Egy meg nem nevezett ENSZ-diplomata szerint Oroszországot és bizonyos nyugati hatalmakat egyre jobban foglalkoztatja egy szövetségi hatalmi struktúra kialakítása a háború utáni Szíriában. A szövetségi kormányzás megoldás lehet különböző nemzetek, etnikai és politikai csoportok integrálására, így gyakran kerül elő béketárgyalásokon, de ebben az esetben már az említése is komplikációkhoz vezet – írja Michael Meyer-Resende a Foreign Policy-ben.

Nemrég jelentették be a szíriai kurdok is, hogy az ország északi részén irányításuk alatt lévő területeket át fogják alakítani egy szövetségi régióvá, amely az egész országnak példát fog mutatni független, decentralizált kormányzásból. Oroszország arra láthat lehetőséget a szövetségi kormányzás kapcsán, hogy szövetségese, az Aszad-rezsim megőrizhesse hatalmának legalább egy részét, és így Moszkva is az országban lévő létesítményeit, mint a tartuszi haditengerészeti bázis. A nyugati hatalmaknak úgy tűnhet, hogy csak a szövetségi kormányzással kerülhető el az évek óta több harcoló frakcióra szakadt ország széthullása.

Meyer-Resende viszont a szövetségi rendszer veszélyeire figyelmeztet. Ha túl nagy önállóságot kapnak a regionális kormányzatok, az meg is gyorsíthatja a széthullást. Líbiában például Kadhafi halála után több csoport is szövetségiként vagy szövetségi-ellenesként definiálta magát. Szembenállásuk megnehezíti az alkotmányírási folyamatot és hozzájárult a jelenleg is tartó harcok kirobbanásához, holott egyik csoport sem javasol igazi szövetségi államberendezkedést.

Ukrajna is alkalmas lenne szövetségi kormányzásra, legalábbis a méretét tekintve, de a politikai helyzet ellene szól. A Krím-félsziget a szövetségi kormányzásra jellemző viszonylagos autonómiát élvezett, mielőtt Oroszország megszállta, és Moszkva most is az ország többi részének föderalizálását követeli. Ukrajnában tehát egyértelműen az oroszbarát politikával kapcsolódott össze a szövetségi kormányzás gondolata, és ezért egyöntetűen elutasításra került az ötlet.

Líbia és Ukrajna példáin látszik, hogy a szövetségi kormányzás erős érzelmi reakciókat válthat ki. Ráadásul a szövetségi kormány elkerülhetetlenül újabb határok felrajzolásához vezetne, és a szíriaiak félnek attól, hogy ezek ott húzódnának, ahol jelenleg a frontvonalak. Ha pedig az USA vagy Oroszország húzná meg az új határokat, az még rosszabb asszociációkhoz vezet, hiszen sokak szerint a körzet jelenlegi konfliktusaihoz is nagyban hozzájárultak az 1916-ban szintén nagyhatalmak által rajzolt Sykes-Picot határok.

Meyer-Resende azt javasolja, hogy, mint például Spanyolországban vagy Dél-Afrikában, ahol szintén nagy a feszültség a regionális és nemzeti kormányzás között, az alkotmány kerülje el a kormányzási forma megnevezését. Címkék helyett konkrét kormányzási terveket kellene ütköztetni és megfogható problémákat megvitatni, ami meg fogja könnyíteni az alkotmány elfogadtatását is a szíriai néppel, akik az elkészült szövegről referendumon fognak dönteni.

Daniel Corsano