Február 19-én az USA légicsapást hajtott végre az Iszlám Állam egyik líbiai kiképzőtábora ellen, több tucat harcost és két ott fogva tartott szerb diplomatát megölve. Az akció egy évek óta tartó informális háború része, amely ugyan elér elszigetelt sikereket, de önmagában nem fog változást hozni a régióban – írja Mattia Toaldo a Foreign Policy-ban.
Amióta a NATO és az Arab Liga 2011-ben először avatkozott be Líbiában, ami végül Kadhafi bukásához vezetett, az országban polgárháborús állapotok uralkodnak. Jelenleg két frakció harcol a vezetésért: a főleg iszlamista milíciákból álló Líbiai Hajnal (Libyan Dawn) és az anti-iszlamista Méltóság Hadművelet (Operation Dignity) Kalifa Haftar tábornok vezetésével. A két oldal nyílt háborúban áll, amióta 2014 nyarán az Iszlám Állam is belépett a képbe. Az IS először a keleti Derna várost foglalta el és jelenleg körülbelül háromszáz kilométernyi földközi-tengeri partvidéket ural.
Líbiának jelenleg három kormánya van, három különböző városban: a fővárost, Tripolit a Líbiai Hajnal irányítja, Tobrukban van a Haftarhoz közel álló nemzetközileg elfogadott parlament és Marokkóban a nemzetközileg elfogadott elnöki tanács. Faiez Serraj miniszterelnök vezetésével. Az ENSZ hiába próbálja közelebb hozni egymáshoz a rivális frakciókat, miközben az Iszlám Állam befolyása növekszik az ellenőrzésük alól kiszorult területeken. Líbia már a terrorszervezet harmadik központjának tekinthető Irak és Szíria után, és a polgárháborús helyzet miatt más dzsihadista csoportok is megvetették a lábukat.
Az USA az elmúlt hónapokban felvette a kapcsolatot helyi milíciákkal és taktikai légicsapásokkal igyekezett megneheziteni a dzsihadisták terjeszkedését, mely során novemberben Dernában életét vesztette Abu Nabil, az Iszlám Állam helyi vezetője. Ezek sorába illik a február 19-i légicsapás is. A Pentagon Líbiát öt legfontosabb afrikai frontja között tartja számon. Az akciók Toaldo szerint − hasonlóan a korábbi, limitált katonai beavatkozásokhoz, mint például az Al Kaida elleni offenzíva Jemenben − nem fognak tartós eredményt hozni, mivel nem a problémára, pusztán annak tüneteire fókuszálnak. A Pentagon az Iszlám Állam helyi csapataival foglalkozik, amelyek jelenléte azonban csak tünete a tényleges problémának, a líbiai polgárháborúnak. Ahhoz, hogy a katonai akciók eredményeket hozzanak, átgondolt politikai stratégiának kell mögöttük állnia, amely egyelőre hiányozni látszik.
Az óvatos beavatkozás egyik oka az, hogy az ENSZ alapokmányának 51. cikkelye közvetlen veszélyforrások elleni, önvédelmi célú támadásként engedélyez ilyen akciókat, tehát nem igényelnek hadüzenetet, ENSZ-határozatot vagy parlamenti szavazást. Az USA védelmi minisztériumában többen kampányolnak határozottabb beavatkozásért, amely valahogy úgy nézhetne ki, mint ami most Irakban és Szíriában történik: célzott csapások helyett sorozatos támadásokkal legyengíteni és elpusztítani az Iszlám Állam teljes infrastruktúráját. Toaldo szerint azonban, akárcsak Szíriában, az erősebb katonai fellépés nem érne semmit az Iszlám Állam ellen harcoló helyi erők közötti konszenzus nélkül.
Az ENSZ biztonsági tanácsának 2259. határozatának 12. pontja értelmében egy ilyen beavatkozáshoz a líbiai kormány engedélyére van szükség. Nincs azonban arra utaló jel, hogy Serraj kormányának, amely azért küzd, hogy a tobruki parlament elismerje, ilyen szándéka lenne. Ez a jogi akadály eltűnne vészhelyzet esetén, mint például egy Líbiából érkező terrortámadás vagy egy nagyobb offenzíva, például az olaj- és földgázlelőhelyek ellen. Az Iszlám Állam azonban már nem csak elszigetelt csoportokból áll: szervezettsége növekszik és rohamosan terjeszkedik. Egy tartós megoldáshoz a kormányzás nélküli területek visszaszorítására van szükség, ami viszont csak akkor érhető el, ha az Iszlám Állam ellen küzdő frakciók feladják a belharcot.
Az erősebb nyugati katonai beavatkozás politikai stratégia nélkül azonban Toaldo szerint épp az ellenkezőjére ösztönözné a helyi erőket. Szerinte az ENSZ-nek először konszenzust kell létrehoznia Líbiában, majd közös erővel, de líbiai vezetéssel visszaszorítani az Iszlám Államot.
Daniel Corsano
