2022. január 27. 16:00 - Danube Institute

A Republikánus Párt új erősségei lehetnek a latínó szavazók

Miközben a Demokrata Párt majdhogynem garantáltnak veszi a nem fehér szavazók voksait, a Republikánus Párt megvetette a lábát a latínók körében, és nemcsak dezinformáció segítségével - ismeri el a New York Times.

republikanuslatinok_nyito.jpg
Mint arról a 2020-as választások után írtunk, a Demokrata Pártban sokkot váltott ki a latínók elfordulása a baloldaltól. Egyes területek, például Texas határmenti megyéi éppen a nagyszámú spanyolajkú, vagy legalábbis latin-amerikai eredetű szavazóközösség jelenléte miatt fordultak republikánussá és Texasban, valamint Floridában is a vártnál nagyobb arányú győzelmeket szolgáltattak Trump akkori elnök pártjának. A demokraták azonban továbbra sem reagáltak lényegileg az új kihívásra - írja Geraldo L. Cadava, aki éppen 2020-ban jelentkezett nagyszerű monográfiával a latínó republikánusok történetéről. Miközben 2020-ban Barack Obama még közelebb járt a megoldáshoz, amikor a latínók vallásosságának tulajdonította „hibás” szavazataikat, Cadava szerint a mai amerikai baloldal egyszerűen a republikánusok aknamunkáját teszi felelőssé a latínók elfordulásáért. Ezzel ugyan saját törzsszavazói előtt még sötétebb színben tudja lefesteni a konzervatív oldalt, de nem tesz semmit annak érdekében, hogy a valós problémára reagáljon. Az, hogy újabb komoly összegeket és erőforrásokat utal ki a latínó szavazók elérésére, szintén zsákutca.

Nem azzal van ugyanis a probléma, hogy a demokraták „jó” üzenetei nem jutnak el megfelelő erővel a szavazókhoz, hanem hogy ezek a szavazók egyszerűen más üzeneteket tartanak vonzónak.

A republikánusok jelszavai, programpontjai közül különösen erősnek tartja Cadava a szülők autoritásának hangsúlyozását – az állami oktatási rendszer helyett - amely nemrég Virginiában komoly eleme volt a győztes republikánus kormányzói kampánynak. Ezenkívül

sok latínót vonzanak az egyéni boldogulás, előbbrejutás, gazdagodás hagyományos amerikai jelszavai.

Ezeket az embereket nyilvánvalóan vonzza, ha egy politikai erő pozitív ígéreteket tesz feléjük, de kevésbé érzékenyek a szociális igazságosság üzeneteire, mint az új előmeneteli lehetőségek felvillantására. Így például jónak találják a „szerződéses iskolák” rendszerét, annak ellenére, hogy ezek nem minden gyerek számára elérhetőek. Ehelyett arra koncentrálnak, hogy ezek gyakran magasabb színvonalú oktatást kínálnak az állami iskoláknál. Ugyanígy az illegális migráció kapcsán sem engedékenyek: kevésbé foglalkoztatja őket a javarészt szintén latínó bevándorlók sorsa, mint az esetleges közbiztonsági kockázatok és a szociális ellátórendszerre nehezedő plusz teher. A demokraták tehát ezeket a szavazókat inkább hagyományos, centrista üzenetekkel tudják megszólítani, és olyan intézkedésekkel, amelyek a kapitalista előbbrejutás lehetőségeit kínálják fel, írja Cadava.

Összességében a latínók cáfolják a Demokrata Párt „demográfiai előnyének” mítoszát, amely szerint a fehér lakosság arányával csökken majd a Republikánus Párt szavazóinak bázisa. Ezenkívül azzal, hogy a kultúrharc kérdéseire és a politikusok személyiségére való koncentrálás helyett nagyon konkrét társadalmi-gazdasági ügyek mentén szavaznak, lehetőségük van észhez téríteni az amerikai politika mindkét oldalát, hogy azok ismét igyekezzenek valós, megfogható, konkrét ügyekben elfoglalt álláspontokkal megnyerni a jövő amerikai választóját.

Szemlézte: Farkas Dániel

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!

komment
süti beállítások módosítása