2021. december 01. 16:00 - Danube Institute

Az egyházi iskolákat támadja a holland baloldal

Hollandiában a helyi baloldal az LMBTQ közösség és az egyenlőség nevében nemrég az egyházi iskolákat kezdte ostromolni, mondván ezen intézmények eddigi gyakorlata kirekeszti a szexuális kisebbségeket – számol be róla az egyik holland református lap.

hollandbal_nyito.jpg

A holland alkotmány 23. cikke szerint a vallási és egyházi iskolák ugyanolyan státusszal rendelkeznek, mint a világi intézmények, azaz ugyanazon szabályoknak kell rájuk vonatkozniuk is. A helyi baloldal azonban nem először veszi célkeresztbe „csak” az egyházi iskolákat, mondván tevékenységük kirekesztéshez vezethet. A Benelux államban ugyanis ezen intézmények egy úgynevezett „identitási nyilatkozatot” kérhetnek a gyerekeiket beíratni kívánó szülőktől, melyben szerepel, hogy a tanuló vallása megegyezik az iskoláéval.

Ez a gyakorlat azonban rendkívül kirekesztő a radikális, szélsőbaloldali Szocialista Párt (Socialistische Partij -SP) szerint,

így egy nemrég megfogalmazott indítványuk alapján a kormánynak be kellene tiltania az „identitási nyilatkozatokat”. A holland alsóházban, a Tweede Kamer-ben az indítványt meg is szavazta a balliberális többség. A szocialisták mellett a helyi Munkáspárt és az akkor még kormányzásra készülő zöldek támogatták, valamint egy „hiba” miatt a kereszténydemokrata CDA is. Ellene voksolt a teljes jobboldal a Keresztény Uniótól a református SGP-n keresztül.

Maga a kezdeményezés nem kötelező erejű, azaz a liberális kormány oldalán pattog a labda, hogy mit kezd majd vele. Az indítványt benyújtó szocialista Peter Kwint szerint azonban egy nagyon fontos lépés, amiről már évek óta tárgyalnak.

A baloldallal azonban joggal nem értenek egyet a vallási szervezetek és a vallási kötődésű pártok.

hollandbal_belso.jpg
Az SGP (Staatkundig Gereformeerde Partij - Református Politikai Párt) szerint ugyanis ez egy támadás az iskolák alapvető jogai ellen, amely erősen érinti ezen intézmények „irányát és szervezetét”. Roelof Bisschop képviselő szerint az indítvány jogilag sem állja meg a helyét, hisz az „identitási nyilatkozatok” betiltásához módosítani kellene a jelenleg érvényben lévő oktatási törvényt, de még akár Hollandia alkotmányát is.

A református iskolákat összefogó szervezetek vezetői is értetlenül állnak a javaslat előtt. Szerintük ugyanis az iskolák által kért nyilatkozatok biztosítják, hogy a gyerekek és a tanulók egy biztonságos környezetben tanulhatnak, hisz mind az iskola, mind a szülők hasonló normákat és értékeket vallanak.

Ezen szervezek szerint a szocialisták javaslata korlátozza a véleménynyilvánítás és az oktatás szabadságát és nem összegegyeztethető az Emberi Jogok Európai Egyezményével.

Úgy látják ugyanis, hogy az Egyezmény értelmében az államnak tiszteletben kell tartania a szülők jogát, hogy a nevelés és az oktatás összhangban legyen saját vallási és filozófiai meggyőződésükkel. Mindemellett úgy érvelnek, hogy a holland állam alkotmányos berendezkedésnek garantálnia kell, hogy ne csak a mainstream liberális felfogású iskolák identitását őrizze meg, hanem az egyházi intézményekét is.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell

süti beállítások módosítása