2024. augusztus 08. 07:00 - Danube Institute

Súlyosbodik a helyzet Afrika szívében

Kongói Demokratikus Köztársaság és a szélsőséges fegyveres mozgalom, az M23 közti háború Ruanda segítségével új szintekre emelkedhet.

shutterstock_1823009264_1.jpg

Januárban több, mint 1000 ruandai katona lépett át Kelet-Kongóba, aminek következtében jelentősen bővült az eddig M23 által elfoglalt területek nagysága. A három éve tartó konfliktusban Ruanda támogatása a tuszi vezetésű milícia iránt sosem volt kétséges: gyanúsan fejlett hadieszközök jelentek meg a csatatéren, illetve drónfelvételek bizonyítják, hogy ruandai katonák keltek át a kongói határon. Ruanda kormánya korábban erősen tagadta az M23 támogatását. Ami változott, hogy most már sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja csapatainak jelenlétét Kongóban. 

Azonban egy új, júliusban publikált ENSZ-szakértői jelentés azt sugallja, hogy Ruanda beavatkozásának mértéke sokkal nagyobb, mint korábban hitték.

A ENSZ-szakértői jelentés két fontos tényezőre hívja fel a figyelmet. Jelenleg 3-4 ezer ruandai katona tartózkodhat a Kongó Észak-Kivu tartományában, ahol az összecsapások többsége történik. Sőt, a folyamatos növekedés miatt, jelenleg több ruandai katona tartózkodhat Kongóban, mint amekkora a konfliktust kezdeményező milícia, az M23.

A helyzetet tovább bonyolítja Uganda beavatkozása, amely szintén a háttérben próbál együttműködni az M23-mal. Ugyan nem hivatalosan, de Uganda hadserege és hírszerzési tisztjei szoros kapcsolatot tartanak fenn a lázadókkal. Uganda kormányzata azt is lehetővé tette, hogy a ruandai és M23-as csapatok az ország területén keresztül lépjenek be Kelet-Kongóba, számolt be a jelentés.

A kongói kormányzat többszöri egyeztetés után arra jutott, hogy nincs szükség az ENSZ-békefenntartó katonáira, ezért 2024 év végére előreláthatólag elhagyják az országot. A hadierő pótlására Kongó szövetségese, Dél-Afrika vállalkozott, amely már most hozzájárul katonai erővel a kongói csapatok erejéhez.

A ruandai segítség hozzájárult az M23 hatalmas területi nyereségeihez: a ruandai erők és az M23 nagyjából 70%-kal több területet ellenőriztek márciusban, mint tavaly novemberben, beleértve Rubayát, a világ egyik legfontosabb koltánbányáját. Azóta még több területet hódítottak meg, például június végén elfoglalták Kanyabayonát, egy stratégiai hegytető várost. A jövőben még több területi nyereségre lehet számítani, annak ellenére, hogy Ruanda társadalmi, földrajzi és gazdasági értelemben is kisebb, mint Kongó.

Az M23 legutóbbi területszerzése nagyban erősíti a tárgyalási pozícióját. A csoport 2021 végén indította kampányát, azzal vádolva Félix Tshisekedit, Kongó elnökét, hogy figyelmen kívül hagyta a korábbi békemegállapodást. Azonban a béketárgyalások közel sem aktuálisak már.

Egyrészről politikailag kedvezőtlen lenne az államfő számára, ha elfogadná a lázadók legújabb követeléseit, másrészről nagyon úgy tűnik ennek a konfliktusnak csak is az egyik fél győzelmével lehet vége.

A háború vége még messze van, az összecsapások száma várhatóan növekszik a közeljövőben, ez részben az újonnan érdekelté vált országoknak köszönhető, illetve az ez által fejlődőbb és növekőbb hadseregek. Mindkét fél számára a területszerzés lenne a legfontosabb, elsősorban az ott található értékes nyersanyagok miatt. 

kongogdp.png

Forrás: Statista

Amennyiben Kongónak sikerül stabilizálni a belföldi politikai helyzetét, illetve befejeznie a Ruandával folytatott háborút, a diagramon látható növekedési ütemet érheti el.

Szemlézte: Balogh Péter

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása