Napjainkban rengeteg cikk és nyilatkozat szól a fasizmus ideájának rohamos elterjedéséről szól, ami Európa és az Egyesült Államok stabilitását fenyegeti. Vajon mennyire értelmezzük jól manapság ezt a fogalmat és mégis honnan ered? A tévhitek eloszlatása érdekében George Friedman, a Geopolitical Futures cikkében igyekezett tisztázni a félreértéseket.
A fasizmus felemelkedésének délibábja abból a problémából származik, hogy nincs tisztázva, mit is jelent ez a terminus, és az sem, hogy ez nem egyenlő a nacionalizmussal. A multinacionális birodalmak és hatalmak ellen való lázadás gyökerei egészen az amerikai és francia forradalmakig nyúlnak vissza, amelyek később nacionalista felkelések tömkelegéhez vezettek az 1848-as Európában. Az uralkodó dinasztiák önkényuralma és az alapvető emberi jogok védelme – mint nemzeti önrendelkezés és polgárok joga – vezetett ehhez az ellenálláshoz. A korabeli hatalmak megdöntéséből születtek a nemzetállamok. Manapság a nemzetállam egyre erősebben képviselteti magát olyan multinacionális intézményekkel szemben, mint az Európai Unió, vagy olyan kereskedelmi szerződések ellenében, amelyek a nemzeti érdekekkel szemben állónak tűnnek.
Azonban a jelenségnek semmi köze sincs a fasizmushoz. Két fundamentális különbség: az önrendelkezés eleve nem univerzális jogként létezik a fasiszták szerint. A másik elem a belső irányítás felfogása. Egy liberális nacionalista rendszerben elfogadott, hogy a hatalom kézben tartásához szükség van a vezető rendszeres, nép által történő kiválasztására. Arra is szükség van, hogy létezzen egy ellenzék, amely élhet azzal a jogával, hogy felszólaljon, pártokat alakítson, amelyek ellentétes érdekeket képviselnek. A választott vezető az állampolgárok nevében irányít, tehát a nép joga megvan ahhoz, hogy saját magát kormányozza e mechanizmus útján. Ezzel ellentétben egy fasiszta berendezkedés esetén a vezetők képviselték ugyan a népet, de nem voltak felelősek nekik semmiért. A lényeg a diktátor ideológiája, amely saját akarata útján emelkedik fel. Aki ellene tesz, az megbűnhődik, ellentétes kritikát nem fogad el, ellenzéke sincs. A választások, a szólásszabadság és a gyülekezési jog ki vannak zárva.
És hogy visszakanyarodjunk az aktuális kérdésekhez, a fent leírtak tükrében jól látszik, hogy például a manapság felmerülő brit uniós elszakadás kérdése, az anti-migrációs politikák, vagy akár a protekcionista szervezkedések semmilyen összefüggésben nem állnak a fasizmussal. A liberális demokráciával inkább, hiszen olyan alapvető elemek erősödnek meg, mint a nemzetállam és a nemzeti önrendelkezés elve. Emellett le kell szögezni, hogy egy ilyen rendszer nem diktálja egy országnak sem, hogy egy multinacionális szervezet tagja legyen, fogadja vagy zárja ki a migránsokat. Ezek emberek által hozott döntések, amelyek lehetnek balgák vagy bölcsek, meghozataluk a polgárok kezében van, hiszen a képviselőt ők választották.
A jelenleg tapasztalható nacionalizmus, amely Európában utat tört magának, az európai intézmények akadozó működésének köszönhető: nyolc évvel 2008 után a kontinens még mindig nem oldotta meg a gazdasági problémáit, egy évvel a tömeges migráció megindulása óta még mindig nincs koherens és hatékony politika, amely foglalkozna a kérdéssel. Ezek tükrében nem kell csodálkozni, hogy néhány országban felmerül a kérdés, akarnak-e ezeknek a szerveződéseknek részei lenni egyáltalán. És így az sem meglepő, hogy a szintén fasisztának bélyegzett Donald Trump, amerikai elnökjelölt megkérdőjelezi a NATO létjogosultságát vagy a szabad kereskedelmet a maga ellenszenves, de lényegre törő stílusában.
Manapság olyan világot élünk, ahol aki a mai rendszer katonáit kritizálja, az fasiszta. Lehet, hogy néhányan, akik euroszkeptikusként vagy migráció-ellenesként lépnek fel, valóban azok, de érdemes megjegyezni, hogy a fasizmus jóval több, mint holmi rasszizmus. Az igazi fasizmus pedig a náci Németországból származik, abszolút engedelmességet fogadva és hatalmat adva a vezetőnek. Látszik egy visszafordulás az államokban a nacionalista eszmék felé, de ez nem összekeverendő más fogalmakkal − írja George Friedman.
Szemlézte: Mészár Kata
