2023. október 20. 16:00 - Danube Institute

Lengyelország választott: új miniszterelnök a láthatáron?

2023. október 15-én tartották a lengyel parlamenti és önkormányzati választásokat. Bár a kormányon lévő PiS szerezte meg a legtöbb szavazatot, mégis a jelentős támogatottsággal rendelkező ellenzéki pártok szerezhetnek többséget a Szejmben.

shutterstock_2373062617.jpg

Már hónapokkal ezelőtt lehetett tudni, hogy mindkét lengyelországi politikai tömb komoly küzdelemre számít. A felfokozott kampányidőszakban mindkét politikai csoportosulás, vagyis a PiS és a PO is igyekezett mozgósítani a szavazótáborát. Előbbi, a politikai spektrumon elfoglalt helyéből is adódóan a konzervatív, utóbbi pedig a jelenlegi kormánypárt tevékenységét nem támogató, új irányvonalat követelő választópolgárokra támaszkodott. Az emberek mozgósítása olyan jól sikerült a lengyel politikusoknak, hogy

a rendszerváltoztatás (1989) óta nem volt ilyen magas az urnákhoz járulók száma.

A szavazásra jogosultak 72,9%-a adott le szavazatot, amely kisebb-nagyobb bonyodalmakhoz vezetett. A választási bizottság a hatalmas részvételi arány miatt engedélyezte a határidőn túli szavazatot azoknak, akik a tervezett urnazárás előtt álltak sorba.

A szavazatok összeszámlálása sem zajlott zökkenőmentesen: az említett változások miatt még másnap reggel és délelőtt sem lehetett semmi pontosat mondani az eredményekről. A közvélemény csak az Ipsos exit-polljából, illetve a lengyel választási hivatal részeredményeiből tudott következtetni a végleges eredményekre. Az Ipsos közvéleménykutatása azt mutatta, hogy a jelenlegi kormánypárt fog győzni, a részeredmények ismertetésénél 40%-nál is magasabb támogatottsággal, azonban ez folyamatosan csökkent, amig a Donald Tusk volt miniszterelnök által vezetett PO folyamatosan erősödött. Az összes szavazat feldolgozásánál az eredmények így alakultak: PiS 35,38%, KO (Polgári Koalíció) 30,70%, Harmadik Út 14,42%, Baloldal 8,61%, Konföderáció pedig 7,16%. Az alábbi ábra azt mutatja, hogy a 460 fős Szejmben a pártoknak várhatóan mennyi mandátuma lesz.

 

 

A szakértők szerint tehát

nagy eséllyel Donald Tusk lesz ismét a lengyel miniszterelnök.

Ez Magyarország számára azért egy lényegi kérdés, mert Orbán Viktor viszonya egyáltalán nem nevezhető barátinak az Európai Néppárt politikusával és egykori elnökével. 

Tusk miniszterelnöksége tehát komoly kihívás elé állíthatja a magyar kormányt, amely két út közül választhat. Az egyik, hogy nem próbálja rendezni a viszonyt a jobbközép-liberális PO-val, ebben az esetben Magyarország elveszítheti az egyik legkomolyabb szövetségesét. A másik pedig, hogy a pragmatikus külkapcsolatok alapján, a kölcsönös előnyök figyelembevételével rendezi a viszonyt Tuskkal. Ugyanakkor ezt könnyebb megfogalmazni, mint véghezvinni, mivel a két politikus között elmérgesedett viszony mellett az Európai Parlamentben is viták alakulhatnak ki a jelenleg pártcsalád nélküli Fidesz és a Néppárt között.

A jelenlegi kormánypárttal szemben kifejezetten jó eredményeket elérő, Tusk-féle ellenzéki koalíció azonban nem csak a magyar-lengyel kapcsolatokban hozhat változást. Tusk 2014-2019 között volt az Európai Tanács elnöke, és kampányának középpontjában is az állt, hogy

 

megválasztása esetén felszabadítja az eddig visszatartott EU-s forrásokat.

Mivel Lengyelország - Magyarországhoz hasonlóan - még mindig nem kapta meg ezeket a pénzeket, így ha hozzájut ezekhez, annak a magyar belpolitikára nézve is komoly hatásai lehetnek.

Összegezve, a lengyel választások komoly változásokat idézhetnek elő mind Közép-Kelet Európában, mint az Európai Unión belül. Azonban ezekről a lehetőségekről csak feltételes módban lehet beszélni. A jelenlegi államfő,

Andrzej Duda minden bizonnyal a legtöbb szavazatot kapott PiS-t fogja felkérni, hogy kezdjenek koalíciós tárgyalásokba,

majd azok sikertelensége esetén lehet szó Tusk koalíciós kormányalakításáról. Egyelőre tehát az itt felvázolt forgatókönyvek csak lehetőségek, biztosat csak egy esetleges kormányalakítás után lehet mondani.

Írta: Ferencz Attila Norbert

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása