Danube Institute Blog

Politikai válságba sodródik Bulgária

2021. május 20. - Danube Institute

A kialakulóban lévő bolgár belpolitikai válságról értekezik Andrew MacDowall a World Politics Reviews hasábjain.

bolgar_nyito_1.jpg

Bulgáriában április negyedikén tartottak országgyűlési választást. Az azon kialakult eredményt már részletesebben elemeztük egy korábbi cikkünkben. Az azóta eltelt több mint egy hónapban azonban nem sikerült kormányt alakítani a balkáni államban. A szocialista államelnök a választási eredményekhez hűen először a jobbközép GERB-et kérte fel a kormányalakításra. Még a felkérés előtt

Bojko Boriszov, a párt vezére, és az országot több mint 8 éven át irányító miniszterelnök bejelentette, hogy biztosan nem ő lesz az új kormányfő, sőt parlamenti mandátumát is visszaadja.

Egyes elemzők szerint azért határozott így, hogy elkerülje a megalakuló parlament egyik vizsgálóbizottsága előtti megjelenést.

A GERB nehéz helyzete már a választás másnapján megmutatkozott, hiszen előző koalíciós partnerei, a nacionalista IMRO például be sem jutott az új parlamentbe. Boriszov pártja végül az előző külügyminisztert, Daniel Mitovot jelölte kormányfőnek. A GERB kabinet azonban nem szerzett többséget, így Rumen Radev elnök a második helyezett ITN-t kérte fel a kormányalakításra.

Az ITN egy erősen rendszerkritikus párt, amely előre kijelentette, hogy nem hajlandó együttműködni a „régi rendszer” politikusaival.

A probléma ezzel viszont az, hogy az újonnan bejutott politikai erők (ITN, DB, ISMV) együttesen sem képesek többséget szerezni a 240 fős parlamentben. Ahhoz, hogy kormányt tudjanak alakítani a jövőben mindenképpen össze kellene fogniuk legalább egy régebbi párttal.

Az ITN kudarca után végül a szocialista pártot kérte fel az államfő, de az ő kezdeményezésüket sem koronázta siker. Roman Radev elnök így végül bejelentette, hogy előrehozott választásokat ír ki júniusra, s hogy addig ügyvívő kormány irányítja az országot. A szocialista államfő végül a jobbkezének számító Sztefan Janev-et nevezte ki miniszterelnökké.

Egyesek attól félnek, hogy a „technokrata” kormányba az államfő további, hozzá közel álló szocialistákat jelöl majd.

Egyes bolgár elemzők szerint a GERB kormányzási stílusa eredményezte, hogy az ország politikai válságba került. Szerintük a párt egyre több és több korrupció gyanús esete elidegenítette a korábbi szavazóbázisukat. E tömegeket pedig a frissen megalakuló, rendszerkritikus pártok gyorsan felszívták.

Azonban az EPP bolgár tagja, a GERB számára még nincs veszve minden. Az előrehozott választásokig akár vissza is térhetnek az elveszett szavazók, látván a kialakuló, akut válság tüneteit. Arra is megvan továbbá az esély, hogy Boriszov korábbi nacionalista szövetségesei ismét visszakerülnek az ország törvényhozásába, ezzel utat nyitva egy új koalíció megalakításához.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell

süti beállítások módosítása