függetlenként folytatta tovább munkáját a Prince Edward sziget képviselőjeként. Ez a tevékenysége addig tartott, amíg a szenátus szavazás útján fel nem függesztette fizetését két évre, súlyos szabálysértései miatt. 2014-ben 31 bűncselekményt varrtak a nyakába, beleértve a csalást, a bizalommal való visszaélést és megvesztegetést. A bíróság ez év április 21-én felülvizsgálta a vádakat, majd felmentette és visszahelyeztette pozíciójába minden korábbi privilégiumával együtt.
A tárgyalás végkimenetelét eldöntő ontariói Vaillancourt bíró meglátása szerint a vádlott hiányosságai pusztán alkalmiak voltak, és kényszerítés, valamint fenyegetés áldozata lett. Nigel Wright, a volt miniszterelnök, Stephen Harper vezérkari főnöke szerinte nagyban hozzájárult a történtekhez. „Nigel Wright és az ő csapata” – ahogy Vaillancourt leírta őket, úgy játszott a szenátorokkal, akár a sakkfigurákkal, tologatva őket jobbra-balra. Emellett úgy gondolja, Duffy „elhasznált” költségei nem lépték át a büntethetőség határát, a szenátus közigazgatási szabályozásai ugyanis megengedik az ilyenfajta kiadásokat. Több kérdéses részlet van az ügyben és olyan fizetett utak, melyekre a szenátor nem prezentált semmilyen reális indokot − legyen az egy vancouveri családi út, vagy egy irodai önkéntesnek szervezett 500 dolláros kiadás.
A bíró válasza ezekre a kérdésekre az volt, hogy „hagyjuk a költségvetési analízist” és „nem a bíróság feladata, hogy megszabja a szenátusi szabályokat és politikákat”. Ezeket a kihágásokat egy „epizódnak” titulálta a rossz döntések sorozata közül, melyek azonban nem tartoznak a bűncselekmény témakörébe. A bíró úgy értékeli, hogy a szenátor szándékai mindvégig becsületesek voltak, és ha hibát követett el, az csak véletlenül történt. Talán rossz döntés volt, hogy felhasználta a közpénzeket, de a többi szenátornak kellett valamit volna tennie az ügy érdekében.
Vaillancourt nehezményezte a szenátus szabályainak hanyagságát is, amik lehetővé teszik ilyenfajta „hibák” elkövetését. Amit Duffy tett, az mind védhető cselekmény volt, és most már javulást is lát a rendszerben, hiszen változtatásokat hoztak a szenátus szabályosabb működése érdekében. Donald Bayne, Duffy védőügyvédje szintén a vádlott mellé állt: „A politikai, közéleti figurák szintén jogosultak az igazságos eljárásra. Azt mondhatnám, Mr. Duffy az elmúlt két és fél-három évben több nyilvános megaláztatásnak volt kitéve, mint bármely kanadai a történelemben”.
Sokan azonban úgy vélik, a szenátor körül kialakult felhajtás, amit „The Duffy Saga” néven kereszteltek el, nem csupán egy feslett szenátor és egy tehetséges védőügyvéd, valamint egy gátlástalan miniszterelnöki hivatal története, hanem tökéletes példája annak, hogy a politikai vezetőség miképp tudja a kihágásokat megúszni. Duffy most már olyan hírhedtségnek örvend, hogy a Kanadai Adófizetők Szövetsége egy három emelet magas, képére alkotott figurát fújatott fel a parlament alatt, melynek megvásárlására már jelentkező is van.
Szemlézte: Mészár Kata
