Folytatjuk sorozatunkat, amelyben az Európai Néppárt (EPP) folyamatos gyengülését mutatjuk be. A fentebbi bortóképen is látható, hogy a jobbközép formáció támogatottsága és ereje szinte teljesen elolvadt 2011-hez képest. Cikkünk első részében a Benelux államokat és Németország helyzetét mutattuk be.

Jelen írásukban a kontinens déli részére utazunk tovább. Portugáliában 2011-ben felemás helyzet állt fenn. Az év elején egészen márciusig ugyanis a szocialisták adták a miniszterelnököt. José Sócrates – akit azóta pénzmosással és korrupcióval vádolnak - azonban kénytelen volt lemondani, miután koalíciós partnerük, a szélsőbaloldali Baloldali Blokk (BE) negyedik alkalommal sem szavazta meg a megszorító intézkedéseket tartalmazó csomagot. Érdekesség, hogy 2021 októberében ismét a BE (is) akadályozta meg a jelenlegi szocialista kormány költségvetésének elfogadását. 2011-ben a választók előtt a baloldal ezzel annyira leszerepelt, hogy az előrehozott választásokat végül a jobboldali PSD (Szociáldemokrata Párt) nyert meg. Pedro Passos Coelho kormánya azonban nem volt hosszú életű, hisz 2015-ben ismét vereséget szenvedett a szocialistákkal szemben.

Ma továbbra is a PS a domináns párt az országban, miközben az EPP tagpártjai csak árnyékai régi önmaguknak.

A PSD-t csupán 27% körül mérik, hiába tudott elérni győzelmeket a legutóbbi önkormányzati választáson, a CDS-PP (Demokratikus és Szociális Centrum – Néppárt) támogatottsága pedig csupán 1-2 százalékos.

A jobboldali formációk közül egyedül az ID pártcsaládban ülő Chega áll stabilan, míg a PSD és a CDS-PP mind belső problémákkal küzd. A CDS szinte a kettészakadás szélén áll a pártvezetés döntései miatt, míg a PSD-ben egyre nagyobb a rivalizálás a jelenlegi elnök és az elnök-aspiráns között.

Spanyolországban némileg jobb a helyzet, de Madridban és Lisszabonban közös, hogy a szocialisták kormányoznak, többnyire a szélsőbaloldal támogatásával. Spanyolországban a szocialista PSOE (Spanyol Szocialista Munkáspárt) az Unidas Podemos (Együtt Képesek Vagyunk Rá) nevű szélsőbalos, kommunista pártszövetséggel együtt (próbálja) működtetni az országot. A koalícióban azonban folyamatosak a konfliktusok és az ellentmondások a felek között.

2011-ben Mariano Rajoy vezetésével a PP (Partido Popular – Néppárt) még legyőzte a szocialistákat, s egyedül megszerezték a többséghez szükséges mandátumok számát.

2015-ben ugyan ismét nyertek, de nem tudtak kormányt alakítani, így 2016-ban megismételték a választásokat. 2019-ben pedig történelmi vereséget szenvedtek - kétszer is - a jelenleg kormányzó szocialistákkal szemben. A lenti grafikonon jól látszódik, hogyan erodálódott folyamatosan a Néppárt támogatottsága az évek alatt.

Most úgy tűnik, hogy fordulhat a kocka. A borzalmas válságkezelés és a folyamatos kormányon belüli harc miatt komolyan lecsökkent a koalíciós pártok támogatottsága, aminek a májusi madridi választások adták meg az utolsó kegyelemdöfést.

A PP azonban nem lehet felhőtlenül boldog, hisz az utóbbi napokban folyamatosan kerülnek felszínre a párt vezetése és a madridi tartomány elnöke közötti konfliktusok, valamint a különböző korrupciós botrányok még a Rajoy-időszakból.

Portugáliával ellentétben azonban Spanyolországban az EPP tagpártjának reális esélye van arra, hogy a következő, 2023-as választáson átvegye az ország irányítását. A legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy képes lesz-e erre egyedül, vagy össze kell-e fognia a valóban konzervatív értékeket valló ECR-es Vox-al.

Az azonban jól látszódik, hogy az EPP pártjai mindkét országban folyamatosan fordultak el a jobboldaltól, s folyamatosan húztak a politika centrum felé. A jobboldalon létrejött üres téren pedig új formációk (Chega,Vox) jöttek létre, amelyek folyamatosan szívják el a jobboldali szavazókat a „klasszikus” régi pártoktól.

Írta: Lukács Zoltán Marcell