Danube Institute Blog

Egyre többen követelik Biden lemondását romló egészségügyi állapota miatt

2021. szeptember 02. - Danube Institute

Az Egyesült Államok korábbi elnökeinek, Barack Obamának és Donald Trumpnak a Fehér házi orvosa, Ronny Jackson szerint a jelenlegi elnök, Joe Biden egyre inkább képtelen ellátni elnöki feladatait „kognitív hanyatlása”, vagyis az idős korral járó folyamatosan romló szellemi állapota miatt és ezért azonnal le kellene mondania.

bideneu_nyito.jpg

A szakember már az elnök kampánya alatt is hangoztatta, hogy Biden egészségügyi állapota miatt nem alkalmas arra, hogy Amerikát vezesse. Az elnök romló szellemi képességeiről azonban még inkább lerántotta a leplet, ahogyan az afganisztáni krízishelyzetet kezelte.

Jackson legutóbbi, Fox Newsnak adott interjújában azt állította, hogy Biden elnöki inkompetenciája miatt halt meg 13 amerikai katona a kabuli támadás során – az állítással egyre többen egyetértenek.

A Fehér házi orvos szerint Biden gyenge, botrányos és kínos kabuli tragédiára reagáló beszéde „tönkretette Amerika hírnevét”.

Ronny Jackson Twitterjén már július elején azért küzdött, hogy hasonlóan, mint Trumppal, Bidennel is végeztessenek el egy általános egészségügyi tesztet és hozzák nyilvánosságra annak eredményeit, ugyanis az amerikai embereknek joguk van tudni, hogy elnökük vajon képes-e még három évig vezetni a világ vezető nagyhatalmát.

Biden botrányos kríziskezelését egyre többen kritizálják. A világszerte ismert amerikai konzervatív kommentátor, Ben Shapiro is felháborodott Biden afganisztáni helyzetet értékelő beszédén és az elnök azonnali lemondását vagy akár elmozdítását követelte. Shapiro a többi közt azt találta a legfelháborítóbbnak, hogy

az elnök ahelyett, hogy felelősséget vállalt volna és bocsánatot kért volna a 13 amerikai katona gyászoló szeretteitől, inkább érzéketlenül dicsérte „sikeres küldetését”.

Shapiro arra is felhívta a figyelmet, hogy Biden beszédében kijelentette, tovább folytatja az evakuálást. Ez a kommentátor szerint azért is erőtlen és tiszteletlen lépés, mert az USA-nak azonnali válaszcsapást kellett volna mérnie az elkövetőkre, amit Afganisztánon belülről, az amerikai csapatok segítségével lehet a leghatékonyabban végrehajtani. Azt azért tegyük hozzá, hogy pár nappal a merénylet után végül a támadás elkövetőit egy dróntámadásban likvidálta az amerikai hadsereg.

Míg Donald Trumpot elnöksége első napjától elakarták mozdítani és minden lehetséges kritizálható lépésénél egységesen lemondását követelték, addig az amerikai baloldal szemet huny és hallgat Joe Biden folyamatos hibáiról és egyértelműen romló egészségügyi állapotáról. Ha pedig valaki ki meri fejezni jogos aggodalmát az elnök állapota felől, hazugnak nevezik, sőt pozíciójából is elmozdíthatják. Az utóbbi esetre példa, hogy

a napokban Stuart Scheller tengerész alezredest 17 évnyi szolgálat után kirúgták munkahelyéről, miután azonnali elszámoltatásra szólította fel a Biden adminisztrációt és a magas rangú katonai vezetőket a kabuli katasztrófáért.

Scheller rövid videójában kijelentette: tisztában van vele, hogy karrierjét kockáztatja azzal, hogy felvállalja véleményét, azonban a helyzet annyira súlyos, hogy őszintén fel kell szólalnia az igazságért. Felkapott videójában a következőképpen fogalmazott: „Úgy gondolom, hogy csak az határozhatja meg miben hiszel, hogy képes vagy felvállalni azt és kockáztatni érte”. A katonai vezetőség és a Biden adminisztráció azóta sem vállaltak felelősséget a történtekért.

Ahogyan arról korábbi cikkünkben írtunk, egyre több szavazó fejezi ki elégedetlenségét Biden elnökségével kapcsolatban. Ráadásul ezek a mérések még a kivonulás legsötétebb, 13 amerikai katona életét követelő napja előtt készültek.

Szemlézte: Sugár Sáron

süti beállítások módosítása