2016. március 25. 08:01 - Danube Institute

Sokba kerülhet a brit gazdaságnak a Brexit

brexit_4.jpg

Az elmúlt időszak vitáit Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépéséről mindeközben a maradáspárti hangok erősödése jellemezte.

Brexit-ellenes érvek

John Major, az ország 1990 és 1997 közötti konzervatív miniszterelnöke a Telegraph-ban az unió elhagyásának kockázatairól értekezik. A politikus szerint az ellenérveket és potenciális kockázatokat nem lehet markáns retorikai szólamokkal elintézni − figyelembe kell venni az olyan szereplők véleményét, mint a jegybankelnök, a legtekintélyesebb professzorok és kutatók, illetve a kis- és nagyvállalkozások többsége. Major szerint a kilépés hatásainak mértékét − legyenek azok negatívak vagy pozitívak − nehéz megbecsülni. Ő mindezzel együtt egyértelműen a maradás mellett áll − szerinte Nagy-Britannia a történelmi nagyságát csak az EU tagjaként őrizheti meg vagy növelheti. „Sorsszerű döntés lesz: Nagy-Britannia vagy kis Britannia” −  sommázza álláspontját.

Mindeközben megjelent egy a Brit Ipari Konföderáció által megrendelt tanulmány, amely szintén a kilépés kockázatait és hatásait igyekszik számba venni. A PriceWaterhouseCooper által készített jelentés szerint a kilépés 2020-ig mintegy 100 milliárd fontba és 950 ezer állásba kerülne Nagy-Britanniában. A dokumentum két kilépési forgatókönyvet is számba vesz. Amennyiben Nagy-Britannia a kilépése után szabadkereskedelmi egyezményt kötne az EU-val, akkor reál GDP-je 2020-ban 0,8 százalékkal lenne alacsonyabb az EU-tagjaként elérhető nemzeti összterméknél. A szabadkereskedelmi egyezmény hiánya esetén ugyanakkor az olló kinyílna: az az EU tagsághoz viszonyított értékhez képest 2,7 százalékos elmaradást jósolnak.

Nagy-Britannia maradását szorgalmazó véleménycikket közölt a Los Angeles Times is. Douglas Alexander, a Harvard University's Kennedy School kutatója szerint a Brexit politikai értelemben ártana az Egyesült Államoknak is, hiszen praktikusan az ország legfontosabb európai szövetségesének elszigetelődését jelentené a kontinens politikájától. Az ügy súlyosságát Alexander szerint az is mutatja, hogy már Barack Obama elnök is az Egyesült Királyságba való látogatást és a közvetett beavatkozást fontolgatja.

Viták a társasági adóról

Caroline Keenan, az ASM számviteli cég szakértője a BBC-nek nyilatkozva Észak-Írország szempontjából kritizálta a brit társasági adó tervezett, 17 százalékra való csökkentését. A szakértő szerint ez veszélyeztetheti Észak-Írország külfölditőke-vonzóképességét, amely nagyban az Egyesült Királyságban egyedien alacsony, 12.5 százalékos kulcsra épül. A többi területen alkalmazott kulcs csökkenése és közeledése e stratégiát veszélyezteti − mondja Keenan.

Mi lesz a kutatóhajó neve?

Egyre több esély van arra, hogy RRS Boaty McBoatface-nek nevezzék el az Egyesült Királyság egyik kutatóhajóját, amely az északi sarkkörön túl tevékenykedik. A királyi flotta tagjának e vicces elnevezése azért lehetséges, mert az eredetileg nem túl vonzó NPVR névre hallgató hajó átnevezését demokratikusan, az interneten keresztül intézik. Ezen az oldalon bárki szavazhat az elnevezésről.

Zulik Ákos

komment
süti beállítások módosítása